Brandchannel – az év márkája választás
2002-03-07
A Brandchannel.com nemzetközi márkafigyelő internetes fórum kihirdette tavaly év végi „Az év márkája” szavazásának végeredményét.
A választásnál elsősorban nem a brand-ek nagysága, vagy bevételeik mértéke számított, hanem inkább az a tényező, hogy mennyire hívták fel magukra a fogyasztók figyelmét az elmúlt évben. Ennek eredményeként még az első öt közé sem jutottak be például olyan közismert és kedvelt márkák sem, mint a Nike vagy a Coca-Cola.
A hat nyertes brand mindegyike jeleskedett a következetes márkaépítésben, és meglehetősen hűséges fogyasztói bázist alakított ki a tavalyi év során. A Google.com helyezése a dotcom szféra ritka sikerének számít a nemzetközi márkaépítési versenyben.
Az Európa-Afrika régió győztese a Nokia 16 százalékkal, Észak-Amerikában a Target (diszkont kiskereskedelmi lánc) vezet 22 százalékkal, Ázsia-Óceánia első helyezettje a Sony, valamint Latin- és Közép-Amerikában a Corona sörmárka volt a befutó.