Eurobest Awards - fokozódó érdeklődés
A nevezések száma mellett növekedett a versenyben résztvevő ügynökségek száma is: idén 32 országból összesen 468 ügynökség küldött nevezést, szemben a tavalyi 385 reklámcéggel. Az Eurobest Awards-ok történetében az idei az első év, amikor interaktív reklámokkal is versenybe szállhatnak az ügynökségek.
Az idén 18. alkalommal rendezik meg az Eurobest Awards-ot, amelynek zsűrizését Londonban tartják november 27-án. A shortlisteseket november 29-én teszik közzé, a győzteseket december elsején hirdetik ki.
A Jung von Matt Hamburg elnöke és alapítója, Jean-Remy von Matt irányításával dolgozó zsűri a tévé/mozi, a sajtó, a közterület és rádió kategória alkotásait zsűrizi, és egy külön csapat értékeli majd az interaktív munkákat Seb Royce, a Glue London ügyvezető igazgatójának felügyelete alatt. Az idei versenyen magyar zsűritag is dolgozik: Kádár Tamás, a Publicis kreatívigazgatója kapott meghívást a testületbe.