Ámerikái wife szeret mágyár szálámi
Vannak aztán olyan megoldások is, amelyekben egy spéci talány adja az intellektuális izgalmat. Ezek azok a médián keresztül áramoltatott, híradásszerű üzenetek, amelyeknél gőzöd sincs, hogy egyáltalán reklámról van-e szó vagy sem, de azért érzed, rezeg a léc. Amelyeknél a kulcsszó minden esetben a márkaimázs.
Mint például az 1997-ben, Garri Kaszparov és az IBM sakk-komputere, a Deep Blue között megrendezett sakkpartiról szóló hírek. Hát persze hogy a sakkvilágbajnok veszített. (Hogy hány dollárt nyert azért, hogy veszítsen, arról nincs hír.) Hát persze hogy – sokak gyanúja szerint – az egész világra kiterjedő híradások rendkívül átlátszó célja nem a sakkfenomén trónfosztása, hanem az IBM megkoronázása volt. Hát persze hogy mindenki azt találgatta, vajon imázsreklámról volt-e itt szó vagy sem.
A másik példa a Mercedes legkisebb autójáról szól, szintén 1997-ből. Akkor lépett piacra a gyár ezzel a minijárgánnyal, mindenki nagy-nagy megelégedésére. Aztán jött a hír: Svédországban megcsinálták vele az úgynevezett rénszarvastesztet – azt imitálva, hogy az autó elé rénszarvas ugrik az útra, a vezető pedig gyors, szlalomozó kormánymozdulatokkal kerüli ki –, s a számos kísérlet közül egyben (!) felborult az autó. A tesztpilóta hibájára senki nem gondolt. Senki. Azt viszont hozzátették a híradások, hogy ugyanezt a rénszarvastesztet nem sokkal később az NDK gyártmányú Trabant röhögve teljesítette. És sokak szerint itt volt az egészben a lényeg! Mert a közgyanú szerint ez az egész sztori természetesen nem a Trabantról szólt, de nem ám! Hanem arról, hogy ha a Mercedes konkurenciája új, versenyképes kisautóval nem tudott piacra lépni, akkor tömegkommunikációs eseményt konstruált. (Az már nem jelentett hasonló szenzációt később, hogy ezek után a Mercedes a luxuskategóriából átvett stabilizáló berendezéssel szerelte fel a kisautót, s hogy az újabb rénszarvasteszten már nem követett el hibát a próbapilóta.) És ismét számosan latolgatták egy rafinált márkaellenreklám valószínűségét az eset kapcsán.
És most itt az újabb latolgatás ideje. Március elején megtörtént a csúfság: az USA-ban lisztériafertőzés miatt megsemmisítettek több mint másfél tonna Pick szalámit. A gyár illetékese a médiának adott nyilatkozataiban egyrészről elismerte, hogy a szállítmány nem felelt meg a maximalista amerikai szabványnak, másrészről teljesen tárgyszerűen és elfogadhatóan bizonygatta, hogy ugyanakkor a Pick szalámi magasan teljesíti az összes többi piac vonatkozó előírásait.
Nem is ez, hanem az egyik napilap erről szóló beszámolója az, ami előhívta bennem újfent a Deep Blue és a rénszarvasteszt emlékét. Természetesen álmomban sem feltételezném a Mai Blikkről, amit számos okból nem is tanácsos feltételeznem. De. A lapban a Pick amerikai szalámibuktájáról megjelent tudósítás mégiscsak azzal fejeződik be, hogy Demjén Ferenc táncdalénekes amerikai – érteeeeeeed: A-ME-RI-KA-I! – neje, Rebecca nem állja meg, hogy ne egyen a jó téliszalámiból. És ugyanez szóról szóra megismétlődik a hölgy fotója alatt, képaláírásként. Amitől az egész hirtelen Béres Erika legjobb napjaira kezd emlékeztetni. Az intim betéthez fűződő örök és megbonthatatlan barátságáról szóló reklámtörténeti jelentőségű vallomásaira. Persze, persze, tudom én, az egy egészen más dolog volt. Reklám. Ez meg nyilvánvaló, hogy nem az.
