A nyelvi humorról
Így önti dalba ma
2007. december 04. 12:00
Az ihletett copywriter szereti anyanyelvét, és gyengéd hozzá. Nem reta rdált gyerekként legózik vele, hanem elülteti a szótőt, trágyázza, öntözi. Megvárja, hogy kinőjenek természetes toldalékai, és életképes virágként nyújtja át szerzeményét.
Szőke András fejére felkerült már ezen az oldalon az ezüstpapír korona. [Lásd Milyen volt szőkesége?, Kreatív, 2007 április. – A Szerk.] De kénytelen vagyok visszamutogatni rá, mert még mindig nemigen akadt kihívója a magyar tévéreklámok közt, viszont kapott egy remekbe szabott szöveget.
A versenyszám neve emberábrázolás. Sosem árt, ugye, ha a reklámunkban szereplő figura figyelemreméltó, egyben szimpatikus, esetleg azonosulásra késztet. Neadjisten nem úgy néz ki, mint aki súgógépről hazudik. Gusztustalan, visszataszító és hiteltelen alakot csak jó okkal érdemes bevenni a jelenetbe, mondjuk mert ronda és finom.
Szőke és Badár persze azért színészek, és nem betanított munkások, hogy ezt meg tudják oldani. De ahogy az új szériából kitűnik, Szőke kapitány nemcsak jópofa, de tud pontosan lőni is. Csak szöveg kell a tárba.
A nagy légicsaták hősei mindig a pilóták. Ennek a szériának is Szőke kapitány lesz a maradandó védjegye, a reklámtörténelem őrá fog emlékezni. De a győzelemben nélkülözhetetlenek azok, akik a pilóta alá teszik a gépet, akik éjt nappallá téve feltalálnak, kísérleteznek, tökéletesítenek. Az ő nevüket homály fedi, ahogy a szövegírókra is ritkán vetül a siker fényéből.
Ilyet szól: jóárasítani a tányéros tévét. A bumfordi kisember, a maga fabrikálta szakszavakkal operáló kocsmafilozófus. Kádár János csippent fél szemével, huncutkásan. Íme, a Kőbányai-Lúdas Matyi-Wartburg csomagba a kábeltévét beemelő kisember. Aki forradalmi vívmányként szeretné eljuttatni honfitársaihoz a Sport1-et és a Spektrumot. Sztorija van. És valamicskét enyhíti a Besenyő Pista bácsi elvesztése felett érzett fájdalmunkat.
Eszméletlen precízen célzott három szó ez: jóárasítani a tányéros tévét. Az eleven, spontán nyelvi humor eleve ritka madár a reklámban, sőt szerte a hazában. Nem a véletlen, hanem a természetes szelekció műve, hogy a magyar reklám egyik legnagyobb alakja hátborzongató szóviccekkel és kínrímekkel lett naggyá, és maradt a csúcson. Azokhoz képest ez a mondat kifinomultan vicces, a helyzetkomikummal összejátszva az. Nemcsak a szpoton, hanem az egész reklámvilágon belül ül az irónia: az értéknövelt biszbaszok, az aranytárskártyák, a calgonizálás és a Special Black Line Editionök közt a jóárasított tányéros tévé élénk és kegyetlen karikatúra.
De nem elég viccesnek, meg frappánsnak lenni. Láttam az imént egy tök korrekt és aranyos szpotot, kisgyerek galacsinokat dobál a szemetesládába, amitől aztán felnőttkorára világbajnok vízilabdázó lesz – jól van ez, nincs vele baj. Hacsak az nem, hogy most úgy kellett kigugliznom, kinek a reklámja is volt ez. Vodafone egyébként, csak hát köze sincs a termékhez. Lehetne vitamin, vagy joghurt, vagy BMW. A jóárasított tányéros tévé, az full konkrét. Benne van, hogy tévé, meg hogy olcsóért van. Ennyi. Nincs ennél primitívebb üzenet: olcsóbb lett a karaj. Ahhoz még Szőke kapitány mesterségbeli tudása sem elég, hogy ezt hatásosan és feltűnően eladja. Itt nagyobbat kell dobni, mint az összeragasztott távirányító, mert árajánlattal teli a padlás.
Ilyenkor csak a költészet segít. Az alanyi költő árzabálóval és árelőnnyel áll elő. Eldöcög az végül is ebben a mezőnyben, ahol más alanyi költők bestiálisan megerőszakolnak szavakat, ahogy a fukart a Saturn pribékjei. Az ihletett copywriter azonban szereti anyanyelvét, és gyengéd hozzá. Nem retardált gyerekként legózik vele, hanem elülteti a szótőt, trágyázza, öntözi. Megvárja, hogy kinőjenek természetes toldalékai, és életképes virágként nyújtja át szerzeményét. Új szavakat adni a nemzetnek, és ebből megélni, kultúrát csempészni abba a nyomorult fél percbe, ha már tévébe megy naponta ötször: ez nemes és dicső munka. A reklám nem mocskos és nem kártékony. A selejt teszi azzá.
