Gender studies

Ilyenkor egy kicsit résnyire kinyílik a zsebemben a reflexíj, és azt ugyan nem kívánom, hogy tessék betiltani az idegenszívű Milkát, mert például most toltam be egy táblával, és hiányozna, viszont legyen szíves a Milka megtanulni magyarul. Megérdemlünk ennyit, elvégre már Magyarországon is vannak jó reklámok, és ahol ilyet csinálnak, az azért mégsem a provincia legszéle, amit fel se kell térképezni.

Jó reklám alatt pillanatnyilag ebben az érzékeny őszilégy hangulatban azt értem, ami nem valami egyértelmű hazugságot vág az arcomba. Egyre rövidülnek a nappalok, be kell gyújtani a cserépkályhát, és elhull a virág, ezekben a szomorodó napokban mély sebet ütnek a mosóporhirdetések meg a Cif-reklámok, amikor tudom jól, hogy nem mossa hófehérre a tintagombát, és a hurkasütés után maradó makacs szennyeződés sem tűnik el egy mozdulattal. Ez mind hazugság, amit kreatív környezetben nem célszerű nevén nevezni – don’t try this at home –, mert akkor a kreatív ki fogja kérni magának, hogy ez nem hazugság, csak túlzás, az pedig rendben van. Hát, ha rendben van, akkor hadd túlozzak annyit, hogy hazugságnak nevezem.

Megejtő egyébként, ahogy a reklámfaragó szakember meg bír sértődni. Tudom én, hogy ez művészet, de azért egy Lord Byron öntudata kicsit mégiscsak lötyög a reklámművészen, ugye. Ha a székely fafaragónak azt mondom, de szép fokost faragott kend, instállom, akkor nem hisztizik, hogy az nem is fokos, hanem lézerkard. A mosóporreklám, ha ki meri mondani, hogy hófehérre mos, akkor legyen egyenesen büszke, hogy hazugságnak nevezik, hiszen pont az lett az eredmény, amit akart: eleve hazugságot állt neki faragni. Nem? De.

Viszont, amit a Borsodi művelt megújulás címén, az mégiscsak cáfolja azt a tételt, hogy ebben az országban kizárólag a kataton elmeháborodott lehet a mérce, amikor reklámot méretezünk. Hirdethetné magáról a Borsodi például, hogy szobahőmérsékleten, egyetlen mozdulattal tajtrészeg lehet tőle a legmakacsabb antialkoholista is. Vagy hogy csak lehajtasz egy pohárral, és máris olyan féktelenül jófej leszel, mint Jézus Krisztus és Charles Bronson szerelemgyereke. De nem tesz ilyet, hanem végigpörget egy csomó címketervet, hogy végül is előadhatnák ők nekünk a trendis műsort, vagy a gicscseset, játszhatnák az eszüket napestig, mint egyesek, de inkább nem teszik. Megújult a Borsodi, és szép, ennyit mondanak csak, semmi rizsa.

Már azt leszámítva, hogy maga a megújulás is rizsa, de attól még lehet az a címke szép, ilyesmin senki se fog vitatkozni. Ez egy barátságos gesztus a reklámtól, elvégre az embert a barátja nem traktálja olyasmivel, hogy hű, nézd, milyen trendi ez a sör. Márpedig sörreklám egyenlő barátság, úgyhogy semmiképp sem árt, ha maga a közlés, a reklám metasztorija nem kifejezetten szemforgató hazudozás.

Csak azt vagyok kénytelen észrevenni, hogy a sörreklámok sokévi átlaga kivitelben, humorérzékben, kreativitásban és hazugságfaktorban még Sör Robit is ideszámítva is megdöbbentően felülmúlja a mosószer-, mosogatószer- és öblítőreklámokat. A két termékcsoport szembeötlő különbsége, hogy a sört jellemzően férfiak veszik, a többit viszont nők.

A reklámszakmában eszerint vagy túl sok a férfi – és hát ezt gondolják a nőkről, hogy azok lényegesen ostobábbak a teremtés koronájánál –, vagy túl sok a kivételesen egyszerű lelkű nő. A legrosszabb esetben túl sok a férfi, és túl egyszerű nők veszik körül őket.

Vagy tévedek megint a magam naiv rosszindulatával, és az igazság az, hogy alapos kutatás előzte meg a felelős döntéseket, és bebizonyosodott, hogy a nőre az hat, ha a fülébe ordítunk határozottan, és mindehhez beöltözünk Doktor Szakértőnek sztetoszkóppal a nyakban, fázisceruzával a mellzsebben. A férfiember, az más, azon dolgozni kell kicsit.