60 shortlistes a Hipnózison
2013-04-23
A Kreatív szervezésében zajló Hipnózis reklámverseny döntőjébe idén a nevezett munkák közel fele jutott be. 32 cég számíthat díjra, az átadó április 30-án lesz.
Összesen 126 nevezés érkezett az idei Hipnózis Kreatív Reklámversenyre, ezek közül a nemzetközi szakmai zsűri 60-at juttatott shortlistre. A döntős anyagok 32 nevezőhöz kötődnek (néhány munkát nem csak egy ügynökség nevezett), a legesélyesebbnek pedig a Kirowski Isobar számít, mivel ő izgulhat a legtöbb munkáért: 11 shortlistes pályázata közül egy az Umbrellával közös. A Café Communications és a Greenroom hat-hat nevezéssel szerepel a legjobbak között, néggyel a HPS Experience, a többi döntős ügynökség, cég és szervezet pedig egy-két munkájával került be.
Az ügynökségek, márkatulajdonosok két nagy kategóriában, fogyasztóközpontú és társadalmi célú reklámokkal nevezhettek, valamint az idei év egyik újításaként a Budapest Airport, a Clear Channel Hungary és a Kreatív együttműködésében digitális repülőtéri citylight kategóriában is, ahol speciális reptéri médiára megvalósult kampánnyal és koncepciókkal lehetett indulni.
Hipnózis 2013. shortlist | |
FILM | |
Café Communications | Ads against click-through |
Café Communications | Railway Station |
HPS Experience | GURU - Its taste puts you back on track! |
Leo Burnett | Krisztián, Nóra |
PRINT - SAJTÓHIRDETÉS | |
Fastbridge Hungary | Telenor Goodbye - Welcome ad series |
Greenroom | Caution! Cutting edge knives! |
Kirowski Isobar | VOLT Music Festival anniversary |
Leo Burnett | Bike, Gardrobe, Wires |
Red Cell | Kokeshi |
PRINT - INDOOR/OUTDOOR | |
Greenroom | Caution! Cutting edge knives! |
HG360 | Health Turism |
Kirowski Isobar | BFZ billboard day and night |
Lowe GGK | Worth reading |
Young & Rubicam | Colgate Maxwhite |
ONLINE - BANNER | |
Café Communications | Wishing for a bigger space? |
Kirowski Isobar | BFZ sounds of the night banner |
Reklám Füge | Fjordland 3D, Fight Club Asia |
ONLINE -FILM | |
Greenroom | Caution! Cutting edge knives! |
Kirowski / Umbrella | Not the right moment |
Visionary 7 | Watch the steps! |
Visionary 7 | Visual Life Film from José Simon |
ONLINE/WEBSITE | |
Kirowski Isobar | Song of Joy mosaic page |
ONLINE/EGYÉB | |
Greenroom, Spar | Pig feeder |
HPS Experience | Online mexican wave |
Leo Burnett | Zsani & Kornél campaign |
NNG | C++ Game |
Young & Rubicam / Ombrello by Y&R | Activia Tummy |
DM | |
Allison Advertising | FedEx Macaron |
Allison Advertising | FedEx Sunflower |
Brandlift | VinVin Test |
Kirowski Isobar | MKB PayPass |
ESEMÉNY | |
HPS Experience | Milka The Big Slowdancing Day |
HPS Experience | Nike flagship store opening event |
Kirowski Isobar | Slide |
Kirowski Isobar | Festival Joystick |
Prohome | Agent, reportfor your gadgets! |
INTEGRÁLT | |
Adamsky | msn.mainap.hu launch campaign |
Erste Bank, Oditech Studio, Myrtis Creative | We are creating future |
Red Cell Budapest | Genuinely Hungarian and Japanese |
Team Red / UP! / Mito | Vodafone Soundmap |
EGYÉB | |
Grey Worldwide Hungary | Allianz E-House |
Kirowski Isobar | Slide |
Kirowski Isobar | BFZ outdoor UV-poster |
NNG | NNG Guide |
Team Red | 3G coverage changing cabins |
TCR - FILM | |
Artinvent Média | What future do you want for Várpalota? |
IdeaTime, Mosoly Alapítvány | Mosoly Alapítvány, Álarc |
Kirowski Isobar | Charity Line films |
Plan B Media | Good to see you again |
TCR - PRINT (press, indoor, outdoor) | |
Café Communications | Don't let the traffic take control of your morning! |
Greenroom, Spar | Pig feeder |
Református Egyház | We all sit at one table |
TCR - ONLINE (banner, website, film) | |
Greenroom | On to wheels to London - Facebook activity |
Reformatus Egyház | The Boy! |
TCR - INTEGRÁLT | |
HG360 | Winter Image Campaign |
Magyar Fotóművészek Szövetsége | Fiction & Reality - Month of Photography 2012. |
DIGITÁLIS REPÜLŐTÉRI CITYLIGHT | |
Allison Advertising | FedEx Box Around The World |
Café Communications | James Bond HD |
Café Communications | Luggage-porters |
Hammer Advertising | Happiness at your doorstep |
Díjátadó bulival
Az, hogy a döntősök közül ki vehet át díjat, ki lesz az év ügynöksége, és kinek jár az év kreatívternéke díj, április 30-án, a BMC-ben tartott eredményhirdetésen derül ki. A digitális repülőtéri citylight kategória nyertesei Ipad minit vehetnek át, és két hétig ingyen futtathatják a reptér digitális citylight-jain a kampányukat.
Érdemes eljönni, mert különleges műsorvezetők lesznek a koncertterem színpadán, a díjátadó után pedig a BMC kávézójában, az Opus Jazz Clubban hajnalig tartó bulival ünnepeljük a legjobb ügynökségeket és reklámjaikat. A Hipnózis díjátadó bulija este nyolckor kezdődik. Itt az esemény Facebook-eventje.
A Hipnózis előtt, hatkor, az érdeklődök study touron vehetnek részt a BMC idén átadott új, több szintes épületében. A körbevezetés során megmutatják a zenei könyvtár gyűjteményét, a professzionális hangversenytermet, és bepillantást engednek a kulisszák mögé. A programra Légrády Editnél ( This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. , tel: +36 1 430 4591) lehet jelentkezni.