Amikor e cikk íródik, még nem tudni, melyik politikai erő alakíthatja majd meg ezt a kormányt, az olvasó viszont már tisztában lesz vele. Ez azonban teljesen mindegy: a győztes lesz szíves az alábbiak szerint eljárni.

1. Ránézni a naptárra. A hónap meg a nap mindegy, elég az évre koncentrálni. Egészen világosan 2006 van odaírva. Éppen itt az ideje, hogy a magyar média- und kommunikácóipart érintő törvények, jogszabályok és rendeletek figyelembe vegyék azt a nem elhanyagolható tényt, hogy hol is tart ma a világ információtechnológiailag. Hogy csak egy aktuális példa
legyen megemlítve: ez a kampánycsendes izé a kör-emailek és a nem Magyarországon bejegyzett tévék meg honlapok korában talán már felülvizsgálható lenne.

2. Azonnali befektetés a digitális társadalomba (viszont a digitális társadalom kifejezés következetes mellőzése, mert borzasztóan hangzik). Ma már világosan látszik, hogy ha a dolgot továbbra is magáncégekre bízzuk, a magyar lakosság jelentős részének soha nem lesz fogalma arról, hogy mi is az a Google. Politikusainktól továbbra sem várjuk el, hogy egyenként magyarázzák el valamennyi állampolgárnak az advanced search funkció használatát, azt viszont igen, hogy olyan törvényeket hozzanak, amelyeknek köszönhetően Budapesten olcsóbb lesz az ADSL-előfizetés, mint Stockholmban. Az internetezéshez szükséges eszközök áfájának az EU által megengedett legalacsonyabb értékre csökkentése pedig legyen a hab a tortán.

3. El a kezekkel az internettől! A magyar politikai mezőny szinte valamennyi szereplője viszketést kezd el a tenyerében érezni, ha az interneten megjelenő tartalmak szabályozásának még szeplőtelen terepéről esik szó. Az elképzelések az ORTT fennhatóságának online kiterjesztésétől a konkrét állami honlapokig terjednek, és bármelyik is válna valósággá, az minden bizonnyal tönkretenné a magyar média legegészségesebben működő szegmensét.

4. Kivonulás a sajtópiacról, különösen a politikai napilapok piacáról. Nehéz nem sejteni valamiféle kapcsolatot azon két tény között, hogy egyrészt négy politikai napilapunk színvonala a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető magasnak, másrészt pedig hogy e négy lap közül legalább háromban politikai pártok – különböző fedőszervezeteken és alapítványokon keresztül – tulajdonosként jelennek meg. Nehéz ilyenkor leküzdeni az erősebb szavak használatának kényszerét, de az isten szerelmére, ne legyünk már Kína meg Kuba.

5. A sajtótörvény módosítása olyan módon, hogy a közszereplők
által indított személyiségi jogi perek ne legyenek gyakorlatilag előre eldöntve a közszereplők javára. A magyar sajtó kevés hibáját foghatja egyértelműen külső tényezőkre, a sajtóperekben neki ítélt alárendelt szerep azonban nem rajta múlik. Nem megengedhető tovább, hogy a málnásban teli szájjal rajtakapott közszereplők azért kényszeríthessék az őket leleplező médiumokat helyreigazításra, mert mondjuk nem hajszálpontosan írták meg az ellopott málnák számát.

6. Az ORTT megszüntetése. Tudósok sorozata szentelte élete munkásságát annak, hogy megállapítsa, pontosan mit is csinál ez a testület azon kívül, hogy direkt politikai nyomást gyakorol az elvileg az ilyen gyakorlat alól kivont médiumokra. Igen, van a Panaszbizottság, amelyhez minden futóbolond állampolgár fordulhat, ha úgy érzi, a Paprika TV műsora sérti a pritaminok jogait. A már említett tudósok erre viszont azt javasolják, hogy a sértett polgárok a bizottságosdi helyett indíthatnának simán polgári peres eljárást az inkriminált műsor szerkesztői/sugárzói ellen. Azért nevel a Magyar Köztársaság annyi bírót, hogy legyen, aki ilyen helyzetekben dönt.

7. A közszolgálati médiumok azonnali megszüntetése, különös figyelmet fektetve az MTV felszámolására, majd hosszas gondolkodás után ezek esetleges újraalapítása. Aki már tört össze csúnyán autót, az pontosan tudja, hiába képzeli ő azt a roncsról, hogy lehet még bele új életet lehelni, ha a biztosító kimondja a gazdasági totálkárt, maximum a vasat adhatja el a roncstelepen. A magyar közszolgálati televízió lassan a legnagyobb pénznyelő gépezetté válik azóta, hogy 1972-ben Richard Nixon meghirdette a kábítószerek elleni totális háborút. A gólem megállításával sokan próbálkoztak eddig sikertelenül, így mára nem maradt más megoldás, mint a rémisztő monstrum likvidálása. Az, hogy országok igenis képesek színvonalas és népszerű közszolgálati televíziót és rádiót működtetni, bizonyított tény. Az, hogy ez Magyarországon is lehetséges, már sokkal kétségesebb. Ne legyünk azonban pesszimisták, és bízzunk abban, hogy néhány éves előkészítés, fejek összedugása és társadalmi konszenzus után nekünk is sikerül csinálni egy BBC-t. Vagy legalább egy ÖRF-et.

8. Kijelölni a kereskedelmi tévéknek, hogy hol is van a határ. Amikor 1997-ben megkezdte adását a két nagy kereskedelmi televízió, még senki sem sejtette, hogy a két cégnek micsoda hatalma lesz ebben az országban. Ha már viszont úgy alakult, ahogy, akkor szükséges lenne világosan kodifikálni, hogy mi is az, amit e két óriás megtehet, és mi az, amit nem. Természetesen nem a műsorstruktúra összeállításába, netán a híradó szerkesztésébe kell beleszólni. Az azonban joggal elvárható, hogy az RTL Klub és a Tv2 viszonyait olyan médiatörvény szabályozza, amely nem melegágya a rendszer kiröhögésének. Kereskedelmi televízió soha ne pályázhasson állami támogatásra. Kereskedelmi televíziónak ne kelljen közszolgálati műsorokat készítenie, amely kötelezettsége alól úgyis kibújik azzal, hogy hétköznap esti bulvárhíradóját – amelyet elsősorban saját műsorainak promotálására használ – közszolgálatinak hazudja. A fenébe a terjedelmi korlátokkal, és lenne még sok példa.

9. Épkézláb választ adni az úgynevezett digitális televíziózás úgynevezett kérdéseire. Mivel a frekvencia így gyakorlatilag megszűnik szűkös erőforrás lenni, a televíziós csatornák és rádióadók indítása elé sem megengedhető több akadály gördítése, mint egy nyomtatott sajtótermék esetében. Az államnak legfeljebb anyagi fedezetet lehet joga követelni a potenciális sugárzóktól, de ezt is csak abban a valószínűtlen esetben, ha a digitális kódolású frekvenciákra túljelentkezés lenne.

10. Ha a fentieket sikerült végrehajtani, teljes és örökre szóló visszavonulás a média ügyeiből. A média nem azért van, hogy bárki csak úgy szabályozgathassa kéthavonta vagy négyévente. Ha egyszer sikerül egyértelmű viszonyokat teremteni, hadd virágozzon zavartalanul tovább, mindannyiunk örömére.