Megállapodott az ÖRT és a médiatanács
Az MTE után az ÖRT-tel is megkötötte a társszabályozásról szóló szerződést a médiatanács. Az új médiaszabályozás által július elseje óta lehetővé tett szerződés értelmében maga a szakmai szervezet folytatja le a vizsgálatot a hatóságok helyett, ha kereskedelmi közleményekkel kapcsolatban érkezik panasz.
A Magyar
Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) után az Önszabályozó Reklám Testülettel
(ÖRT) is szerződést kötött a társszabályozásról a médiatanács. A reklámtestület
panasz esetén a nyomtatott és az internetes sajtó, valamint a lekérhető
médiaszolgáltatások területén járhat el kereskedelmi közleményekkel kapcsolatos
ügyekben – a médiaszabályozás rendelkezéseit is magába foglaló magatartási
kódexe szerint. A közigazgatási szerződést Megyer Örs, az ÖRT és Szalai Annamária,
a médiatanács elnöke írták alá.
A társszabályozást vagy együttes szabályozást az új médiatörvény július elseje
óta teszi lehetővé úgy, hogy a médiatanács szakmai szervezeteknek adhat
felügyeleti – de nem hatósági – jogkört a jogszabály hatálya alá tartozó
szektorokban, iparágakban, részterületeken működő személyekkel,
vállalkozásokkal szemben.
A Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság (NMHH) közleménye szerint az ÖRT a
határozatlan időre szóló szerződés szerint a médiaalkotmány 20. § (4)-(10) bekezdéseinek
és a médiatörvény 24–32. §-ainak felügyeletére kapott felhatalmazást – kivéve a
termékmegjelenítésre, a politikai reklámra és a műsorszámmal egyidejű támogatás
közzétételére vonatkozó rendelkezéseket. A médiaalkotmány esetében ez a nyomtatott
és internetes sajtóra, valamint a lekérhető médiaszolgáltatásokra, a
médiatörvény esetében csak a lekérhető tartalmakra vonatkozik.
A társszabályozó szervezet olyan panaszok kivizsgálását végezheti, amelyek az
emberi méltóságot, vallási vagy világnézeti meggyőződést sértő reklámra,
tudatosan nem észlelhető hirdetési technikák alkalmazására, dohányárut,
fegyvert, lőszert, robbanóanyagot, csak orvosi vényre kapható gyógyszert
népszerűsítő reklámokra vagy a kiskorúak káros, illetve tisztességtelen befolyásolásával
kapcsolatos reklámtartalmakra hivatkoznak.
A társszabályozás természetesen nem lép az ÖRT autonóm önszabályozó
tevékenységének helyébe – amelynek alapja a Magyar Reklámetikai Kódex –, de
kiegészíti azt annak a magatartási kódexnek az előírásaival, ami a melléklete
az ÖRT és a médiatanács által szerdán megkötött közigazgatási szerződésnek. Bírságot
az ÖRT nem szabhat ki, de például a nyilvánosság erejével a hatóságnál jóval
hatékonyabban tud élni – írja a közlemény. A médiatanács a szerződésben meghatározott
feladatok ellátásához anyagi támogatást is nyújt az ÖRT-nek.