Az MDF támogatja a kampányfinanszírozási reformot
Támogatja a Freedom House és a Transparency International kampányfinanszírozási reformjavaslatát az MDF – jelentette be Herényi Károly alelnök, független országgyűlési képviselő hétfőn.
Az MTI tudósítására hivatkozó Népszabadság szerint a parlamentben frakcióval már nem rendelkező ellenzéki párt már a következő választások előtt, tavasszal életbe léptetné az új szabályozást.
Mindehhez az kellene, hogy képviselők benyújtsák, az Országgyűlés pedig megszavazza a civilek által megszövegezett törvényjavaslatot. Ennek értelmében bevezetnék a rendszeresen ellenőrzött kampányszámlát, költéseket csak erről indíthatnának, támogatásokat pedig csak ezen fogadhatnának a pártok. Cégek 5, magánszemélyek 2 millió forinttal szállhatnának be a kampányba.
A költéslimit a mostani képviselőnként 1 millióról az előző kampányok valós költéseinek ismeretében életszerűbb 5 millióra, azaz összességében mintegy 400 millióról 1,5-2 milliárd forintra emelkedne. A kampány 60 napig, az elektronikus médiában három hétig tarthatna, és a kampányidőszakban állami szervezetek és önkormányzatok nem tehetnének közzé hirdetéseket.
A törvényjavaslat hátteréről korábbi cikkünkben olvashat.