Beszélgessünk a hüvelygombáról
2007. június 04. 12:00
Egyszer a tudomány bebizonyítja, hogy mégsem annyira jó üzlet odaszarni tízmillió nappaliba és hálószobába.
És ha már, akkor egyben a lábgombáról és az összes váladékozással kapcsolatos reklámról. Amelyek, ha jól látom, elérték a kritikus tömeget. Valamit tenni kell! Gyakorlatilag nem múlhat el reklámblokk menstruáció, emberi paraziták, hasmenés vagy prosztatagondok nélkül. Én nem azt mondom, hogy ezekről sose beszéljünk, meg legyen tabutéma, de az azért feltűnően dekadens, hogy lassan több szó esik a szarról, mint az evésről. Merthogy ételreklám, úgy tűnik nekem, kevesebb van, még a joghurttal együtt is, amiről pedig tudja minden magyar ember, hogy nem étel, legfeljebb hozzávaló.
Lehet azon elmélkedni, hogy milyen álszemérmes a mi társadalmunk, ha még a híg székletről se vagyunk hajlandók akármikor beszélgetni, nemhogy a hüvelygombáról. De tény, hogy normális, emberek közti kommunikációban ez csak időnként téma, és picivel diszkrétebben. Valahogy szokássá vált arra nevelni a kisgyerekeket, hogy asztalnál vagy társaságban ne túrják az orrukat, ne böfögjenek, és ne témázzanak a kakiról.
Viszont már csak úgy működik a rendszer, hogy valakinek vécépapírt és hüvelygomba elleni kúpot is gyártania kell. Ha meg gyártja, akkor szeretne ebből mocskosul gazdag lenni, tehát minél több kúpot akar eladni. Ha megteheti, hogy benyomja a tévébe napjában ötször, akkor megteszi. Ennek eredménye, hogy szinte minden magyar állampolgár kénytelen naponta legalább egyszer a hüvelygombával foglalkozni, pedig talán elég volna hetente egyszer. A hirdető és a médium átnyúl a Zemberek, a megalázott magyar nemzet feje fölött, és mindkettő jól jár. Amíg ebben a hitben élnek, addig nem fogják abbahagyni. Addig nem hagy alább a gusztustalankodás. Mert ezt így hívják, kisfiam, és erről nem nyitok vitát.
A gusztustalan hirdető végül is megkapja, amit akart: mindenki tudni fog a hüvelygombáról; tehát például én is. Remélem, ez még nem szexizmus, de hadd szóljak, hogy engem totál fölösleges ezzel baszkurálni, mert a hüvelygomba nem uniszex dolog. Szóval a reklámköltés felét akár fel is helyezhetné magának az illetékes mastermind a kúppal együtt, és ez vonatkozik az összes istenverte intimbetétre, tamponra és intimzuhanyra. A Tena Lady inkontinenciapelenkára különösen.
Igaz, a gusztustalanságok egy része a teljes népességhez szól: a perem alatti kakadarabkák, meg a fülzsír, mert az ellen is van szpré, hál’ istennek. Tegyük fel, hogy a hirdetőnek ez megéri. De lehet, hogy a csatornának már nem annyira, hacsak nem számít fel busás gusztustalansági pótlékot. Mert mit csinál az ember, ha rosszkor vágják a pofájába a hüvelygombát? Hát elkapcsol, mint a westernhősök, csípőből, reflexből, azonnal. Nyilván nem mértem meg, de más logikus reakció nincsen. Aztán ha elkapcsolt, tán vissza se néz többet.
Az AGB szerencsére elég nagyvonalú. A mérés erősen tompítva jelzi, hogy – többek közt az ilyen gusztustalanságok miatt – az összes normális ember, aki eléri a távirányítót, csatornát vált abban a pillanatban, amikor invitálják, hogy beszélgessünk a hüvelygombáról, vagy Ásókáról, aki a köröm alatt él. Persze, nem mindig sikerül. De előbb-utóbb az lesz ennek a vége, hogy be se kapcsolja a tévét. Hát, hiszen ha abból mindig hüvelygomba jön ki, és ő – hangsúlyozom, mint minden normális ember – nem szeretne hüvelygombát, akkor legjobban teszi, ha be sem kapcsolja azt az undorító készüléket, azt a nyálkagyárat, a slejmkutat. És ha ezt egyszer, az AGB utáni időkben megmérik, akkor megvilágosodnak a már említett mastermindok, a tamponreklámokat átirányítják a női magazinokba, a prosztatareklámokat az autós- és gamerújságokba, a médiumok pedig kifizettetik a kockázatot, hogy megundorodik tőlük a közönségük. Akkor majd talán nem ömlik a váladék ilyen vastag sugárban. Szóval remélem, egyszer a tudomány bebizonyítja, mégsem annyira jó üzlet odaszarni tízmillió nappaliba és hálószobába.
