Arctéri jelentés

A bírálatra való felkérésnek azért tettem eleget, mert a verseny – ahogy kiíróitól előzetesen megtudtam – független képzőművészek bevonását tekintette az egyik elsődleges céljának, jómagam pedig úgy saccolom, hogy a magyar reklám képi oldala jelenleg mintegy húsz évvel van lemaradva a világ aktuális vizuális trendjei mögött. Ráfér a fiatalító kúra. A másik, hogy szerettem volna látni az egész felhozatalt, nem csak a döntős műveket. A kiírás a műfajszerűségen kívül semmiféle megkötést nem tartalmazott. Bárki beküldhette a munkáját. Egyéni nevezési díj nem volt. Hacsak az nem számít annak, hogy a részvétellel a pályázó egyben vállalta, hogy alkotása felhasználói jogaira a verseny gazdáival kötelezően szerződik. (De. Azt hiszem, ez annak számít.) Majdnem kilencszáz nevezés érkezett. Ebből alakította ki két fordulóban egy kilencfős előzsűri a százas shortlistet, amely szeptember 14-én, a Felvonulási téren került végső, köztéri értékelésre. (Ezeket a sorokat még a zárózsűrizés előtt, a végső sorrendtől függetlenül írom – lapzárta meg ilyenek –, mire megjelennek, természetesen már ismert lesz a végeredmény is.)

Meg kell valljam, néhány dolog meglepett. A nevezők magas száma. Aztán az, hogy akadt végre egy olyan magyar kreatívverseny, amelynek van saját, következetesen használt arculati rendszere (külön öröm, hogy reklámfigurája, mondjuk Fizi Miska néven, az nincs neki). Meglepett az olyan nevezések elsöprő többsége, amelyek vagy műkedvelő színvonalúak voltak, vagy dekódolhatatlanok. Meglepett a kereskedelmi témájú alkotások relatíve igen csekély száma, s az, hogy ezek is többnyire inkább parodisztikus szándékkal születtek. A színes ceruzát ábrázoló Viagra-reklám, „Minden este írok vele, mégsem törik ki a hegye” fősorral. Vagy a mobiltelefonáló embert megjelenítő munka, „Örülök, mint fajom a markának” szöveggel.

Viszont feltűnően erős, mondhatni meghatározó a mezőnyben a közcélú reklámok vonulata. (Mintegy elégtételszerű válaszként egy vezető kreatívigazgató kollégám hozzám intézett felvetésére: „Mondd, mi a francnak foglalkozol te annyit a TCR-rel? Ennek nincs semmi értelme, létjogosultsága!”) Ez a verseny bebizonyítja számomra, hogy az alkotók között – tekintet nélkül arra, hogy amatőrről, ügynökségi kreatívról vagy független művészről van szó – igen erős az életünk iránt érzett felelősségérzet. Aminek az első adandó alkalommal jelét is adják számosan.

Emlékezetes például az az alkotás, amelyen két homeless húz kiskocsin egy láb nélküli zongorát, amely épp annyira lepattant, mint új tulajai. A fősor: „A zene mindenkié”, az alfősor: „Koncert a hajléktalanokért 2000”. Vagy a Nane Alapítvány témájában benyújtott munka: „A primitív népek szeretik megjelölni a tulajdonukat.” A képen egy megvert, szeme körül monoklit viselő aszszony arca. Szeretem a három roma portréját ábrázoló képet is, amelyen az első kettő hármast, a harmadik pedig egy négyest mutat az ujjaival. Alattuk csak egy-egy kéttagú szó: gyerek, szoba, kerék.

Egyik kedvencem az ordítozó, kopasz, napszemüveges bunkót, a hamisítatlan „csávót” bemutató fotó, mellette a szöveggel: „Ki gondolta volna, hogy a kispolszkiba befér egy ekkora állat?! Vezetés közben inkább ne verekedj!” Nagyon tetszett a fiktív Gyerekek a Felnőttekért Alapítvány kampánya. Ugyanígy vagyok a „Szépség fasizmusa” fősorú poszterrel, amely echte szőke, kék szemű, birodalminémet-típusú überfraukat ábrázol, pont olyanokat, amilyeneket a tömegkommunikáció – és sajna, benne a reklám is – etalonként kíván ráerőltetni asszonyainkra, lányainkra nap mint nap. Talált, sülylyedt az „Ólom luxuskivitelben” fősorú pályamű, amely egy ólomból durván kiöntött és színesre pingált, meglehetősen szerencsétlen magyar átlagcsaládot ábrázol két gyerekkel, cekkerrel, körülöttük varázsszavakkal (létbiztonság, otthon, életszínvonal, jövedelem, megbecsülés, egészség), melyek számukra csak álmokat jelentenek. És nagyon nagyra értékelem a tipikus magyar falusi udvarban – kidőlt-bedőlt deszkakerítés, szerszámok, rendetlenség, kosz – disznóöléskor készített szociofotót. Az áldozat már perzselődik az előtérben, mellette három jó atyafi issza a guggolós házipájinkát. Fősor: MILLENNIUM 3000.

Összegezve: én nem feltétlenül ragaszkodtam volna az eredetileg tervezett százas shortlisthez. Meggyőződésem, hogy az előzsűrizés során a markáns létszámcsökkentés emelte volna a verseny általános színvonalát. A mezőny szűk, kiemelkedő részének kreatív szintje ugyanis sokkalta erősebb, mint amit a reklámcsinálás mindennapjai előállítanak. Ezek a művek viszont legfőképpen a közcélú reklám területéhez tartoznak. Ennek, szerény véleményem szerint, két oka lehet. Egy: briefing nélkül komoly kereskedelmi reklám nem készíthető. Kettő: ezzel szemben a közérdekű, az életünkért aggódó gondolatokhoz az élet nyomatja folyamatos üzemmódban a szempontokat. Arci helyzet ma, az Úr kétezredik esztendejében, egy bizonyos Magyarország elnevezésű helyen. Minálunk.