Blogjuk már rég nincs az embereknek
2010-11-08
Informatikusként végzett, diplomázásakor pedig még internetet sem látott Barczi „Blumi” Imre, akinek legutóbbi látványos munkája a Blog.hu volt, most pedig a konkurenciánál felel a Postr mikroblog-szolgáltatásért.
Nem először hagytad ott az Indexet az Origo kedvéért, ezúttal a Postr volt a hívószó.
Azt gondolom, hogy ha értelmes munkát akarsz csinálni ezen a területen, akkor csak két lehetőséged van: Index vagy Origo. Mindkettőnél szükség van a kreativitásra és aktuális dolgokat lehet csinálni. Én elég öreg vagyok és kényes, nem szeretek akármit elvállalni. Például nem mennék el a Cosmopolitan Online-t megcsinálni, mert nem érezném kihívásnak.
Az informatika szak első évfolyamán végeztél, vagyis nem úgy nőttél fel, hogy van internet és mobilkommunikáció…
Igen, akkor indult az infó, amikor elsős voltam műszer- és irányítástechnika szakon, és félévkor úgy kellett átjelentkezni. Elég szomorú, hogy nem internettel nőttem fel, pont négy-öt évvel kellett volna csúsznom, hiszen én úgy jöttem ki az egyetemről, hogy egyáltalán nem volt internet.

Emlékszel az első találkozásodra az internettel?
Persze! Az első internetélmény a Compuserve online szolgáltatás volt, ami Magyarországra elég korán bejött, aztán kiment. Én már a 90-es évek elején előfizettem rá, bár amikor elkezdtem, akkor Bécsben volt a legközelebbi behívóközpont, vagyis egy osztrák telefonszámot kellett felhívni, ha internetezni akartam. Így 1993-ban volt egy 65 ezres telefonszámlám… Nagy megkönnyebbülés volt, amikor a Compuserve-nél végre lehetett pesti számot hívni. Tematikus területek voltak fórumokkal és ftp-szerű letöltős részekkel, emlékszem például az F1GP szekcióban lógtam sokat, ami egy Forma1-szimulátor volt, de itt kezdtem el a HIX-et (Hollósi Information Exchange) is olvasni. Az első böngésző, amit láttam, az az NCSA Mosaic volt, Nyírő [Nyírő András, az Index alapító-főszerkesztője – A Szerk.] rakta fel az ABCD-be [az IDG interaktív magazinja 1994-96 között – A Szerk]. Ez az akkori Magyar Honlap offline verziója volt, amit internetkapcsolat nélkül végig lehetett kattintgatni. Én egyáltalán nem hittem ebben, azt mondtam akkoriban, hogy a Compuserve jó, de ez az egész internet dolog szemétre való. Utólag úgy látom, hogy ez nem volt nagyon progresszív álláspont.
K&V |
Melyik a kedvenc sorozatod? Mivel lehet a legjobban munka közben motiválni? Melyik volt a legcikibb munkád eddig? Sportoltál valamit komolyan? Melyik a kedvenc boltod? Sör vagy bor? Voltál már részeg céges bulin? Microsoft vagy Apple? Bonyolódnál munkahelyi szerelembe? Melyik a kedvenc márkád? Mi az, amitől menthetetlenül elérzékenyülsz? Hogyan képzeled el magad tíz év múlva? |
A Postren indítasz saját blogot?
Én már teljesen áttértem a rövid üzenetekben való kommunikálásra, és jól elvagyok a Twitter-Tumblr-Facebook háromszöggel. Most nem kívánok mást, de persze lehet, hogy majd egyszer lesz valami. Azt hiszem, nem igazán tartozom az online megmondóemberek-körbe, inkább csinálni szeretem a dolgokat.
Az járja rólad, hogy a közösségi site-ok egyik meghatározó embere vagy markáns véleményeddel.
Sajnos nem rejtem véka alá a véleményemet, mert akkor rosszul érzem magam. És ez nehéz dolog, mert sokszor szeretném, ha nem anyáznék le valakit, de a hülyeség olyan szinten tud dühíteni, hogy nem tudom megállni. Ugyanakkor sokkal visszafogottabb vagyok, mint tíz éve. Mondjuk a magyar Tumblren az a divat, hogy egy csomó ember ott van, akiket egyébként ismerek, csak épp hülye nickek alól írogatnak, így nem lehet tudni, hogy kik ők. Ez idegesít.
Akkor ezt ellensúlyozza a Facebook számodra?
A Facebook pont ezért jó, de közben meg más miatt rossz. A Facebook bulvár lett, mert mindenki olyat oszt meg, amivel minden ismerősének tetszeni akar. Ha elkapja a vonalat a magyar Tumblr-klikk, akkor ott izgalmas beszélgetések tudnak kialakulni egy témáról, olyanok, mint annak idején a Tilosnak meg a Magyar Narancsnak a levelezőlistáján zajlottak. Ez a fajta értelmes kibeszélés a Facebookon egyáltalán nem jellemző. A Twitter jó kombináció lehet, de egy nagyobb vitánál nem lehet 140 karakterben beszélgetni. Talán ilyenkor kéne írni valahol egy blogposztot és azt belinkelni. De blogjuk már rég nincs az embereknek.
Mikor írtál utoljára kézzel?
Ó, egy csomószor van ilyen! A takarítónőnek például mindig így üzenek. Boltba menet szerencsére most már nem kell írnom, mert van egy bevásárlólista-programom a telefonon. Amúgy nem tudom mindig elolvasni, amit kézzel írok, és sokszor nem használok ékezetet.
Könnyen olvasol monitorról?
Nem, és személyes tragédiám is, hogy nem tudok egy nap elolvasni a readerből száz cikket. A Twitter, meg a Facebook rászoktatja az embert arra, hogy megértsen valamit három mondatból, és ha érdekli, tovább menjen. Nagyon nehéz összeegyeztetni a sebességkülönbséget, mert az ember az interneten nagyon gyorsan él, ablakokat váltogat folyamatosan, és akkor közbejön egy hosszú cikk, aminek az olvasása közben fájdalmat érzek, hogy mennyi minden történik a neten ezalatt. Tök hasonló, mint amikor az ember a munkahelyen egyszerre kap operatív és stratégiai feladatot. Az Indexnél, Origónál ugyanígy van, sosem úszom meg. Az az álommunkám, amikor a kettőből csak az egyiket kell csinálni, méghozzá a kitalálósat. Akkor elmehetnék vidékre vagy egy tengerpartra a laptopommal és csak egy specifikációt kellene írni, és nem kellene a napi szennyessel foglalkozni gondolkodás helyett.
Molnár Kinga