Amikor elkezdtük egyeztetni a beszélgetést Baló Györggyel, kikötötte, hogy ő nem újságíró, hanem televíziós. Szerinte ez nem szóhasználatbeli különbség. Találkozásunkkor rákérdeztem erre és azt mondta, hogy a nyomtatott lapba író újságíró több ember együttes közreműködése révén jut el az olvasóhoz, a televíziós, noha csapatmunkában vesz részt, amit bárki tönkretehet, viszont közvetlenül jut el a nézőhöz. „Hangsúlyosan nem értékbeli különbségről van szó, de egy képernyőn dolgozó tévésnek többféle skillre van szüksége, mint egy újságírónak, mivel a tévésnek rendelkeznie kell azzal a tudással, hogy sokféle témában tudjon beszélgetni és értelmes kérdéseket feltenni. Nem is beszélve a hitelességről és arról, hogy amit mond, az átjöjjön a nézőknek, szóval elfogadják. De még a legfelkészültebb televíziós is kevesebbet fog tudni egy adott témáról, mint egy szakújságíró” – magyarázza. Szerinte a szó és kép sokszor többet mond, mint a betű, a világ médiájában pedig egyre több a szó és a kép, és egyre kevesebb a betű.

Orosz-tagozatos gimnáziumi érettségi után az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán végzett angol-német szakon. 1970-től a Magyar Televízió Híradójánál helyezkedett el gyakornokként, később lett szerkesztő-műsorvezető, ami tudatos választás volt.„Azt gondoltam, hogy az akkor még fiatal és versenytárs nélküli televízió az az eszköz, amivel a legtöbb embert el lehet érni, Ezért hatásfokának köszönhetően a legfontosabb és leghasznosabb” – indokolja pályaválasztását.

Példaképei nem voltak a tévében, de tanult kapcsolatteremtést Vitray Tamástól és külpolitikai látásmódot Gömöri Endrétől. Viszont szerkesztést akkor sem igen lehetett tanulni senkitől, és, ahogyan fogalmaz, szerinte „a nagy formátumú, érzékeny, világlátott, széles látókörű és felelősen gondolkodó szerkesztő a nyomtatott sajtó és tévé legnagyobb hiánycikke volt és maradt”.

Tisztában volt a hetvenes évek politikai keretrendszerével, ezért a híradózás után sokáig csak külpolitikával foglalkozott, 1975-től lett az MTV külpolitikai szerkesztőségének tagja. „Sokkal szabadabb volt, mint a belpolitika, nagyobb volt a mozgástér, többet lehetett elmondani, mert az egész magyar nyilvánosságot a külpolitika uralta. Ha Libériában kitört egy puccs, negyed óra múlva tudtuk, hogy hívják az őrmestert, aki elkövette” – emlékszik vissza. Akkor is, most is úgy látta és látja, hogy ha az ember ügyes volt, akkor sok mindent el lehetett mondani a külpolitikával, üzeneteket, amiket a nézők megértettek.

Szerencsésnek mondja magát, hogy volt egy jó tíz év, amikor egy-egy operatőr kollégájával a fél világot becsavaroghatta és közben két olimpia budapesti stúdiójának műsorvezetője is lehetett. „Forgattunk riport- és dokumentumfilmeket Ázsiában, Afrikában, Amerikában, filmre, hol volt akkor még a videókamera? Többet cipekedtünk, mintha hivatásos teherhordók lettünk volna. Minden reptér egy kaland és egy vitadélután volt, mert sohasem volt elég pénzünk túlsúlyra, de mindig tudtuk, hogy szerencsések vagyunk. Sokszor még abban is azok voltunk, hogy beszélhettünk híres politikusokkal, tudósokkal, művészekkel. Mindig azt tapasztaltam, és ez máig így van, hogy egy névtelen magyar stábnak nehezebb megközelíteni valakit, mint kérdezni tőle. Ha már kérdezhettünk, senkinél nem voltunk gyengébbek” – mondja.

Minden út külön történet volt és maradt számára. Erős emlékként él benne, hogy 1978 elején vietnami katonákkal első tévéstábként bejutottak Phnom Penhbe, amit legfeljebb órákkal korábban ürítethettek ki a vörös khmerek. „Mászkáltunk egy tök üres, hárommilliós szellemvárosban, a lakásokban látszott, hogy családokat reggeli, vagy éppen öltözködés közben leptek meg és hajtottak az utcára. Félig tele csészék az asztalokon. Ezt nem lehet néhány mondatban elmondani” – meséli.

