20 nő, akikre figyelni kell
Régóta tervezzük, most végre megvalósítottuk: összegyűjtöttük azt a 20 nőt a kommunikációs iparból, akiknek a munkájára szerintünk 2012 végén a leginkább érdemes odafigyelni.
A Kreatív magazin cikke!
A lista természetesen szubjektív, még annál is szubjektívebb, mint az ilyen listák általában lenni szoktak. A jelölők a szerkesztőség tagjai voltak, és a végleges szereplőkről is kizárólag mi döntöttünk. Olyan meghatározó figurákat keresünk, akik vagy az általuk kezelt büdzsé vagy az általuk gyakorolt hatalom vagy a véleményformáló képességük, esetleg pusztán érdekes személyiségük lévén kimagaslanak a tág értelemben vett kommunikációs piac szereplői közül. Ha bárki úgy érzi, kihagytunk valaki fontosat, netán másvalakit érdemtelenül emeltünk magasra, ne habozzon ezt megosztani velünk! Ha pedig már ilyen nagy fába vágtuk a fejszénket, kerekítettünk köré jó sok egyéb tartalmat is a média- és reklámpiac női vonatkozásairól: átnéztük a női médiumok piacát, a magyar nők fogyasztási szokásait, a női szerepek reklámbeli megjelenésének változását és még sok egyéb érdekes dolgot.
Balatoni Zsófia
Uniomedia, elnök

Blaskó Nikolett
ACG, ügyvezető

Margaret Ann Dowling
Marquard Media, ügyvezető

Fazekas Ildikó
Önszabályozó Reklámtestület, főtitkár

Gábos Zsuzsa
Ipsos, mediacontent & technology üzletágvezető

Hajós Katalin
Aegis Media, ügyvezető

Hámori Barbara
Paprika Latino, content house, vezető

Horváth Magyary Nóra
K&H, kommunikációs ügyvezető igazgató

Ihász Ingrid
CEMP, elemzés- és tréningvezető

Kálmán Olga
ATV, szerkesztő-műsorvezető, hírigazgató

Kázmér Judit
Pannon Lapok Társasága, stratégiai ügyvezető igazgató

Liptay Gabriella
Invitel, marketingkommunikációs igazgató

Martényi Zita
HPS, cégvezető

Mészáros Zsófi
Index, főszerkesztő

Mihálszki Zsuzsa
Kantar Media, kommunikációs vezető

Ördög Nóra
RTL Klub, szerkesztő, műsorvezető

Szalai Annamária
Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság, elnök

Tóth Orsolya
IMG, ügyvezető

Vidus Gabriella
RTL Klub, kereskedelmi igazgató

Vörös Csilla
Nielsen Közönségmérés, ügyvezető igazgató

A magyar reklám nagyasszonyai |
Meghatározó nők, akik nélkül a magyar kommunikációs ipar soha nem tartana ott, ahol ma. Teljesség nélküli, de alaposan végiggondolt lista a hatvanas évektől napjainkig. Veres Gáborné Takács Ildikó Hoffmann Istvánné Pócsik Ilona Keleti Éva Merényi Éva, Rényi Andrea, Nemes Juli Móricz Éva Hidvéghy Melinda |
a szerző cikkei
Bátorfy Attila
a szerző cikkei
Szerényi Szabolcs, főszerkesztő-helyettes
a szerző cikkei
Csuday Gábor
a szerző cikkei