hirdetés
hirdetés

Emlékszik még a Csabai Derelye reklámjára?

2014-03-03

Szerkesztőségünk háromnegyede nem emlékezett a magyar reklámtörténet egyik legmeghökkentőbb és legigazabb alkotására, amelyet egy olvasónk szorgos, reklámkincs-kutató utánajárásának és a mindent dokumentáló és archiváló Kantar Media kedvességének köszönhetően most felidézünk. 



A magyar derelyegyártás apoteózisának is beillő és egyben azonnal kultuszt is teremtő reklám 1999-ben készült. Ha minden igaz, akkor a hírhedt "a nagyi ereje a derelye'"-szlogen és a reklám, amely a békéscsabai cégnek 250 százalékos eladási növekedést hozott, Klacsán Gábornak, a Miga Film jelenlegi kreatívigazgatójának köszönhető – ahogy egy 2011-es interjúból kiderül.

A végig keresetlenül feszes tempójú reklámszpotból nehéz egyetlen csúcspontot kiemelni, hiszen nem az a fajta, ahol a királyfalatot hagyja a kreatívigazgató utoljára, hanem teljesen egyértelműen itt egy vaddisznópörkölttel van dolgunk. Nincsen kiszáradó rizs, nincsenek megégett, unalmas szélek, mint a pizzánál. Hanem őszinte, a szafjtja pedig végig egyenletes színvonalú, a fűszerek pont a helyén vannak, a vörösbor pedig épp annyit tesz hozzá, amennyit kell, ráadásul az első falat is ugyanazt az élményt nyújtja, mint az utolsó, és még tunkolni is van kedvünk. 

Nem vitás, hogy a maga nemében mesterművel állunk szemben, egy kreatívigazgatói pályafutás megkerülhetetlen sarokkövével. Ha mégis ki kellene emelni egy jellegzetes, az egész rendezői színészvezetésre jellemző momentumot, amelyből felfesthető lenne egy komplett ars poetica, akkor a 11. másodpercben rávágott "Nem!" szó tekintélyt parancsoló határozottsága mellett is kimért, és a vitát rövidre záró kimondása lenne a hölgy részéről, ahol a - szerintünk nagyon is szándékosan ritmustalan - fáziskésés már-már drámai feszültséget idéz elő a szereplők - hát még a nézők! - között. Pedig ezután még jön a mindent elsöprő érv a gyorsfagyasztott termék mellett.

Bátorfy Attila

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
hirdetés