Fotókiállítást nyitott Médiaunió
Hargitai Lilla, a Médiaunió ügyvezető igazgatója a kiállítás megnyitójával egybekötött sajtótájékoztatón Debrecenben elmondta: a reklámszakma eszközeivel igyekeznek társadalmi kérdéseket eljuttatni a közönséghez. Ennek volt az első állomása a tavalyi Nincs DE! egészségügyi kampány.
"Országszerte mintegy kétszáz médium ajánlotta fel ingyenesen reklámfelületeit rádióktól és televízióktól kezdve napilapokon át az óriásplakátokig és a balatoni vitorlásokig" - mondta az ügyvezető, hozzátéve, hogy a választások miatt nem kezdték korábban kampányukat, hiszen ilyenkor kevés a szabad reklámfelület, és az emberek figyelme is a politika felé fordul.
Hargitai Lilla hozzátette: a Médiaunió kuratóriuma döntött a fogyatékossággal élők ügyének felkarolása mellett, de a tavalyi Nincs DE! kampánnyal szemben idén nem a humor eszközével igyekeznek üzeneteiket eljuttatni a közönséghez. Ezzel szemben a hangsúly a művészeteken lesz, ezért is nyílt hétfőn a 12 képből álló fotókiállítás.