A kamerák és mikrofonok megszokása még nem jelenti azt, hogy szabadulni tudsz a gondolattól, a falak mögött emberek néznek téged. Emberek, akikről még annyit sem tudsz, mint a bent lévőkről. Emberek, akikkel nem biztos, hogy megosztanád a gondolataidat, vagy akik előtt akár csak pizsamában mászkálnál. Emberek, akikkel lehet, hogy azóta már találkoztam, csak nem tudok róla.

Ahogy szokott, némi késéssel, de itthon is beindult az egyes vélemények szerint külföldön már lefutott új tévés műfaj, a reality show. Három csatorna szinte egyszerre kezdte vetíteni a maga valóságshow-ját. Sorrendben a tv2 a Big Brother-rel, a Viasat a Farmmal, illetve az RTL Klub a Való Világgal. (Semmiképp sem szeretném elvitatni a Viasattól az úttörő címet, hiszen ne feledjük, hogy a Bár című 2001-es műsorukkal gyakorlatilag mindenkit megelőztek. A sors iróniája azonban, hogy általában is, de a mostani versenyben különösen nehezen tud labdába rúgni egy nem országos televízió.)

A Big Brother magyarországi elindulása mindenképpen figyelemre méltó, hiszen ez a műsor az alapja minden későbbi kísérletnek, így a Bárnak is, sőt gyakorlatilag minden, a reality-t eszköznek használó tévéműsornak.

A BB szervezői gondoltak egy nagyot, és a játék indulása előtt pár nappal 12 újságírót (!) – köztük engem is – 48 órára beengedtek a házba. Közel ugyanazokkal a szabályokkal éltünk bent két napig, ahogy azóta már ország-világ szeme láttára él 6 fiú és 6 lány. Azt kell mondjam, az ötlet zseniális volt. Azon túl, hogy a műsor szerzett magának egy tucat biztos nézőt, a vállalkozó kedvű zsurnaliszták olyan élményekkel lehettek gazdagabbak, amitől egyelőre (az első kiesésekig) náluk jobban senki nem tudja, milyen is bent lenni. Velünk kicsiben megtörtént mindaz, ami a játékosokkal akár 15 héten keresztül.

Megismertük egymást, klikkesedtünk, szavaztunk, unatkoztunk, beszéltünk már a tárgyakhoz is, és: kiszabadultunk.

Perverz volt, aki ezt a játékot kitalálta, de ma kevesebbet ismernék önmagamból, ha nem lettem volna ott.