Baló György

Az MTV Külpolitikai szerkesztőségének ezért a relatív mozgásszabadságáért azonban fizetnie kellett. „Valakik eldöntötték, hogy mivel 1956-tal az MTV sohasem foglalkozott, 1981-ben, a huszonötödik évfordulóra készüljön egy beszélgetés és engem találtak meg vele. Ma sem tudom, miért, de talán azért, mert pártvezetőkkel, pártkongresszusokkal foglalkozó műsorokban soha nem dolgoztam” – mondja. Nem akarta elvállalni és egy ideig képes is volt ellenállni, de mivel a műsor egyik vendége Berecz János, az MSZMP KB Külügyi osztályának vezetője volt, aki jó néhány forgatásukat támogatta, ezért kényszerhelyzetbe került. „Azt mondták, ha nem vállalom, mindannyiunknak ártok vele, mert sok forgatásról lemondhatunk. Erre vállaltam. Annyit tudtam tenni, hogy nem mondtam ki azt a hivatalos szót 1956-ról, hogy ellenforradalom. Több mint rossz emlék. Persze, ha végül nem vállalom, megcsinálta volna más.”

A nyolcvanas évek második felében volt a Magyar Film- és TV-Művészek Szövetségének társelnöke (elnök: Jancsó Miklós), sok évig az International Public TV szervezet elnökségi tagja, majd 1989-ben megválasztották a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnökévé. Ezt az évet tartja a magyar média legszabadabb évének. De 1989 őszén kinevezték az akkor már félig-meddig önálló TV2 (az MTV második csatornája) igazgatójának és „azt gondoltam, összeférhetetlenségi okokból minden másról le kell mondanom. Megtettem. Ez valószínűleg hülyeség volt. Értékes platformokat vesztettem.”

Vezette a TV2-t és szerkesztette a Napzártát, majd az 1990-es választási kampány sok műsorát. Azt mondja, 1989 őszén ő beszélte rá Antall József későbbi miniszterelnököt első televíziós szereplésére. Ez volt pályafutása legfontosabb időszaka. 1989 végén az MTV romjain Nemeskürty István elnök kinevezte az 1990-es Választási Iroda vezetőjének. „Nulla tapasztalattal, az akkori ellenzék részéről érthetően nulla bizalommal, nullához közelítő műszaki képességekkel és kevés tudással ki kellett találnunk, mi a teendője az egypártrendszer tévéjének a választási kampánnyal és az első többpárti demokratikus  választásokkal. Nehezen tanultuk meg, hogyan lehet sokféle ellenszélben pártatlan kampánykövetést produkálni egy olyan országban, ahol a választók alig valamit tudhattak többpártrendszerről és demokráciáról.”

Mivel közben a napi Napzártát is csinálták, mindez brutálisan sok munkával járt és persze sok konfliktussal is. „Már akkor látható volt és maradt, hogy a pártok nem közös fórumként, hanem célpontként, megszerzendő birtokként kezelték a közmédiát. De segített, hogy, ahogyan azóta sem, nem kértem és nem tettem szívességeket” – mondja. Megoldották, hogy az összes párt többször is bemutatkozhasson, vitákat szerveztek, választási tudnivalókat sugároztak. 1990. március 25-én és másnap huszonnégy órás élő adásban követték a szavazatok feldolgozását. „Csak éppen az eredmények hiányoztak, annyira lassan működött a hivatalos számítógépes rendszer. A műsort követő többszáz külföldi újságíró is kénytelen volt megtanulni ezt a rövidítést, annyiszor volt látható: n. a. Nincs adat. De többet tettünk, mint amennyire képesek voltunk” – emlékszik vissza.

1990 őszén, az önkormányzati választások előtt, máig példátlan médiatörténeti esetként, az akkori kormánypártok fizetett újsághirdetésekben követelték Hankiss Elemér MTV-elnöktől, hogy Baló ne vezethesse a választási műsort. De Hankiss nem engedett. Azt mondta, hogy vagy Balóval van műsor, vagy nincs műsor. Ezután következett a taxisblokád, amely alatt az MTV két csatornája erősen különböző felfogású műsorokat sugárzott.

1994 elején Baló csatlakozott néhány kollégájához, akik műsorpolitikai vitába keveredtek az MTV vezetésével és elnökével, Nahlik Gáborral, és választhatott: elmegy, vagy fegyelmivel rúgják ki. Inkább elment.