A versenyszám neve emberábrázolás. Sosem árt, ugye, ha a reklámunkban szereplő figura figyelemreméltó, egyben szimpatikus, esetleg azonosulásra késztet. Neadjisten nem úgy néz ki, mint aki súgógépről hazudik. Gusztustalan, visszataszító és hiteltelen alakot csak jó okkal érdemes bevenni a jelenetbe, mondjuk mert ronda és finom.
Szőke és Badár persze azért színészek, és nem betanított munkások, hogy ezt meg tudják oldani. De ahogy az új szériából kitűnik, Szőke kapitány nemcsak jópofa, de tud pontosan lőni is. Csak szöveg kell a tárba.
A nagy légicsaták hősei mindig a pilóták. Ennek a szériának is Szőke kapitány lesz a maradandó védjegye, a reklámtörténelem őrá fog emlékezni. De a győzelemben nélkülözhetetlenek azok, akik a pilóta alá teszik a gépet, akik éjt nappallá téve feltalálnak, kísérleteznek, tökéletesítenek. Az ő nevüket homály fedi, ahogy a szövegírókra is ritkán vetül a siker fényéből.
Ilyet szól: jóárasítani a tányéros tévét. A bumfordi kisember, a maga fabrikálta szakszavakkal operáló kocsmafilozófus. Kádár János csippent fél szemével, huncutkásan. Íme, a Kőbányai-Lúdas Matyi-Wartburg csomagba a kábeltévét beemelő kisember. Aki forradalmi vívmányként szeretné eljuttatni honfitársaihoz a Sport1-et és a Spektrumot. Sztorija van. És valamicskét enyhíti a Besenyő Pista bácsi elvesztése felett érzett fájdalmunkat.
Eszméletlen precízen célzott három szó ez: jóárasítani a tányéros tévét. Az eleven, spontán nyelvi humor eleve ritka madár a reklámban, sőt szerte a hazában. Nem a véletlen, hanem a természetes szelekció műve, hogy a magyar reklám egyik legnagyobb alakja hátborzongató szóviccekkel és kínrímekkel lett naggyá, és maradt a csúcson. Azokhoz képest ez a mondat kifinomultan vicces, a helyzetkomikummal összejátszva az. Nemcsak a szpoton, hanem az egész reklámvilágon belül ül az irónia: az értéknövelt biszbaszok, az aranytárskártyák, a calgonizálás és a Special Black Line Editionök közt a jóárasított tányéros tévé élénk és kegyetlen karikatúra.
De nem elég viccesnek, meg frappánsnak lenni. Láttam az imént egy tök korrekt és aranyos szpotot, kisgyerek galacsinokat dobál a szemetesládába, amitől aztán felnőttkorára világbajnok vízilabdázó lesz – jól van ez, nincs vele baj. Hacsak az nem, hogy most úgy kellett kigugliznom, kinek a reklámja is volt ez. Vodafone egyébként, csak hát köze sincs a termékhez. Lehetne vitamin, vagy joghurt, vagy BMW. A jóárasított tányéros tévé, az full konkrét. Benne van, hogy tévé, meg hogy olcsóért van. Ennyi. Nincs ennél primitívebb üzenet: olcsóbb lett a karaj. Ahhoz még Szőke kapitány mesterségbeli tudása sem elég, hogy ezt hatásosan és feltűnően eladja. Itt nagyobbat kell dobni, mint az összeragasztott távirányító, mert árajánlattal teli a padlás.
Ilyenkor csak a költészet segít. Az alanyi költő árzabálóval és árelőnnyel áll elő. Eldöcög az végül is ebben a mezőnyben, ahol más alanyi költők bestiálisan megerőszakolnak szavakat, ahogy a fukart a Saturn pribékjei. Az ihletett copywriter azonban szereti anyanyelvét, és gyengéd hozzá. Nem retardált gyerekként legózik vele, hanem elülteti a szótőt, trágyázza, öntözi. Megvárja, hogy kinőjenek természetes toldalékai, és életképes virágként nyújtja át szerzeményét. Új szavakat adni a nemzetnek, és ebből megélni, kultúrát csempészni abba a nyomorult fél percbe, ha már tévébe megy naponta ötször: ez nemes és dicső munka. A reklám nem mocskos és nem kártékony. A selejt teszi azzá.
