Miért is kellene, valóban. Egy igazán szolidáris társadalomban pedig a férfiak vadgesztenyét dugnának a nadrágzsebükbe a nehéz napokon, amire aztán fel lehetne építeni egy vadonatúj piacot, részben a gesztenyére, részben a gesztenyetompító zsebbetétre. Meg azok reklámjaira. Nem áll semmiből, csak egy jóképű fiatal férfi kell, akinek korábban csupa elgennyesedett seb volt az ágyéka a gesztenyétől, de amióta azbeszt-alsónadrágot visel, nincs semmi gondja a tetűn kívül. Reklámötletnek elmegy ennyi.

De tényleg nincs semmi bajom, az a rendszerváltás idején volt téma, hogy nem akarunk tamponreklámok között vacsorázni. Ehhez a rendszerhez ez tartozik. Nincsenek idióta pártbizalmik meg nincsenek itt az oroszok, viszont van tamponreklám. Pillanatnyilag nincs harmadik út, a tamponreklám betiltására csak az idióta pártbizalmi képes. Vagy szabadon burjánzik a hülyeség, vagy kinevezzük a leghülyébbeket, hogy korlátozzák. Egyelőre az előbbi jobban bevált,
a kedves olvasónak meg pláne bejött.

Legjobban annak, aki a hülyeségtermesztésben mennyiségre utazik, ő ugyanis megspórolja az úgynevezett kreativitást, nem járkál fel-alá töprengve, nem csócsál ötleteket, poénokat, nem fogyaszt serkentőszereket a munkájához, sőt inkább enyhe tompítókat, alighanem tokaszalonnát. Tulajdonképp és átvitt értelemben csak áll a futószalag mellett, viszont lényegesen több pénzért, mint azok, akik valóban ott állnak.
Mondjuk előjön egy olyannal, hogy „ötcsillagos, legjobb Ariel”. És bizonyára igaza van, ehhez az előterjesztéshez tartoznak emberek, akik aztán a mosóporos pult előtt az Arielt veszik le, lévén az ötcsillagos, ráadásul legjobb. A legjobbért egyébként általában jár némi bírság, ahogy járt a Drehernek is a No. 1-ért, de azért erre figyel a szakember: itt az ötcsillagos nem a legjobb mosópor, hanem a legjobb Ariel. Az Arielek közül a legjobb. Kár, hogy azt nem közlik, melyik a legócskább Ariel, ami semmiféle foltot nem szed ki, viszont tönkreteszi a ruhát, és Pécsi Ildikókat ültet a zsebébe. Mert akkor azt nem venném meg.

Na de az Ariel legalább csak mosóporként ötcsillagos, tehát nem katapultálja a vásárlóját egyenest a mennyországba, ami komoly önuralmat feltételez az alkotótól. Kezdem megszeretni a névtelen művészt; mert például a Philadelphia krémsajt még ennél is többre képes a szpotja szerint. Az magát a mennyországot is tökéletesebbé teszi, már amennyiben a mennyországban hozzájutnak. Ha nem, akkor pechjük van, maradnak egy örökkévalóságig a tökéletlen mennyországban, és lesz idejük gondolkodni, hogy megérte-e.

Istenem, de szép lesz az a világ, ahol gyakorlatilag mindenkihez eljut majd az interaktív hálózat úgy, ahogy ma a push-média, vagyis a Barátok közt közé beszúrt ötcsillagos Ariel és az angyalokat kielégítő sajt! Ha lesz egy vagy inkább több olyan magyar szájt, mint a kiváló reviewcentre.com, ahol nem a gyártó, hanem több ezer vásárló írja le és pontozza átlagolhatóan, hány csillagos is az Ariel! Ha minden háziaszszony teljes természetességgel és polgári öntudattal megírja a világnak, hogy a tévében hazudnak, a folt ott maradt, a cucc nem ér többet a gazdaságosnál. Akkor végre a fent említett kreatív beállhat a futószalag mellé a maga testi valójában. Legfeljebb este megírja ő is a világnak, hogy neki most rossz.