A kormány egy hét múlva válaszol
2011-01-24
A tervek szerint egy hét múlva elkészül a kormány visszajelzése az Európai Bizottság levelére, melyben a médiaügyekért felelős biztos, Neelie Kroes három pontba szedte a magyar médiatörvénnyel kapcsolatos aggályait.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Európai Bizottság médiaügyekben felelős biztosa levélben kifogásolta a médiatörvény azon pontjait, melyek sértik az uniós irányelveket.
Neelie Kroes két hetes határidőt szabott, hogy a kormány figyelembe vegye észrevételeiket, vagy éppen meggyőzze igazáról a Bizottságot.
Nagy Anna kormányszóvivő bejelentette, hogy egy hét múlva elkészülhet a válaszlevél, amit a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium jogászai és szakértői fogalmaznak meg, és nem kizárt, hogy nyilvánosságra is hozzák.
A szóvivő kiemelte, a határidő teljesítése mellett nem lehet szó szankcióról, és azt is hangsúlyozta, hogy a kormány szerint a bíráló szöveg sem a sajtó-és szólásszabadság érvényesülését, sem a médiahatóság függetlenségét nem kérdőjelezi meg.