Eprek Epre

Bizony, Barátaim! A modern technika olyan varázseszközt adott a kezetekbe, amely képes kijavítani múlandó tárgyaink kisebb-nagyobb szépséghibáit. Az amúgy is szépnek született dolgokat képes a digitális reprodukció segítségével felemelni a Tökéletesség régióiba. A reklámblokkokból megérint bennünket egy világ, amely több mint gyönyörű. Benne a Nestlé mogyoróra boruló csokoládéjával, a Gösser aranyló vízesésének habjával, a L’Oréal műremekeket is elhalványító műszempilláival, a Colgate-re vágyó gyémántnevetésű fogsorral, a Wella hajlakk nyomán észveszejtő koreográfiával hullámzó hajzuhataggal, a Wilkinson penge által űrtechnikai precizitással hasogatott szőrszálakkal, a Ford nyomdokában költőien szárnyaló mesebeli táltossal. Mindnyájan büszkék lehetünk ezekre a képsorokra. Hisz a reklámszakma csúcsteljesítményeként folyamatos, lappangó csodálatot váltanak ki a nézőközönségben.

De van egy másik oldala a dolognak. Itt motoszkál a fejemben Petőfi fura sora: „Tán csodállak, ámde nem szeretlek…” Meg egy másik mondat Thomas Manntól: „Tökéletlenségben rejlik a szépség titka.” Száz százalékig biztosak vagyunk abban, hogy a tökéletesség illúziója mindenkor győzelemre viszi befolyásunkat? Nem fordulhat soha elő, hogy a pszichológiában jól ismert bumeránghatás kerekedik felül? Nevezetesen az, hogy a tökéletesség „letaglózza” a partnert, és frusztrációt vagy kisebbrendűségi érzést vált ki benne? Érezteti vele, hogy ő milyen tökéletlen hozzánk képest?

Mit gondoltok, igaz lehet az anekdota, mely szerint Michelangelo a Dávid-szobor elkészültekor rácsapott a kalapácsával, hogy „legyen benne legalább egy kis hiba”. Akár igaz, akár nem: a kis makulák megnyugtatnak. Szeretjük Cindy Crawford szája felett azt a kis pöttyöt. Vonzó, ha a légtornász egyszer téveszteni is tud. Megnyugtató, ha a szuperhősnek kibújik egy aprócska gyengesége is.

Az ég szerelmére, félre ne értsetek! Nem arról szól ez a történet, hogy jobb lenne snasszabb, azaz kevésbé szépen kidolgozott reklámokat csinálni. Még csak nem is arról van szó, hogy a fogyasztó csalódik, amikor a joghurtjában nem ugyanolyan gyönyörű az eper, nem ugyanúgy ömlik a tej a poharába, nem ugyanúgy tekeredik a makarónija a tányérján, és nem ugyanúgy kenődik a vaj kiflijén, mint ahogy a reklámfilmben. Mindez nem olyan nagy baj. Igenis, az a reklám dolga, hogy adja meg a Császárnak, ami a császáré és a Terméknek, ami a terméké. Kötelességünk minden egyes árut a lehető legelőnyösebben a maga optimális szépségében bemutatni.

Vannak csúcsok azonban, ahol ott fenn már csak a fényképészek, a szoftveresek és a nyomdászok küzdenek. A közönség ide már nem tud utánuk jönni. Vannak témák, ahol a szépség fokozásával és az egyre szemtelenebbül megközelített tökéletességgel már nem lehet a hatást emelni. Hiába cseppen még szebben a tinta az intimbetétre, hiába keveredik még művésziesebben a tejszín a kávéba, hiába csobban a nedű cseppje százszoros lassításban, hiába csillog ezerszeresen a sztárfilter az ékszeren, hiába ugrik ki balettfinálé stílusban az oroszlán a víz alól, ha a szépség mögött elhalványul a tartalom.

Fontos a szépség, fontos a látvány, de nem a legfontosabb. Annak idején nagyon restelltem, hogy egy reklámfilmemben látszott a damil, amivel a bajuszt rángattuk. És ki tudja, miért, a közönség megbocsátotta. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy megszerette. Érdemes elgondolkozni rajta, hogy vajon miért. Arra biztatnálak titeket, hogy mindig harcoljatok az optimális szépségért, de sose vakítsanak el a tökéletesség csalóka hívogató fényei. Lazítsatok! Fedezzétek fel a tökéletlenségben rejlő szépséget!

És tartsátok szárazon a puskaport!

Barátsággal:

Sas Pista