Az írás eredetileg Kaszás György Facebookján jelent meg, az írást az ő engedelmével közöljük teljes terjedelmében. 

Frivol, tudom, hogy frivol. De a Kormány kontra Kétfarkú Kutya plakát-ütésváltás mechanizmusa engem a Tulipan kondom esetére emlékeztet, méghozzá erősen. Arra a nevezetesre, amikor egy Argentina-Brazília visszavágó előtt az argentin óvszermárka teleragasztotta Buenos Aires utcáit egy plakáttal, amin valódi tipográfiai kreativitással és nem kevéssé drasztikus kifejezésmóddal hirdették fennen, hogy mit tesz majd az argentin válogatott a brazilokkal. A meccset végül mégis a brazilok nyerték meg, és nem is mulasztották el, hogy ne vegyenek azonnali revánsot a plakátművészet terén is. Most hasonlóképp járt a három korábbi kormányplakát, bizony ám. 

Eleve a kormány plakátkampánynak titulált silányságának kb. annyi értelme volt, mint annak idején Einstein szülinapjára zoknit ajándékozni. Senkinek semmi szüksége nem volt rá – kivéve azokat, akikhez a kampány büdzséje került. Mert mit is értek el vele? Néhány evidenciát bizonyítottak be csupán. Azt hogy a rossz ötlet akkor is rossz marad, ha megvalósítják. Azt, hogy humánfaktor nélkül nincsen reklám. Azt, hogy plakátot csak aggyal lehet csinálni. Izommal nem. 

Harrach mester tavaly azt nyilatkozta, hogy a reklámcsinálás nem munka. E sokáig megfejthetetlen marhaságnak tűnő kijelentés értelmét a kormány plakátkampánya fejtette meg. Igazatok van. Az, amit ti csináltatok reklám címszó alatt, az valóban nem munka. 

Ezt a kormánykampányt talán a Kukapencellői Golden Híg Fos Award mezőnyébe lehetne benevezni, ahol, ha az egyetlen induló lenne, akkor nagy szerencsével talán felkerülhetne a shortlistre.

Az MKKP kampánya ezzel szemben – úgy tűnik – működik, nagyon is működik. Mert maximálisan releváns. Mert hajszálpontosan aktuális. Mert valós problémákat fogalmaz meg. Mert az európai és az egyetemes emberi értékrend elemi kifejeződése. Mert a darabjai különféle irányokból megfogalmazott, különféle üzenetekkel közelítik meg és érik el ugyanazt a kommunikációs célt. (Vagyis nem egyetlen nehezen kiizzadt ötletből csináltak három színvariációt, ahogyan azt a vérbeli fesztiválügynökségek teszik.) Mert motivál. Mert magas kreativitás-IQ jellemzi. Mert a sikeres crowdsourcing egyik legerősebb példája.

És mert ez a kampány a három kormányplakát büdzséjének tizedrészéből, alig több mint harminc millió körüli összegből mintegy 25 fajta plakátot összesen több mint 900 pontra – benne London és Bécs! – helyez ki. Ezek a számok a kormánykampány számainak a többszörösei. Ismétlem: amannak az árának kb. a tizedéből. (Érdekes kérdés, hogy ha ez így van, akkor az utóbbi büdzséjéből mintegy 270 millió vajon mire/hova ment el.) És ebből a tizedrésznyi pénzből az ellenkampány már most jobban teljesít, mint a kicsit drágácska, kicsit randácska, nagyon ostobácska és embertelenecske másik. 

Mert az MKKP ellenkampány médiavisszhangja már most, az elején figyelemre méltóan pozitív. Vannak, persze, hogy vannak orvlövészek is, akik itt-ott meglapulva vaktában lövöldöznek rá. Olvasható olyan bődületes baromság is a kampányról a Nemzetiarcvonal.neten /sic!/, amire már csak azt mondhatjuk, hogy szánalmas faszizmus. 

Egy Megagigatron elnevezésű pénzügyi géniusz és leleplező A nagy átlátszó kétfarkú átverés című alapvetésében pedig pénzügyi manipulációkkal vádolja a kampány felelőseit. Akkor, amikor a nyilvános elszámolás még csak készülőfélben van. De szerintem épp ezek jelzik azt, hogy a kampány pontosan működik, míg a bérbloggerek meglehetősen pontatlanul.

Egy másik – immár civilizált – kritika az ellenkampány ellen az, hogy nem vicces. Valóban nem, legalábbis a megszokott Kétfarkú-értelemben nem az. Mert az apropója sem az, a legcsekélyebb mértékben sem. És mert több mint 30 milliót vétek lenne poénokra, gegekre kidobni. Mert ennek a kampánynak nem a tréfálkozás a célja, de még az eszköze sem az.

A cél a hatásos válasz megadása. Reagálás a hülyeségre.

És stipistop, az első vagyok, aki leírja, hogy a Kétfarkúék plakátkampánya jövőre Cannes-ból Oroszlánt hoz majd haza. Az kell hozzá csupán, hogy legyen annyi a reklámszakma képviselőiben – ügynökségekben, reklámozókban és szövetségekben –, hogy szakmai és etikai meggondolásból megfinanszírozzák a nevezési díjat, s ezzel hozzásegítsék a kampányt az azt megillető komoly nemzetközi reklámszakmai elismeréshez. Erre jövőre még idejében visszatérek, de már most jelzem, hogy illene. 

Sőt. Ha jobban meggondolom, az idei őszi versenyek nevezését is támogathatnák a reklámosok. Ezt a projektet szívesen koordinálom is, ha úgy adódik, de akkor se haragszom meg, ha más teszi. (De. Mégis megharagszom.)

Kaszás Györgyről bővebben itt. Egykori címlapinterjúnkat itt olvashatja.