Sláger kontra ORTT
A Sláger is nyert első fokon
A Sláger perében is ugyanazt az ítéletet hozta meg a bírónő, mint a Danubius Rádió esetében.
A Sláger Rádió képviselője, Kónya Imre is a pályázat előtti állapot helyreállítását kérte a bíróságtól az ORTT és a Neo FM működtetője, az Econet ellen indított perben.
Az ügyvéd - aki egyébként 1990 és 1993 között az MDF frakcióvezetője volt - egészen pontosan az álláspontja szerinti első jogsértés, azaz az FM Rádió konzorcium (Neo Fm, Econet) pályázatának befogadása előtti állapothoz való visszatérés megállapítását kérte a bírónőtől.
Ugyanez a bíróság két hete a Danubius Rádió által índított perben már megállapította, hogy a médiahatóság szabálytalanul járt el az országos földi frekvenciák használatára benyújtott pályázatok elbírálása során.
Mivel mindkét ügyben az ítéletek csak első fokúak, ezért nem jogerősek, a perek így másodfokon folynak tovább. Addig is a jelenleg můködő rádiók, a Class Fm és a Neo Fm sugározhatnak a vitatott frekvenciákon.
A Neo FM új studiójában éppen tegnap reggel ünnepelték, hogy a Bumeráng - Boros Lajos és Bochkor Gábor műsora újra hallható a megszokott frekvencián, igaz már nem a Sláger Rádión, hanem a Neo Fm-en.