EBU - tévékritika külföldről
Arne Wessberg, az EBU elnöke éles hangú levelet írt a Gyurcsány Ferencnek az MTV csődközeli pénzügyi helyzetével és a politikai kiszolgáltatottságával kapcsolatban. „Egyetlen uniós tagállamban sem olyan rossz a közszolgálati televízió helyzete, mint Magyarországon. A politikai befolyás túlzottan nagy az MTV-ben, a függetlenség minimumkövetelményei sem teljesülnek, az intézmény csődközeli állapotban van” - mondta a szövetség első embere a Népszabadságnak.
Az EBU elnöke elmondta: ilyen esetben információkat elsősorban tagjaiktól, jelen esetben az MTV-től gyűjtenek, és ő maga is többször járt Magyarországon. A Népszabadság információi szerint a közszolgálati tévé vezetői ősszel az EBU-nál jártak, tavasszal pedig vendégül látták a szervezet egyik vezetőjét, hogy személyes tapasztalatokat gyűjtsön köztévéről. Tavasszal Olaf Steenfadt, az MTV német tanácsadója küldött jelentést az EBU-nak, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ), valamint a német kormánynak arról, hogy mit tapasztalt a köztévében.
A Népszabadság értesülése szerint Arne Wessberg és Rudi Zoltán, az MTV elnöke személyes találkozót kért Gyurcsány Ferenc kormányfőtől.