David él!

Egy jó barátom végigolvasta az egészet, majd sommásan csak enynyit mondott: „Pár jó magyar ember összedugta a fejét, miből is lehetne némi aprópénzt csinálni. És megtalálta a TCR-t, mint olyat, amelyre tutira megnyílnak a bukszák és a szakmai szívek..”

Meg kell valljam, én egyáltalán nem osztom ezt a rosszindulatú, cinizmustól lucskos véleményt. Ellenkezőleg! Az előzetes anyag olvastán nagyon is figyelemre méltó kezdeményezésnek tartom a tervezett eseményt. Itt van mindjárt az alcíme, ugye. Több mint húsz évvel a Forgó Morgó kampány sikere után, amit számtalan, egyéb tárgyú közcélú kommunikáció követett, valakik végre észrevették, hogy a TCR megérkezett Magyarországra. Biztató, nemdebár?

Lebilincselő a szervezők célmeghatározása is. Idézem: „…S az ördög nem csak a mondásban, hanem valóban a részletekben van. A törvény ugyanis nem határozza meg egyértelműen a TCR fogalmát, ezért e fogalmi kör tisztázásának elkezdését tűztük ki konferenciánk egyik céljaként.” Végre valakik, akik a szakmabeliek szerencsétlenkedései után nem ciclaholnak tovább, hanem jól elkezdik meghatározni az eleddig meghatározhatatlant. Kemény mag módjára drukkolok nekik, hogy sikerüljön. Haj-rá, BSZF-SZARÁMASZER!

Sok egyéb részlete is van az előkészítő anyagnak, amelyek felett élvezettel időzött el figyelmem, azonban a legmegkapóbb számomra a meghívandó előadók listája volt. Már a hazai szakemberek névsora is csodás! Hankiss Elemértől kezdve Szemadám Györgyön, továbbá minisztériumi bemutatkozókon át Ráday Mihályig széles a skála. Csupa, csupa olyan, aki keni-vágja a TCR-t. Különösen a legendás reklámszeretetéről híres Ráday úr személye telitalálat.

Olvasom aztán, hogy a Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítvány szakembere Toleranciát vagy intoleranciát termel Toscani? címmel ad elő. Ez azért örömhír számomra, mert ezek szerint Luciano Benetton megbocsátott a fényképésznek, aki újra kattogtat, s valamit ismét termel.

És egy másik szakmai érdekesség a névsorból. Nagy örömmel vettem észre névrokonom előadását. A programterv szerint: „Kaszás György: A kutyapiszok elleni TCR-kampány és a Madarász utcai kórház 1%-os kreatív kampányának haszna.” Őszintén, eddig lila gőzöm sem volt arról, hogy a szakmában ezen a néven még egy kolléga dolgozik. Nevezett személy nem lehetek én, hiszen sose tárgyaltam a szervezőkkel semmiféle előadásról, s így előadáscímet sem adhattam meg senkinek. Azonkívül én a Heim Pál Gyermekkórház kampányának voltam alkotóként részese. Megnyugvás picinyke lelkemnek, hogy akadt viszont valaki, akinek a Madarász utcaiakra is volt gondja.

És, hát igen. Bizony, hogy hatalmasat dobbant a szívem, amikor a külföldi előadókhoz és előadáscímekhez értem! Ott ugyanis ezt olvastam: David Ogilvy: Hangya az aszfalton. Sőt, mindezt még indoklás is követte: David Ogilvy meghívásának ötlete abból a sokat idézett mondatából eredt, miszerint: „Az átlagos amerikai család évi több tízezer reklámfilmet lát, s a legtöbb annyi nyomot sem hagy bennük, mint a hangya az aszfalton.” A konferencia címét is így választottuk. Emblémája egy hangya lesz. Ennyi a magyarázat. Némiképp zavar ugyan, hogy ennek ellenére nem igazán látom át, mi köze az amerikai család évi átlag több tízezer reklámfilmjének a magyar TCR ügyéhez, de tudom, ez az én felfogóképességemet minősíti csupán. És különben is. Mi ez ahhoz a csodához képest, hogy Ogilvy, halála után közel másfél évvel mégiscsak eleget tesz e rangos budapesti esemény meghívásának.

Szóval: fel vagyok dobva! Várom a novembert, mint könnyelmű bakfis a havi vérzését.

És utálom a barátomat, aki még azt is mondta, hogy Ogilvy állítólag óriás volt. Nem pedig apró, ami visszajár.