Effie - új kategóriákkal
2007-04-16
A Reklám Világszövetség (IAA) Magyar Tagozata és a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége immár hatodik alkalommal rendezi meg az Effie reklámhatékonysági versenyt. Az idei versenyen új kategóriák lesznek, és a pályázás feltételei is megváltoztak.
Két új kategóriával bővült az idei Effie reklámversenye, a szolgáltatások kategórián belül ezentúl kulturális szolgáltatás, valamint image-kampány kategóriában is lehet nevezni, ez utóbbira kísérleti jelleggel - tudta meg a Kreatív Online. A zsűri összesen tíz kategóriában bírálja el a beérkezett pályázatokat, az elbírálás menete azonban a tavalyihoz képest változott.
A rövidlistát a zsűri egyik fele a hatékonysági esettanulmányok értékelése alapján állítja össze, a shortlistről az esettanulmányok és kreatívok elbírálása után pedig a zsűri másik fele választja ki a győzteseket.
A szervezők csak a rövidlistára jutott pályázatokat ismertetik, a győzteseket az októberben Budapesten megrendezendő gálán jelentik be.
A magyarországi Effie éltében változás az is, hogy megszüntetik azt a korlátozást, melynek hogy csak azok a kampányok jelentkezhetnek, amelyek ATL-elemet tartalmaznak, vagyis mostantól nyitott a verseny az „ATL-mentes” kampányok részére is.
A verseny pr-feladatait a tavalyi partner, a Comprad végzi, az április 17-én induló honlapot a már a kezdetektől a magyarországi Effie-vel dolgozó Proweb készítette, az új logót pedig a nemzetközi kreatívból vették át a hazai szervezők.
Az idei magyarországi Effie főtámogatója az elmúlt évekhez hasonlóan az Axel-Springer, valamint a kiadó mellett szintén főszponzorként jelenik meg az eddig gálatámogatóként szereplő Sanoma Budapest és most debütál a főtámogatók sorában az RTL Klub.
A díjkiosztó gála kreatívfeladataira a szervezők még nem választottak partnert. Tavaly a Próbakő készítette a gála kommunikációját.
A New York-i Amerikai Marketing Szövetség által 1968-ban alapított, ma már összesen 30 országban futó reklámhatékonysági versenyt idén hatodszorra rendezik meg Magyarországon. A nevezési időszak május 18-án zárul, a mintegy 70 fős szakmai zsűri június első hetében, két nap alatt bírálja el a beérkezett pályamunkákat. A zsűri tagjait a média, a hirdetők, a kreatív- és médiaügynökségek valamint a kutatók köréből delegálják.

(forrás:
Kreatív Online)