A Cannes vajon mi?

Cannes úgy néz ki, mint egy város, amit Victoria Beckham tervezett: napfényes utcák, alacsony járdák, divatboltok százai, és designer napszemüvegekben feszítő, magabiztos arcot vágó emberek tucatjával minden két pálmafa között. A különbség nem csak Budapest nyolcadik kerületéhez, de még a francia Riviéra más városaihoz képest is durva. Megérkezéskor így törvényszerűen beüt egy kemény akklimatizációs sokk, ami – hacsak nem tengerparti divatbemutatókon nőtt fel valaki – eltart néhány napig.

Pedig nehéz volna elképzelni Cannes-nál stílusosabb és alkalmasabb helyszínt az amúgy is csillogásbarát szakma legnagyobb nemzetközi fesztiváljának. A közkatonák napközben a – kívülről a Művészetek Palotáját több körrel leverően ronda és lehangoló – Fesztiválpalota előadásain meg workshopjain múlatják az időt, közben pedig lényegében non-stop vetítik és állítják ki a fesztivál gerincét adó versenybe nevezett munkákat.

A lényeg este van
Az egy bizonyos szint fölött a nappalokat a partmenti sétány, a Croisette hoteljeiben átvészelő felsővezetők este, a díjátadókra csatlakoznak be. Bár öt embert, ha láttam, aki az ünnepi viseletre szólító dress code-ot komolyan vette volna, a Cannes többi részét benépesítő francia nyugdíjasok, illetve amerikai és japán turisták ezek végén ugyanúgy ész nélkül fotózzák a palotába vezető lépcső valóban impozáns vörös szőnyegét, mintha bármikor lejöhetne rajta egy Sean Penn. Odabent, a gálákon pedig azért ehhez mérten igyekeznek hozni a külsőségeket: beszédek, zene, vetítés, szobrok – Oscar kicsiben. Emiatt aztán akinek csak megemlítik a nevét egy ilyenen, máris úgy érzi, hogy egy pillanatra őrá figyelt a reklámvilág és máris minden megérte, a méregdrága nevezési díjtól és belépőktől kezdve, és persze, hogy itt lesz jövőre is – ha ez a pszichológia nem működne, nem lennének minden évben egyre többen.

Az esték aztán partikba torkollanak a fesztivál tengelyét jelentő Croisette két oldalán, a hotelekben és hotelek tetején, de főleg a parton, ahol minden szállodának külön százméteres strandszakasza van, és mindegyiket minden nap más veszi bérbe a fesztivál saját hivatalos nyitó- és záróbulijától kezdve a nagy nemzetközi ügynökségi hálózatoktól a különböző nemzetek gyártócégeiig, hogy vendégül lássa barátait és üzletfeleit. Így aztán kora estétől attól hangosak a cannes-i teraszok meg a díjátadók előtere, hogy kinek hova van és mennyi belépője – ki azért, mert direkt kapcsolatépíteni jött, és azt még akkor is könnyebb félrészeg ügyféljelöltekkel, ha százötven decibelt kell túlüvölteni, ki csak azért, mert Cannes-ba nem kimondottan aludni járnak az emberek. A belépti díjat kicsengető többezer résztvevő mellett ráadásul újabb százak csak a partik és az emberek kedvéért jönnek ki, miközben a hivatalos programokon nem vesznek részt.

Kik és miért?
Amerikát és Nagy-Britanniát leszámítva – ahonnan egészen irracionális mennyiségű fiatal érkezett, az ügynökségeik valószínűleg tömbjeggyel jöttek – alapvetően a késő húszas korosztálytól indulnak a fesztivál-látogatók: a vezetők mellett szenior kreatívok és accountok, ügyféloldali középemberek, ha úgy tetszik, a jövő vezetői. A szervezők mellettük idén már a kora húszasokra is rágyúrtak: egyrészt volt diákjegy, bár euróban kifejezve is rengeteg volt benne a nulla, másrészt Young Lions néven külön szekciót szerveztek fiatal kreatívoknak, mesterkurzusokkal és helyszíni versennyel. Ezen magyar résztvevők nem voltak, miközben a régió több országából is szalajtottak az ügynökségek egy-egy teamet – hogy egyáltalán jelentkeztek-e magyarok és hogyan választották ki a résztvevőket, azt a Kreatív Online napokon át sikertelenül próbálta megtudni a fesztivál sajtóirodáján (azok a fiatalok, akik kinn voltak, annyit tudtak mondani: az ügynökségük ajánlotta fel nekik, hogy jöhetnének).

A Cannes Lions-re csatlakoznak rá emellett egészen, fél- vagy nem hivatalosan a reklámfilmgyártók is, akiknek nincs saját világkonferenciájuk, meg ha lenne, akkor sem érnének sokat azzal, hogy elmennek és nézegetik egymást, itt viszont helyben van nekik a komplett szakma, akiktől valaha megbízásokat kaphatnának. Erre van, aki komoly csomagokkal, DVD-kkel és a fesztiválépületben felállított pavilonokkal utazik (a dél-amerikai országok, évek óta), van, aki partikat szervez (például a dél-afrikaiak), és van cég, ami csak kiküld néhány embert vagy belépővel, vagy belépő nélkül, hogy próbáljon minél többet kihozni a dologból.

A produkciós cégeknek tehát, ha jól keverik a lapokat, kézzelfoghatóan megéri a cannes-i jelenlét, míg a reklámosoknak inkább az érzés számít, meg az, hogy a Riviérán mégis csak a szakma krémje találkozik saját magával, nézi meg nagy dózisban egymás munkáit, cserél tapasztalatot, meg érez a bőrén világméretű trendeket. Na és amit itt díjaznak, az mégis csak a világ legjobb reklámjai közé tartozik: ezt persze nem lehet egy az egyben új megbízásokra és forintra konvertálni, de egy kitüntetett bátrabb kampány jó hivatkozási alap lehet az ügyfelekkel vívott későbbi meccseknél. Hálózati szinten pedig az is fontos, ki hány és milyen szobrot kap: globális tendereknél az ilyesmi komolyan számítani szokott a döntésnél.

A Kreatív Online tudósításaiból és a Cannes Lions legfontosabb eseményeiből készített összegzésünket itt olvashatja.