hirdetés
hirdetés

A Bell & Partners nyerte az AMC gigatenderét

2012-04-05

A Bell & Partners nyerte meg az Agrármarketing Centrum 750 millió forintos keretösszegű tenderét. A megbízás két évre szól, az eredetileg becsült keretösszeg akár 2,1 milliárdig is felkúszhat.

A Bell & Partners nyerte meg az Agrármarketing Centrum (AMC) 750 millió forintos keretösszegű gyorsított eljárású tárgyalásos tenderét – tudta meg a Kreatív Online az AMC-től. A Bell & Partners alvállalkozót is bevont a munkákba, a pr-feladatokat az Issues Management végzi majd. A tenderre csak a Bell & Partners adott be ajánlatot az AMC tájékoztatása szerint.

A kiírás azt tartalmazta, hogy a 750 milliós keretösszegtől a két évig tartó megbízás során +180 százalékban is el lehet térni, azaz a végösszeg akár 2,1 milliárd forint is lehet. Szintén a kiírásban az állt, hogy a megbízást egy vállalkozónak adnák oda, eddig az AMC a kerettenderen kiválasztott három ügynökség, a Bell & Partners, az Issues és a Havasi:Live között választott kampányonként a kreatív és médiafeladatokra az ügynökségek közül.

Malackampány

Bár az eredmény még nem jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, azt már lehet tudni, ahogy az Issues Management erről tájékoztatta a sajtót, hogy az első kampány, amely Szigorúan ellenőrzött malacok címmel fut, szerdán elkezdődött.

A kampány részleteiről szerettünk volna információkat megtudni a Bell & Partnerstől, ahonnan azt a választ kaptuk Wolf Diána stratégiai és koordinációs igazgatótól, hogy nem kaptak felhatalmazást az AMC-től, hogy a tárgyban nyilatkozzanak. Hozzátette továbbá, hogy amint a Közbeszerzési Értesítőben megjelenik a hivatalos eredményhirdetés, minden kérdésünkre készséggel válaszolnak.

Megkerestük ezután az AMC-t, hogy a kampány részleteiről információkat szerezzünk. Tájékoztatásuk szerint a kampány összköltsége 39 millió 315 ezer 856 forint. A kampány közterületen, sajtóban, rádióban, online és televízióban fut. Arra a kérdésünkre, hogy a médiavásárlás konkrétan mely médiatulajdonosoknál és felületeken történt, az AMC a következő felsorolást adta. Sajtóban a Heti Válaszban, a Magyar Konyhában és a Nők Lapja Konyhában fut majd, rádióban a Class FM-en és a Music FM-en, televízóban a Tv2-n és a Hír Tv Paletta című műsorában, online a Magyar Nemzet Online-on, a Metropolon, a Wellnesscafé.hu-n és a Magyar Konyha online-on. Azzal kapcsolatban, hogy közterületen hol foglalt a Bell & Partners felületet, a benyújtott ajánlat és médiaterv alapján nem tudtak válaszolni, csupán annyit árultak el, hogy 360 citylight felületen fut majd a kampány 50-50 százalékban Budapesten és vidéken, összértékük pedig 12 millió 700 ezer forint.

A felületek hatékonyságával kapcsolatban a Bell & Partners a tévénél az AGB, a rádiónál az Ipsos, a sajtónál az Ipsos és a MATESZ, online-nál a médiatulajdonosi bevallást adták meg hivatkozási alapul.

Lehet, hogy nem tart sokáig

Bár az eredmény megszületett és az első kampány elindult, nem biztos, hogy a megállapodás sokáig tart majd. Egy tavaly december 27-i kormányhatározat szerint ugyanis az agrár- és bormarketingfeladatok az Agrármarketing Centrumtól a Magyar Turizmus Zrt.-hez kerülnének át, az érintett minisztereknek pedig az átadással kapcsolatos részleteket idén március 31-ig kellett előterjeszteniük. Tudomásunk szerint ez a terv a továbbiakban is áll.

Újabb nagy büdzsé

A Bell & Partners a mostani tendernyerésével egy újabb nagy állami szerv jelentős büdzséjét kezelheti. Tavaly októberben nyerték el a Magyar Fejlesztési Bank 400 milliós tenderét, korábban április végén a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium bruttó 600 milliós, előtte pedig a Hungarofest bruttó 550 milliós megbízását.

Bátorfy Attila

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
hirdetés