Hangképelemző szoftverrel húzták újra Wagnert
2018-05-30
A Müpától független, önálló arculattal jön a Budapesti Wagner-napok. Egy videó mutatja be, hogyan készült az új fesztiváldesign.
A Budapesti Wagner-napok 2006 óta működik a Müpában, mára nemzetközileg is ismert viszonyítási pont lett az erre fogékony közönség, illetve a szakma köreiben. Idén június 7. és 17. között rendezik. A fesztivál művészeti vezetője Fischer Ádám.
A fesztivál a 2018-19-es évadtól önálló arculattal jelentkezik majd, ez a wagneri vezérmotívum-elvre épül, valamint egy hangképelemző szoftver segítségével született: "a vezérmotívumokban megszólaló különböző hangszereket, hangszercsoportokat egy-egy vonalnak felelteti meg; ezek a vonalak különböző színű és irányú vektorokból épülnek fel, amelyek valós időben kapcsolódnak össze a képernyőn, így hozva létre azt a látványos animációt, amely az arculat alapját képezi" - olvasható a Müpa közleményében. Az arculatot a Geometry csinálta.
A Budapesti Wagner-napok programja erre böngészhető, az arculatot bemutató, illetve előrevetítő videó pedig lent látható. Alatta az alkotók listája.
Alkotók |
Geometry Group
Tóth Andrea – kreatívigazgató Thuróczy Slinn Péter – head of art
Kovács Dávid – copywriter Bóna László – senior art director Bánkövy Kata – art director Szabó Zsolt – senior art director Andics Gergely - new media business director
Zsiray Adrienn – account director Botka Petra – account supervisor Ruppl Tina – account executive Höhn Brigitta – producer
Jenes Barbara – stratéga
További közreműködők
Kervárits Ádám – operatőr/vágó Nagy Ágoston – interakció és hangkutató Sik Eduárd – kreatív technológus Samu Bence – kreatív programozó |
Puskár Krisztián