Elmarad a filmszemle?
A Variety.com amerikai filmes portál értesüléseivel szemben nem marad el a 2011-es Magyar Filmszemle, amelyet áprilisban külföldi vendégek meghívása nélkül rendeznek meg.
A Variety című amerikai filmes szaklap online kiadása csütörtökön arról számolt be, hogy Vezér Éva e-mailben tájékoztatta a nemzetközi filmszakmát: 2011-ben nem rendezik meg a hagyományosan februárban sorra kerülő Magyar Filmszemlét.
Vezér Éva az MTI megkeresésére közölte: egy nem sajtóközleménynek szánt, tájékoztató levelet írt a 42. Magyar Filmszemlére meghívott külföldi vendégeknek arról, hogy a hagyományos időpontban elmarad a Filmszemle. Az amerikai filmes szaklap online kiadása ebből vont le téves következtetést.
"Muszáj volt értesítenem azokat a partnereinket, akikkel tíz éve dolgozunk együtt, hogy ne számítsanak arra, februárban Budapestre kell jönniük" - indokolta a levél elküldését a Filmunió vezetője. Mint hozzátette, a jövő évi filmszemlét ezúttal nem a szokott módon februárban rendezik meg, hanem április végére tervezik. Vezér Éva szerint a külföldi újságírókat, fesztiválszervezőket erre az időpontra már nehéz lenne meghívni, mert ekkor már a cannes-i filmfesztivál előkészületei zajlanak.