Talán a mogul még szebb lett volna, annak van vad és szilaj ereje, ahogy betör Közép-Ázsia sztyeppéiről. Még szerencse, hogy van, aki nem gyáva és kishitű, Széles Gábor például minden fogható jel szerint elhatározta, ő bizony magyar médiamágnásként fog egy magyar médiabirodalom felett uralkodni.

Nyár óta nem telik el két hét anélkül, hogy Széles Gábor ne izegne és mozogna egy kicsikét médiailag. Először jött az Echo TV megalapítása, azután a Magyar Hírlap felvásárlása, majd az izgések és mozgások kapcsán adott interjúkban a további tervek a saját hírügynökségtől az internetes portálon át egészen a digitális televíziózásig. A korábban a Videotonnál és az Ikarusnál felemás eredményeket elérő, az egyre szaporodó, leggazdagabb magyarokat számlálgató kiadványokban stabilan dobogóra kerülő posztszocialista nagyvállalkozót a nagykönyvben megírtak szerint alakító Széles tényező szeretne lenni a médiapiacon is.

A nemzetközi médiamágnáskaszt Ted Turnertől Silvio Berlusconin át Borisz Berezovszkijig terjedő spektrumát elemezve két, szinte mindegyikükre jellemző tulajdonságot izolálhatunk kommunikációtudományi laboratóriumunkban. Valamennyiüknek k-e-g-y-e-t-l-e-n-ü-l sok pénze van, és valamennyiükbe lényegesen több magamutogató vágy szorult, mint más iparágban dolgozó mágnáskollégáikba.

Széles Gábor mindkét kritériumnak tökéletesen megfelel. Bár magánvagyona kevés ahhoz, hogy a fent említett trióval egy asztalnál pókerezhessen, a magyar piacon azért sok mindenre elegendő. A lokális magyar kiskirályok Csák Mátétól Tarlós Istvánig ívelő tradíciójának megfelelően pedig jó adag szereplési vágy is szorult belé.

A rendszerváltás környékén szintén gyorsan és nagyon meggazdagodó Csányi Sándorhoz vagy Somody Imréhez hasonlóan Széles is szeret többnek látszani egyszerű gazdasági szereplőnél.

Van azonban néhány megkerülhetetlen tényező, amelyek határozottan Széles álmainak megvalósulása ellen szólnak. Először is ott van a magyar médiapiac keresleti oldalának szaturációja, tehát hogy a francnak van kedve és ideje még több tévét bámulni, még több rádiót hallgatni és még több újságot meg magazint olvasni. Vegyük például a budapesti rádiós piacot, amelyen vagy húsz csatorna könyökli szét egymás oldalát. A feje azonban csak néhánynak látszik ki a mocsárból, a többiek időnként elbuknak vagy nevet váltanak, esetleg vegetálnak a tulajdonos haverjai, ne adj’ isten az állam által célirányosan ide helyezett hirdetésekből.

A törpetévék mezőnyében sem sokkal rózsásabb a helyzet. Teljesen egyértelmű, hogy Magyarországon nincs elég néző/hallgató/olvasó ennyi médium eltartásához. Ráadásul Széles a jelek szerint meg szeretne maradni a hard news szegmensében, ahol még szexszel meg kétfejű borjakról szóló cikkekkel sem lehet vonzani a nézőket. Nincs elég fogyasztó, és a maradéknak sem nagyon lehet olyasmit mondani, amit máshol még ne hallottak volna. Valamint nincs is, aki elmondja nekik. Tucatnyi lap indult el, majd bukott meg a rendszerváltás óta Magyarországon azért, mert a tulajdonos mindenre gondolt, csak arra nem, hogy know-how nélkül lehetetlen termelni. Tévé- vagy buszgyárat senkinek nem jutna eszébe mérnökök nélkül nyitni, viszont wannabe médiamágnások egész sora hiszi, hogy médiát szakemberek nélkül is könnyedén lehet csinálni, hiszen cikkíráshoz például csak az ábécé ismerete szükséges. Aztán meglepődnek nagyon.

A hard newshoz igazán értő szakemberek száma Magyarországon elenyésző, ráadásul egy részük kiábrándult pályaelhagyóként ma már egészen mással keresi a kenyerét. Az a néhány tucat, aki a szakmájából él, jól be van betonozva a néhány topszerkesztőség valamelyikébe. A HírTV kacagtató ügyetlenkedése például nem a kétségtelenül egyedi politikai háttérnek köszönhető, hanem sokkal inkább annak, hogy nem dolgozott ott soha senki, akinek fogalma lett volna arról, hogyan is kell egy tévécsatornának helyt állnia a hírversenyben. Az eddigi hírek szerint az ilyen szakemberek szükségességéről Széles Gábor is megfeledkezett. A Magyar Hírlap szerkesztőségének évek óta nem sikerül rentábilis és közérdeklődésre számot tartó terméket előállítania, míg az Echo TV kapcsán az egyetlen eddig felbukkant ismertebb név a hírigazgató Kóczián Péteré, aki újságíróként magyar mércével mérve szokatlanul sokat tett le az asztalra, televíziós pályafutása viszont éppen a Hír TV-nél nem ívelt túl magasra.

Széles Gábor médiavállalkozása minőségi tartalom, elegendő közönség és hirdető nélkül nem lesz képes valódi birodalommá válni. Ha valamelyik fogadóirodánál megtehetném, maximum egy médiafejedelemségre, esetleg médiaőrgrófságra mernék saccolni. Ennek ellenére azt már semmiképpen sem merném állítani, hogy Széles lapjai, tévéi és hírügynökségei meg fognak bukni. A tulajdonos úr jártassága az állam és magánszféra Magyarországon sajnálatosan széles közös mezsgyéjén minden bizonnyal elegendő lesz ahhoz, hogy vállalkozásai csendesen, a radaron alig feltűnve, kényelmesen eléldegéljenek.