Ambíciózus nővel kampányol még több digitális előfizetőért a Wall Street Journal
2017-10-11
A lap jelentősen növelte az előfizetői számát, főleg Ázsiában és Európában.
Minden korábbinál magasabb a gazdasági lap digitális előfizetőinek a száma, és határozottan nő a diák- és női előfizetők száma is, írja a WSJ-re hivatkozva, annak új kampányát bemutató cikkében az Adweek. Jelenleg 1,27 millió digitális előfizetése van a lapnak, ebből 300 ezer az elmúlt évben jött. Európában és Ázsiában ebben az időszakban 48 százalékkal nőtt a digitális előfizetések száma.
A kampányvideó központi gondolata, hogy "azokkal történnek a jó dolgok, akik nem várakoznak", mindezt pedig egy lány születésével, felnövésével, nővé érésével, illetve a munkaerőpiacra való dinamikus belépésével, majd egyre magasabbra törésével illusztrálja a Wall Street Journal, manhattani életképekkel.
Az egyperces filmet Ellen Kuras rendezte, méghozzá úgy, hogy a taxik közötti energikus, ballonkabátban és elvihető kávéval való szlalomozás, illetve a lépcsőn felrohanás fokozása után a parkettás terembe beérve majdnem elhitette velünk, hogy táncra perdül majd a főszereplő. De az meglehetősen komolytalan lett volna, valljuk be.
Puskár Krisztián