Cutting Ed
Pár éven át például Pierre, a Lintas vezetője borzolta a szakmai kedélyeket tüntető kívülállásával, elhatárolódásával, tartózkodásával, erősen megkérdőjelezhető tartalmú önpropagandacikkeivel. Emlékszem például, hogy minden év áprilisának elején olyan PR-cikket jelentetett meg, amelyben szertekürtölte ügynöksége piaci elsőségét. Majd rá egy-két hétre megérkezett az AdAge rangsora, amelyben rendre a negyedik-hetedik helyen állt a cége. Hihihi, mondta erre a szakma. Arra is emlékszem, hogy amikor eltávozott tőlünk, még írt egy szösszenetet, melyben jól lefitymálta az egész magyar reklámszakmát mint olyat. És íme, a történelem megismétli önmagát. Ed Jones, a BSA kreatív direktora – ügyvezetője távozta után – szintén elhagyta a hajót. De azért előtte még küldött egy cikket a Figyelőbe (2000. 07. 06., 12. szám) A kreativitás halála címmel. „…a magyar reklámiparban az ügynökségek és ügyfelek körében a hozzá nem értés és a kiterjedt haveri kapcsolatrendszer a legnagyobb probléma…” – írja. Tehát azért nem vagyunk kreatívak, mert a magyar reklámban mindenki amatőr, és mindenki zsebre játszik.
A véleményem az, hogy szakértelem hiányáról és korrupcióról így, általánosságban írni – s elhallgatni a magyar reklámkreativitás halódásának valós okait – bűn, mi több: nagy hülyeség. Anélkül, hogy megneveznénk, kikre, milyen esetekre gondolunk, egyszerűen nincs értelme. Konkrétumokat kell írni vagy kussolni. Ez utóbbit teszem én is annak ellenére, hogy ismerem a szakma korrupt részét, amely az egészhez mérve töredék csupán, és egy bizonyos fajta ügynökség- és ügyféltípusra korlátozódik, amely akkor se lenne „kreatív”, ha tisztességesen játszana. Ismerem a velük kapcsolatos gyanús eseteket, de a dolgok természetéből fakadóan egyébként nem tudom bizonyítani azokat. És ez nem is feladatom. Nekem az a feladatom, hogy ne legyek korrupt, és ennek ellenére – vagy épp ezért – tudjak elfogadhatóan dolgozni.
Jones egy olyan kreatívigazgató, aki idegen országban nem (sem?) tud viselkedni. De szakmai elemzést írni se. Cikke olyan ködös, mint Albion, ahonnan hozzánk jött, ideiglenesen itt állomásozni. Ilyeneket olvasok benne: „A marketingszakemberek (értsd: a megbízók – K. Gy.) azzal érvelnek, hogy ők fizetnek, így az a jó, amit ők akarnak – függetlenül attól, hogy ez az álláspont minden logikát, tudást vagy tapasztalatot nélkülöz.” Huh! Ezt írja, ismét csak minden ügyfélre általánosítva, a logikus gondolkodású, nagy tudású és tapasztalt kreatívvezető. Aki elmondhatja magáról, hogy itteni regnálása alatt pont e lekicsinylő, minden empátiát nélkülöző és gyakorlatidegen attitűdje miatt nagyon fontos, nagy megbízót is el tudott veszíteni, minden különösebb nehézség – és következmény! – nélkül.
Jones egy kreatívigazgató, aki cikkszerzőként az általánosító inszinuáció híve, a tények nélküli álbátorságé, aki elhallgatja többek között azt is, hogy a magyar reklámkreativitás koporsójára például az ilyen, kalandvágyból vagy jobb állás híján átmenetileg nálunk dekkoló vendégművészek is hajigálnak jó néhány rögöt, elkötelezettség-hiányuknál fogva.
Jones egy kreatívigazgató, aki olyan, mint a fiát hordó kenguru. Mielőtt teli zsebbel messze repül, nagyot rúg hátra.
Ő egy olyan kreatívigazgató, aki nem tudja, hogy a reklámszakma elsősorban a reputációját adja el, és csak azután a produktumát. Ezért aztán búcsúcsók helyett rombol egy kicsinyt az imázsunkon. Sebet ejt rajta. Mindnyájunkén!!! Nemcsak azokén, akik megérdemlik. Mit neki ez az egész, a következmények őt már nem érintik. Köszi, Ed, ez igazán szép volt. Kimondottan angolos távozás. Nem elegancia dolgában persze, hanem bélszín-terminológiával mérve. Nyers, sületlen és enyhén véres.
