A Wavemaker lett az Év ügynöksége a Prizmán
2019-11-20
Összesen 45 díjat adtunk át a Kreatív legjobb PR-projekteket díjazó versenyén.
11. alkalommal adtuk át november 20-á 19 órától az Akvárium Klubban a Prizma Kreatív PR-díjakat, a verseny célja, hogy megtaláljuk és díjazzuk a legjobb hazai PR-projekteket és ügynökségeket, valamint, hogy a PR kiemelt kommunikációs szerepét tudatosítsuk az iparág szereplőiben.
A versenyre 186 nevezés érkezett, amiből az online és a főzsűri döntései alapján 82 pályázat került shortlistre, ezek közül 45 pedig díjat is kapott (19 bronz, 14 ezüst, 12 arany) a zsűri döntésének köszönhetően. Nagydíjat idén a zsűri nem osztott.
Számszerűen a legtöbb díjat a versenyen a Wavemaker, a Café PR és az Uniomedia kapta (5-5), a Feat. 4 díjjal gazdagodott, míg az ACG Pro, a Greenroom, a HPS, a Noguchi és a Republic PR 3-3 díjat vihetett haza.
2019-ben az Év Megbízója a Katona József Színház lett, míg az év PR-ügynöksége címet a Wavemaker kapta.
A zsűri két különdíjat is kiosztott a versenyen. Pro Bono Különdíjjal jutalmazták a Nyitott Polcok kampányát, míg A Legjobb sztori különdíjat a Samu feleséget keres kampány vihette haza.
Idén az eddigiektől eltérő módon először vettek részt ügynökségi szereplők is főzsűriben. Arról, hogy ügynökségi oldalról kik kerüljenek be a főzsűribe, a PR Toplistán szereplő ügynökségek szavaztak.
A zsűri elnöke idén a Spar kommunikációs vezetője, Maczelka Márk volt, aki mellett Balatoni Zsófia (Uniomedia), Beke Zsuzsa (Richter Gedeon), Dr. Tompa Gábor (Nestlé Hungária), Kutas István (Magyar Telekom), Ludvig Orsolya (NNG), Perlaky-Papp József (Budapesti Metropolitan Egyetem), Rényi Ádám (ACG Pro), Szántó Balázs (Noguchi Porter Novelli), Sztaniszláv András (PersonaR Kft), Zámbó Anna (Republic PR) és Győri Zsófia (Kreatív) vettek részt a főzsűrizésen.
A verseny shortlistesei és nyertesei automatikusan pontszerzők a Kreatív PR Toplistáján, melyet az MPRSZ és a MAKSZ PR tagozatának támogatásával állítunk össze.
Alább a nyertesek listája olvasható, az arannyal díjazottak esetében a nevezési videót is bemutatjuk.
I. PROJEKTEK – FELADATTÍPUSOK ALAPJÁN
Belső kommunikáció
BRONZ
Pályázat: Te milyen jövőről álmodsz?
Pályázó: Greenroom
Társpályázó: Lounge Advertising
Megbízó: Budapest Bank
ARANY
Pályázat: Digital Galaxy
Pályázó: CIB Bank
Társpályázó: Games For Business
Megbízó: CIB Bank
Piaci bevezetés és újrabevezetés
BRONZ
Pályázat: Soproni Óvatos Duhaj Porter bevezetés
Pályázó: Uniomedia Communications
Társpályázó: ACG, Starcom
Megbízó: HEINEKEN Hungária
CSR-megoldások
BRONZ
Pályázat: A kocsiban a telód nem a haverod. Edukációs kampány
Pályázó: Uniomedia Group
Megbízó: Aegon Magyarország Zrt.
BRONZ
Pályázat: Falakon át társadalmi felelősségvállalás program – Jubileumi esemény
Pályázó: ACG Pro
Megbízó: UPC Magyarország
BRONZ
Pályázat: Katona Chairity: Culture is not sold out
Pályázó: Republic PR – Member of Republic Group
Megbízó: Katona József Színház
BRONZ
Pályázat: Real Ocean Experience
Pályázó: feat.
Megbízó: Campona
BRONZ
Pályázat: Telekom Életmentő Drón Flotta
Pályázó: Uniomedia Communications
Társpályázó: Offline Group
Megbízó: Magyar Telekom
EZÜST
Pályázat: 25 tehetséges ember története kiadvány és kiállítás
Pályázó: Poli-Farbe Kft.
Társpályázó: KRQ Kommunikációs Kft.
Megbízó: Poli-Farbe Kft.
EZÜST
Pályázat: Az Ország Bevásárlólistája
Pályázó: Greenroom
Társpályázó: KRQ Communication
Megbízó: SPAR Magyarország.
Nonprofit kampányok
BRONZ
Pályázat: A lélek rejtett titkai
Pályázó: ACG PRo
Megbízó: Ökumenikus Segélyszervezet
BRONZ
Pályázat: #cooltás, többtízezer teenager a HPV ellen
Pályázó: Café PR
Megbízó: Mályvavirág Alapítvány
BRONZ
Pályázat: Stories by SIGN
Pályázó: feat.
Társpályázó: Post for Rent
Megbízó: SINOSZ
EZÜST
Pályázat: Találj emberedre!