Még ez év nyarán magyarországi vezetőt keresett egy Kelet-Európában sikeresen terjeszkedő amerikai televíziós cég, a CME. Balóra esett a választásuk. Várták az 1989 ősze óta késő médiatörvényt, hogy pályázhassanak országos kereskedelmi televíziós frekvenciára, de a törvény nem jött. „Akkor kitaláltuk, hogyan lehet a törvény nélkül is országos kereskedelmi csatornát csinálni. Tulajdonosaink támogatásával polgármestereket kerestünk meg azzal, hogy a helyi televíziók szerintünk halálra vannak ítélve. Nem azért, mert nem lesz pénzük, mivel az önkormányzatok adnak pénzt a helyi tévéknek, hogy tagjaik láthassák magukat, hanem azért, mert nézőjük nem lesz, ha beindul a kereskedelmi kínálat. Azt ajánlottuk, hogy műholdon sugárzunk a helyi tévéknek minőségi szórakoztató műsorokat és ezek között hagyunk úgynevezett ablakokat, ezekben helyezhetik el saját műsoraikat, amelyeket így, két film vagy sorozat között sokkal többen fognak nézni” – mondja a koncepcióról. Majdnem sikerült nekik. Csakhogy közben a médiatörvényért hadakozó kormánypárti politikusok megtudták, mire készülnek, és gyorsan beleírtak a készülő törvénybe egy akkoriban „Lex Baló”-nak nevezett passzust arról, hogy a törvény elfogadása előtt tilos hálózatot szervezni.

1997-ben Baló vezérigazgatásával egy konzorciummal pályáztak a két országos kereskedelmi frekvenciára. Az övéket tartották a legjobb pályázatnak és több milliárd forinttal többet ígértek a koncesszióért, mint két versenytársuk. „De a pályázatot a kiíró ORTT (Országos Rádió és Televízió Tanács) Révész Tamás elnök kezdeményezésére elcsalta és vesztettünk. Pert indítottunk, hosszú történet, végül is hiába. Tulajdonosaink közben megvették a TV3-at, amit úgy emlékszem, sokan szerettek, híradója Elek János főszerkesztésével szerintem az ország legjobb hírműsora volt akkor. De a TV3 nem volt, nem lehetett versenyképes, hiszen még fele annyi háztartásban sem volt látható, mint az országos csatornák” mondja csalódottan. Az amerikai tulajdonosok 1999 végére, két és fél évi pereskedés után elvesztették hitüket a magyar igazságszolgáltatásban, a pert megszűntették, cserébe a TV2 és az RTL 2000 elején megvette és megszűntette a TV3-at.

Balót még ebben az évben visszahívták az MTV-hez. Egyik műsorvezetője volt az Aktuális című napi műsornak, majd Orbán Viktor miniszterelnökkel készített havonta interjúkat 2002 elejéig. A választások után kulturális igazgatónak nevezték ki. „Nem szerettem. Arról szólt, hogy nem csak kevés, hanem egyre kevesebb a pénzünk és a műsoridőnk is és ezért sorra nem tudtuk megvalósítani tehetséges kollégáim javaslatait. De azért sikerült élőben közvetítenünk az István, a királyt Csíksomlyóról, elindult Lévai Balázs Bestseller című író-sorozata, négyórás élő műsort készítettünk a holokausztról, az elsőt az MTV történetében, és utóbb minimális költségvetéssel elindítottuk a napi Kultúrházat.”

Ebben az időszakban többször is pályázott az MTV elnökségére, de egyszer sem sikerült nyernie. „Soha nem volt elég párttámogatásom. Főleg az MSZP-től nem. Be kell látnom, hogy a pályázatokkal soha nem volt szerencsém.” Úgy látja, tévedett abban, hogy 1990 után végre győzhet a professzionalizmus és a személyes integritás.

Közben egy darabig főszerkesztette és vezette A Hét című műsort, majd válaszút elé állították: képernyő vagy igazgatóság. A képernyőt választotta, de szerkesztő, mondja, csak ritkán lehetett, pedig „a szerkesztés mindig közelebb állt hozzám, mint a képernyő.” Vezette a Zárórát, az Estét, később egy darabig A szólás szabadságát, amit 2009-ben abbahagyott. „Műsorvezetőként hiába erőlködtem, hogy legyünk bátrabbak, érdekesebbek, merészebbek. Nem ment. Abba kellett hagynom.” 

Új műsort nem kapott. Hívták a Magyar Rádióhoz a 180 percet vezetni. „Jól éreztem magamat, sokat tanultam. Még azt is sikerült kijárnom, hogy a Magyar Rádió minden egyes műsorért fizetessen az MTV-nek értem. Egyik közmédia a másiknak. De négy hónap után az MTV eltiltott a rádiózástól. Azóta sem tudom, miért. Egy főnök azt mondta, nem adhatjuk oda a legjobb csatárunkat egy versenytársnak. Dehát a legjobb csatárt a kispadon tartják, mondtam, de hiába.”

