A mintegy 22 snittből álló, 30 másodperces, keretes történetű filmben a legfontosabb elem a gesztusrendszerek hasonlósága. A film mindkét felében ugyanazok a mozdulatsorok szerepelnek, a szpot fő sorának megfelelően más-más jelentésekkel bírnak. A csípőmozdulatok például a film első, tárgyalásos vagy munkajeleneteiben zártak, kimértek, majdnem unalmasak, míg a szpot második felében lendületesek, dinamikusak és felszabadultak. A film alkotói a gesztusrendszerek összehasonlítását némi iróniával igyekeztek kifejezni a táncjelenetek végén a Ponyvaregény című filmből jól ismert kézmozdulatokkal, mintegy idézőjelbe téve a film fősorát.

A jeleneteket statikus kamerapozícióból vették fel, kivéve a nyitójelenetben látható apró elmozdulást. A statikus beállítások visszafogják a film nyitó jeleneteiben látható mozdulatokat, amelyeket szinte elszürkít az irodai környezet semleges színvilága, amely a film monochrom alapjellegét meghatározza. A film zöldes színvilágát elsősorban a Fuji nyersanyag alaptulajdonságainak köszönheti. Az ebben a részben felbukkanó óra közeli felvétele a feszített tempó kifejezője, amelyet a folyamatosan hallható, ketyegő órahang tesz még feszültebbé.

A megszokott vizes filmekhez képest sem az ivás mozdulata, sem a víz, sem pedig annak kék színe nem dominál a szpotban, csupán a packshot jelenetben billen kissé jobbra a palack, az ivás mozdulatát idézve.

A film fontos eleme, hogy a nyitó jelenetet kivéve majdnem mindig kizárólag a főszereplő mozog, ezt hangsúlyozták a készítők a mélységélességgel is. A film második részében sincs igazán bulis hangulat, hiszen a munkahelyi környezetben mindössze egy-két lufi jelzi „talán” a helyszínváltozást.

A film kihasználja a ma divatossá vált szótlanságot, és üzeneteit osztott feliratok formájában meséli el, amelyek a kameravezetés irányaihoz illeszkednek. A jelenetek éles vágásokkal különülnek el, kivéve az első üzenet megjelenését. Az óra vágóképét a főszereplő megismételt csípőmozdulatának átúsztatott jelenete követi, jelezve ezzel, hogy valami más kezdődik.

A forgatáshoz olyan irodai mozdulatokat használtak fel, amelyek a főszerepet alakító operett-színésznő előadásában, a film lényegének megfelelően kétértelműsíthetők és apró színészi gesztusokkal feltölthetők. Valószínűleg ezért is lettek japánok a nő partnerei, hiszen ezzel még hangsúlyosabbá tették a kontrasztot. A második részben több közeli vágóképpel fejezték ki a két állapot közötti különbséget.