Lehet azon elmélkedni, hogy milyen álszemérmes a mi társadalmunk, ha még a híg székletről se vagyunk hajlandók akármikor beszélgetni, nemhogy a hüvelygombáról. De tény, hogy normális, emberek közti kommunikációban ez csak időnként téma, és picivel diszkrétebben. Valahogy szokássá vált arra nevelni a kisgyerekeket, hogy asztalnál vagy társaságban ne túrják az orrukat, ne böfögjenek, és ne témázzanak a kakiról.
Viszont már csak úgy működik a rendszer, hogy valakinek vécépapírt és hüvelygomba elleni kúpot is gyártania kell. Ha meg gyártja, akkor szeretne ebből mocskosul gazdag lenni, tehát minél több kúpot akar eladni. Ha megteheti, hogy benyomja a tévébe napjában ötször, akkor megteszi. Ennek eredménye, hogy szinte minden magyar állampolgár kénytelen naponta legalább egyszer a hüvelygombával foglalkozni, pedig talán elég volna hetente egyszer. A hirdető és a médium átnyúl a Zemberek, a megalázott magyar nemzet feje fölött, és mindkettő jól jár. Amíg ebben a hitben élnek, addig nem fogják abbahagyni. Addig nem hagy alább a gusztustalankodás. Mert ezt így hívják, kisfiam, és erről nem nyitok vitát.
A gusztustalan hirdető végül is megkapja, amit akart: mindenki tudni fog a hüvelygombáról; tehát például én is. Remélem, ez még nem szexizmus, de hadd szóljak, hogy engem totál fölösleges ezzel baszkurálni, mert a hüvelygomba nem uniszex dolog. Szóval a reklámköltés felét akár fel is helyezhetné magának az illetékes mastermind a kúppal együtt, és ez vonatkozik az összes istenverte intimbetétre, tamponra és intimzuhanyra. A Tena Lady inkontinenciapelenkára különösen.
Igaz, a gusztustalanságok egy része a teljes népességhez szól: a perem alatti kakadarabkák, meg a fülzsír, mert az ellen is van szpré, hál’ istennek. Tegyük fel, hogy a hirdetőnek ez megéri. De lehet, hogy a csatornának már nem annyira, hacsak nem számít fel busás gusztustalansági pótlékot. Mert mit csinál az ember, ha rosszkor vágják a pofájába a hüvelygombát? Hát elkapcsol, mint a westernhősök, csípőből, reflexből, azonnal. Nyilván nem mértem meg, de más logikus reakció nincsen. Aztán ha elkapcsolt, tán vissza se néz többet.
Az AGB szerencsére elég nagyvonalú. A mérés erősen tompítva jelzi, hogy – többek közt az ilyen gusztustalanságok miatt – az összes normális ember, aki eléri a távirányítót, csatornát vált abban a pillanatban, amikor invitálják, hogy beszélgessünk a hüvelygombáról, vagy Ásókáról, aki a köröm alatt él. Persze, nem mindig sikerül. De előbb-utóbb az lesz ennek a vége, hogy be se kapcsolja a tévét. Hát, hiszen ha abból mindig hüvelygomba jön ki, és ő – hangsúlyozom, mint minden normális ember – nem szeretne hüvelygombát, akkor legjobban teszi, ha be sem kapcsolja azt az undorító készüléket, azt a nyálkagyárat, a slejmkutat. És ha ezt egyszer, az AGB utáni időkben megmérik, akkor megvilágosodnak a már említett mastermindok, a tamponreklámokat átirányítják a női magazinokba, a prosztatareklámokat az autós- és gamerújságokba, a médiumok pedig kifizettetik a kockázatot, hogy megundorodik tőlük a közönségük. Akkor majd talán nem ömlik a váladék ilyen vastag sugárban. Szóval remélem, egyszer a tudomány bebizonyítja, mégsem annyira jó üzlet odaszarni tízmillió nappaliba és hálószobába.
