hirdetés
hirdetés
hirdetés

Egymilliárd fölött van az illegális letöltések száma

A brit hanglemezipari szövetség szerint az év végére egymilliárd fölött lesz az illegálisan letöltött dalok száma. Bár egyre kevesebben vásárolnak kislemezt, azért egyre több a digitális értékesítésből származó bevétel. 

hirdetés

A brit hanglemezipari szövetség (BPI) legfrissebb tanulmányában azt állítja, hogy legkevesebb 1,2 milliárdra emelkedik az idén az illegálisan letöltött dalok száma Nagy-Britanniában.

A tanulmány óvatos becslései szerint összesen 370 millió zeneszámot - a kislemezeket és a teljes albumokat is beleértve - legális csatornákon keresztül szereznek be a vásárlók. Zeneipari szakemberek szerint ez a lehangoló eredmény, és az ezzel járó bevételkiesés az oka annak, hogy a befektetők miért nem törik magukat az új tehetségek felkutatására. Geoff Taylor, a BPI vezetője elmondta, hogy az illegális zeneletöltés aránya továbbra is emelkedik Nagy-Britanniában, és a kalózok a fiatal tehetségek egész generációját fosztják meg attól, hogy a zenélésből karriert csináljanak.

A lemezipari szövetség Digital Music Nation 2010 című beszámolója szerint az elektronikus formátumú kislemezekből a tavalyi 150 millióhoz képest az idén mintegy 160 millió darabot értékesítenek, míg az albumok letölthető változataiból 2009-ben 16,1 milliót adtak el, az idén már 21 millió letöltéssel számolnak.

A digitális zenepiac növekedését jelzi, hogy idén a Black Eyed Peas együttes I Gotta Feeling című dalát több mint egymillió példányban töltötték le, és további 19 album 100 ezres darabszám fölötti digitális eladást produkált.

A BPI felmérése szerint 2009 októbertől 2010 szeptember végéig vizsgált időszakban a brit zeneipar digitális értékesítésből származó bevételei a korábbi 19,2 százalékról 24,5 százalékra emelkedtek. Az elektronikus zenepiac bővülése azonban még most sincs összhangban a hagyományos CD-lemez eladások visszaesésével.

 

(forrás: MTI)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
Legolvasottabb
Legtöbb hozzászólás
hirdetés

Itt a tavasz, ami egyben azt is jelenti, hogy a Hornbach új kampánnyal jelentkezik. Szerencsére nem változtattak az eddig bevált humoros megközelítésen.

Az elektromos hajtásrendszereket fejlesztő és szállító társaság meghívásos tenderen választott ügynökséget.

Szakértőket is bevonnak a  munkába, hogy a rovat edukálja is az olvasókat.

A szpotban a VOLT és a Sziget most csendes helyszíneit járja körbe a Jeep hazai márkanagykövete.

Május 27-én válik elérhetővé 50 ország mellett itthon is a BTS Menü a McDonald'sban.

hirdetés
hirdetés