Ha a legkülönlegesebb munkákat összegyűjtenénk, az öné biztosan közte lenne, hiszen betűket ír kávézók ablakára, üvegtábláira és papírra. Hogy sikerült ezt elérnie?
Középiskolás korom óta érdekelnek a betűk, akkoriban a füzeteim úgy néztek ki, mintha mindig más írt volna bele, mert különböző stílusban jegyzeteltem az órákon. Később is szívesen rajzoltam a betűket, huszonéves koromban szinte minden zenét felvettem a Bartók Rádióból, és mind az ötezer kazettatokra ráírtam a tartalmát. De nemcsak kézzel szerettem írni, hanem a 90-es évek elején az első Macintoshokon is, akkoriban legalább negyven saját betűtípust terveztem. 2007 végén nyitotta meg Kovács Kristóf a felújított Déryné éttermet, ahová szinte azonnal bejelentkezett Woody Allen. Annyira új volt a hely, hogy még nem jutottak el a táblaírásig, és Kristóf keresett valakit, aki az étel- és az italajánlatot kiírja. Aki engem ajánlott neki, az onnan tudott a betűimről, hogy egyszer adtam neki egy cd-t, aminek írtam a borítójára. Annyira jól sikerült a Déryné, hogy egy hónap múlva szóltak, jöjjek minden nap, és írjam fel a napi ajánlatot. Ezzel párhuzamosan a Kheironban és a Művészben kezdtem írni, ez utóbbit a Callasra váltottam. Érdekesség, hogy általános iskolában kizárólag írás külalakból volt hármasom. [Kovács Kristóffal készült interjúnkat lásd a Kreatív 2008. júniusi számában!]

Kap visszajelzéseket a munkájáról?
Mindig. És azt mondják, hogy beleszeretnek az írásomba. Volt, aki megköszönte, hogy ezt a szépet adom nekik. Ma is, amikor írtam a Dérynében az ablakra, azt vettem észre, hogy egy csapat francia turista áll mögöttem, mindannyiuk arcán azt láttam, hogy csodaszámba megy nekik, amit láttak. A Woody Allen-látogatásnak pedig az lett a haszna, hogy később egy fickó felhívott New Yorkból és három hónapig együtt dolgoztunk. Az volt a feladatom, hogy a Joya Work nevű méhviaszos gyertyák tégelyeire és csomagolásaira írjam a fantázianeveket, így az írásom eljutott többezer igényes New York-i otthonba. Többen megkerestek a kávézóból – olyanok, akik látták az étlapot –, hogy szeretnék, ha az esküvői meghívójukat én írnám. De adtak már oda fotóalbumot is, hogy a képaláírásokat én készítsem el.

Rá kell készülnie az írásra?
Igen, mentálisan és fizikailag is. Az éttermek étlapját otthon szoktam írni, mivel az íráshoz speciális körülmények kellenek, hiszen ez egyben egy komoly meditáció is. Minden részlet nagyon fontos, mert nem mindegy például, hogy milyen magasan van a székem. Ha kérdezik, hogy mi a titka a kalligráfiának, azt szoktam mondani, hogy én nem emelem föl a tollat ott, ahol mások fölemelik.


Milyen eszközöket használ?
Elég nagy nehézséget okoz, hogy eszközfüggő vagyok, és ma Magyarországon nem lehet olyan töltőtollat kapni, amivel szépen lehet írni. A tollak, amelyekkel írok – körülbelül 15 darab van belőlük – kettő kivételével darabokból vannak összerakva, ezeket kizárólag bolhapiacon vásároltam. De a tintát is magam keverem, kalligráfus tussal vegyítem, hogy legyen sűrűségük is. Meggyűlt a bajom a folyékony krétával is, egy éve selejtet árul a forgalmazó, mert a folyadék túl sűrű és higítás nélkül használhatatlan. Mivel ritka szakma, így az eszközöket sem könnyű megtalálni, egyébként is alig írnak kézzel az emberek.

Hány kalligráfus lehet országban?
Nem lehetnek túl sokan, mert belső igényből származhat, hogy valaki megtanuljon így írni, hiszen erre nincs piac az országban. Kizártnak tartom, hogy Magyarországon túl sok helyen külön alkalmaznának valakit arra, hogy írjon. Általában az a pincérnő ír a táblára, akinek szép az írása. Szerintem a nagy európai városokban sem túl elterjedt ez, persze Londonban és Párizsban a címfestőket nagyobb becsben tartják, de tőlük sem követelik meg a kalligráfiát. Nekem szerencsém van, olyan a munkám, amit minden nap élvezek, és meg tudok élni ebből, igaz, nincsenek nagy igényeim.

Van saját kézírása?
Nem tudom. Annyit írok kalligrafikusan, hogy nem tudok elszakadni tőle. Kialakult egy  stílus, ami minden nap változik, és ez valószínűleg kiiktatta a saját írásomat. Egy idegen, nem létező ember írásával írok. Azt hiszem, egy grafológus nagy bajban lenne a kézírásommal.
 

Bohus Károly

amikor nem szabadúszó volt, akkor a TBWA-nál és a GGK-nál is dolgozott grafikusként. Négy gyermekéből kettő Londonban él. Egyik legutóbbi munkájaként a Most nevű szórakozóhelyen egy – húsz négyzetméteres csomagolópapírral tapétázott – lépcsőházat írt tele Kafka-naplórészletekkel.