Pályázó: Profession
Megbízó: Vigyél Haza Alapítvány
ARANY
Pályázat: Bankkártyás persely a jezsuitáknál – Magyarországon először! JTMR
Pályázó: JTMR
Megbízó: JTMR
Reputáció- és Issue Management
BRONZ
Pályázat: OTP Nyugdíjmentor Program - Jelen a jövőért
Pályázó: Café PR
Társpályázó: Café Communications
Megbízó: OTP Nyugdíjpénztár
BRONZ
Pályázat: Vodafone Nőnap
Pályázó: HPS Communications
Megbízó: Vodafone Magyarország
Digitális PR-kampány
BRONZ
Pályázat: A kocsiban a telód nem a haverod. Edukációs kampány
Pályázó: Uniomedia Group
Megbízó: Aegon Magyarország Zrt.
EZÜST
Pályázat: #kösziadalt
Pályázó: Próbakő
Megbízó: Artisjus
ARANY
Pályázat: Nyitott Polcok
Pályázó: Wavemaker
Társpályázók: Umbrella, Sans Cliché
Megbízó: Írók Boltja
PR-vezérelt integrált kampány
BRONZ
Pályázat: Dreher 165 – integrált kommunikációs kampány
Pályázó: Noguchi Porter Novelli
Megbízó: Dreher Sörgyárak Zrt.
BRONZ
Pályázat: Valódi partnerség - átélhetővé tett márkaérték
Pályázó: OTP Bank
Társpályázó: Brandmore Kft.
Megbízó: OTP Bank
EZÜST
Pályázat: Kihívás kampány a környezettudatos életmódváltásért
Pályázó: Central Médiacsoport Zrt. / Marie Claire
Megbízó: Central Médiacsoport Zrt.
ARANY
Pályázat: Samu feleséget keres
Pályázó: White Elephant Digital
Megbízó: Katica Tanya Élményközpont
Employer Branding
ARANY
Pályázat: Magenta On The Go
Pályázó: HD GROUP
Megbízó: Magyar Telekom
ARANY
Pályázat: Vodafone Nőnap
Pályázó: HPS Communications
Megbízó: Vodafone Magyarország
Influencer PR-kampányok
EZÜST
Pályázat: 50 éve érkezett Magyarországra a Coca-Cola
Pályázó: Noguchi Porter Novelli
Társpályázó: EastAste, Mito, Lauritzen
Megbízó: Coca-Cola Magyarország Szolgáltató Kft.
ARANY
Pályázat: Katona Chairity: Culture is not sold out
Pályázó: Republic PR – Member of Republic Group
Megbízó: Katona József Színház
II. PR-ESZKÖZÖK ALAPJÁN
Információs kiadvány/ brosúra
ARANY
Pályázat: Dreher 165 – Dreher Antal utazóbőröndje
Pályázó: Noguchi Porter Novelli
Megbízó: Dreher Sörgyárak Zrt.
Közösségimédia-oldal vagy csoport
ARANY
Pályázat: Scimon és a Scitec Nutrition Trénerek Trénere Program
Pályázó: Café PR
Társpályázó: BeSocial
Megbízó: SCITEC
Közösségimédia-megoldások
EZÜST
Pályázat: Stories by SIGN
Pályázó: feat.
Társpályázó: Post for Rent
Megbízó: SINOSZ
Mozgókép, PR-film, oktatófilm
EZÜST
Pályázat: OTP Nyugdíjmentor Program - Jelen a jövőért
Pályázó: Café PR
Társpályázó: Café Communications
Megbízó: OTP Nyugdíjpénztár
EZÜST
Pályázat: Richter Főnix Közösség
Pályázó: Merlin Communications
Társpályázó: Melvin Productions
Megbízó: Richter Gedeon Nyrt.
ARANY
Pályázat: Az éjszaka hősei
Pályázó: Wavemaker
Társpályázó: Umbrella
Megbízó: Huawei
Esemény mint PR-eszköz
EZÜST
Pályázat: Real Ocean Experience
Pályázó: feat.
Megbízó: Campona
Sajtóközlemény
BRONZ
Pályázat: 129milliárd 980ezer 574
Pályázó: Café PR
Megbízó: OTP Bank
III. SZEKTOR/IPARÁG ALAPJÁN
FMCG termékek
BRONZ
Pályázat: Everyday Chef
Pályázó: Wavemaker
Társpályázó: Umbrella
Megbízó: Nestlé
BRONZ
Pályázat: Zenével az ittas vezetés ellen: Intim Torna Illegál feat. Készenléti Rendőrség
Pályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: HEINEKEN Hungária, ORFK-OBB
EZÜST
Pályázat: Az Ország Bevásárlólistája
Pályázó: Greenroom
Társpályázó: KRQ Communication
Megbízó: SPAR Magyarország
Ipar (ipari termékek)
EZÜST
Pályázat: Game of Technology – 3D printing is here
Pályázó: Avantgarde PR
Megbízó: CraftUnique Kft.
IT/Telekommunikáció
EZÜST
Pályázat: Az éjszaka hősei
Pályázó: Wavemaker
Társpályázó: Umbrella
Megbízó: Huawei
Kiskereskedelem
ARANY
Pályázat: Nyitott Polcok
Pályázó: Wavemaker
Társpályázók: Umbrella, Sans Cliché
Megbízó: Írók Boltja
Művészet, szórakozás
ARANY
Pályázat: Katona Chairity: Culture is not sold out
Pályázó: Republic PR – Member of Republic Group
Megbízó: Katona József Színház
Oktatás, egészségügy
EZÜST
Pályázat: OMSZédok
Pályázó: Kolibri Pictures
Társpályázó: Országos Mentőszolgálat Kommunikációs és PR osztály
Megbízó: Országos Mentőszolgálat
Sport
BRONZ
Pályázat: adidas Hard Wired kihívás
Pályázó: HPS Communications
Megbízó: adidas Budapest Kft.
-fi-