Amikor ez a téma szóba került, rákérdeztem, hogy igaz-e, hogy felesége, Morvai Krisztina miatt nem közvetíthette a 2010-es választásokat? Azt mondja, formálisan igaz. „Magánügy, de mivel vállaltam a beszélgetést, kivételesen mondok erről valamit önnek. Régen válófélben voltunk, de nem gondoltam, hogy ennek hirdetésével jó pontokat kellene szereznem az MTV-ben.  Morvai Krisztina akkor már EP-képviselőként dolgozott Brüsszelben. Persze mást gondoltunk és gondolunk a világról. De ő ettől függetlenül kivételes tudású és tehetségű büntetőjogász és egyetemi oktató. És édesanyja számomra mindennél és mindenkinél fontosabb ikerlányainknak, ez örök kapocs.  A másik oldalon adott egy szakmailag erősen közepes, politikailag megtámasztott MTV-s vezető, aki 2010 tavaszán saját magától és mindenki mástól is betegesen retteg és így elképzelni sem tudja, hogy két, egymáshoz családilag közel álló ember képes egymástól független, szuverén gondolkodásra. Nyilván azt gondolta, hogy majd volt feleségem diktál nekem, ahogyan volt, hogy Morvai Krisztinát is vádolták azzal, hogy én irányítom őt. A történet tanulságos, a felfogás szánalmas – de ma is él” – válaszolja.

2010 tavaszán mégis kapott a tévében egy új műsort. Készítői Kasszának nevezték, Baló szerkeszthette, és megpróbáltak benne összetett társadalmi témákat megvitatni. „Sok baja volt, de értékes próbálkozásnak tartottam, mert úgy gondoltam, az MTV vagy ötven éve nagyon sok ilyen típusú műsorral tartozik a magyar társadalomnak.”

A Kasszát 2010 nyarán megszűntették, utána jöttek ez elbocsátási hullámok. „Engem – nem tudom, miért - nem küldtek el, de bármit javasoltam, az új főnökség nem reagált rá. Munkát nem adtak, mindig türelmet kértek, hogy maradjak, majd nemsokára. Amikor megértettem, hogy ez nem fog változni, eljöttem” – meséli.

Azt mondja, szerencsés, mert soha nem kellett munkáért kilincselnie, mindig megtalálták valamivel, ami vonzotta. Az MTV után a Neston online rádió Baló világ címmel indított neki műsort, érdekes reklámkampánnyal: a Get Carter című film főszereplője, Michael Caine ruhájának másolatát adták rá és mordályának másolatát a kezébe. Következett a Hír24 TV egy évre, de innen is elköszönt. 2015 februárja óta Magyarul Balóval címen főszerkeszt és vezet egy széles tematikájú napi háttérműsort az RTL-en.

Azt mondja, a rendszerváltozás óta eltelt 26 év legfontosabb média-tanulsága számára az, hogy az olyannyira ígéretes 1989-es év után a magyar médiának magába kell néznie, mert gyengén teljesített és hagyta, hogy a napi pártpolitika terrorizálja. „A legfontosabb feladat az volt vagy lett volna, hogy a médiának sikerüljön több milliónyi adófizetőt és választópolgárt érdemben hozzásegíteni ahhoz, hogy saját érdekében széleskörűen, sokoldalúan tájékozódhasson, és ennek tudatában hozhasson felelős döntéseket. Ezt a kihívást a magyar média elbukta, de a felelősségben szerintem csak célfotóval előzi meg a politikát”.

Ha ma lenne huszonéves, nem lenne sem televíziós, sem újságíró. „Csillagász lennék, talán közgazdász, meg lehet, hogy farmer, de azt sem zárom ki, hogy politikus.” Arra a kérdésemre, hogy ha már nem lesz tévézés, akkor mihez kezd, azt válaszolja: „Talán írok egy könyvet minderről, vagy a politikában próbálok szerencsét”.

Eddig a pályafutás, de sokan kíváncsiak arra, hogy Baló György milyen ember. Érdekes és érdemes volt újraolvasni a Kreatív 2007-es, vele készült címlapinterjúját találkozásunk előtt és a portré megszületése után is. Abban az interjúban az áll, hogy ő maga maximalista, és bosszantja, hogy a világ körülötte nem az. Nem számoltam össze, mennyi kommentáron, e-mailen keresztül született meg ez a végleges verzió, de ennyi körre korábbi portrék alatt nem emlékszem. El kell mondani, hogy személyes találkozásunkkor előre jelezte, hogy nagyon kényes arra, hogy ha őt kérdezik, mi és milyen formában jelenik meg róla, mivel más egy interjú élő, mint egy írásos változata. Tény, hogy évek óta először vállalt interjút. Az egyik utolsó e-mailünkben ezt írta: „Nincs gondom vele, ha beleírja, hogy nehéz velem zöldágra vergődni”. Azért olyan nagyon nehéz nem volt.

A cikk megjelenését a Blikk támogatta!