A Viasatot is utolérte a válság
Nem sikerült tartania a Viasatnak az első negyedév 6 százalékos bevételnövekedését. A kiemelkedő eredmény után a második negyedévben megkezdődött a csökkenés, a csatorna 11 százalékos mínuszban zárta az időszakot. Így a teljes első féléves bevétel 4 százalékkal csökkent 2008 hasonló időszakához képest.
A csökkenés mértéke azonban még így is jelentősen alulmarad a teljes televíziós piac bevételcsökkenésétől, melyet 15-20 százalékra becsült Kocsis Attila, a Viasat Hungária vezérigazgatója csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján. Ezt a két lábon álló üzleti modellel magyarázta, amely egyszerre támaszkodik reklám- illetve kábeldíj-bevételekre. Kiemelte továbbá, hogy Magyarország száz legnagyobb hirdetője közül a legtöbb náluk található. A vezető sikerként értékelte a Viasat első féléves kereskedelmi közönségarányát, mely 8,2 százalékos volt és szintén jelentős eredménynek tartja a TV6 1,5 százalékos mutatóját, melyet a 18-39 éves férfikorosztály körében ért el.
Kocsis pozitívnak tartja, hogy a két legfontosabb üzleti tevékenység, a marketing és a programing területén nem kellett költséget csökkenteni, a fejlesztések tovább folynak. Sikeresnek minősítette a csatorna korábban futó imázskampányát, illetve ősszel érkező új saját gyártású műsorok és vásárolt tartalmak érkezéséről beszélt. Ezeket azonban csak augusztusban kommunikálják majd. A szakember elmondta, eddig nem jelentett gondot számukra a brit médiahatósághoz való átállás, ráadásul az új szabályozási rendszer miatt kétszer 30 perc új műsoridőt sikerült beiktatni a napi programba.