Herendi Gábor ki se nyitotta élete első briefjét

A 40. Magyar Filmszemlén a Valami Amerika 2 kapta a szórakoztató közönségfilm díját, több százezer ember látta és a kritikák is kedvezőek. Elégedett?
Igen, elégedett vagyok, mert manapság elég nehéz ilyen nézőszámot produkálni. A marketing az első hatvan-nyolcvanezer embert viszi be, a többiek a szájról szájra terjedő ajánlások miatt ülnek be.

Az első Valami Amerikát annak idején a szájmarketing „mentette meg”.
Igen. Az első rész kifejezetten rosszul indult a mozikban, és már arról volt szó, hogy leveszik a műsorról, amikor a szájmarketing bevitte az embereket a mozikba, és végül 541 ezren látták. A Magyar vándorral más volt a helyzet. Egy film megítélését nagyban befolyásolja, hogy milyen elvárásokkal ülnek be rá, és ez a film szokatlanul nagy reklámot keltett, ami visszatetszést szült a szakmában. Szerencsére a nézőket ez nem befolyásolta, annak a filmnek is közel félmillió nézője volt.

Látták külföldiek, vagy külföldön élő magyarok a filmjeit? Mennyire értették a humorát?
Még a Valami Amerika 1-gyel történt, hogy 2002 novemberében bemutattuk a Los Angeles-i magyar filmhéten. Ezek az estek általában negyed- és félházzal mennek, tehát nagyon meglepett, hogy az én filmemről meg kintrekedt százötven ember. Akkor nagyon megdöbbentett az internet országokon átívelő hatása, hiszen egyértelmű, hogy ennek révén tudtak a Valami Amerikáról. Egyébként az első filmemmel nagyon sok helyen megfordultam, és a külföldi magyar intézetekben látták amerikaiak, belgák, angolok is. Úgy vettem észre, hogy ők is veszik a poénokat és egyáltalán nem igaz az, hogy sajátosan magyar történetet rendeztem. Ez egy hollywoodi sztori, ám a külföldi forgalmazás azon múlik, hogy szerepel-e a filmben eladható sztár. Ezért magyar közönségfilm nehezen jut át a határokon. Egyszer kérdezték is tőlem: Gábor, te beülnél a legnagyobb albán sikerre? Szóval szerintem minden nemzet megcsinálja magának a saját vígjátékát. A művészmozik vetítik a különböző országok filmjeit, de a szórakoztató filmek piacát az amerikaiak uralják.

Gondolt már arra, hogy vígjáték helyett művészfilmmel áll elő? Ismerősei szerint nem az a típus, aki lila ködöt készítene.
Általában a magyar művészfilmekből, szerzői filmekből hiányzik a történetiség. Ezek inkább fesztiválokra készülnek, és egy szűk réteget szólítanak meg. Én úgy gondolom, hogy egy alkotó munkája arról szól, hogy meg akarja magát mutatni a világnak, ezért nem értem, hogy mi értelme úgy alkotni, hogy senki nem nézi meg. Ma az oroszok, csehek, románok nagyon jók ebben a műfajban, mert filmjeik izgalmasak, nézhetők, valódi üzenetet hordoznak, és mély társadalmi problémákra hívják fel a figyelmet. Egyébként csinálnék művészfilmet, ami tartalmazna Herendi-jegyeket, de egy ilyen filmhez mindenképp kell, hogy az embernek legyen mondanivalója a világ számára.

Korábban is és most is két játékfilm között reklámfilmezéssel foglalkozik, ráadásul a reklám világába a rendszerváltás idején csöppent bele. Hogy látja a kezdeteket és az azóta eltelt időszakot?
Ha nézem a rendszerváltás előtti reklámfilmeket, akkor azoknak megvolt a bájuk, sármjuk annak ellenére, hogy szakmailag megkérdőjelezhetőek. Aztán jött a rendszerváltás, elindult a folyamat, hogy zárkózzunk fel a nyugathoz. Azt vallom, hogy azért nincs azóta sem jól kialakult magyar reklám, mert mi voltunk a legközelebb a nyugati országokhoz, és a legelsők közt próbáltuk követni őket, ráadásul bejátszott, és azóta is tart a nagyon erős német hatás, bár szerintem a magyaroknak jobban fekszik a humorral teli angolszász vonal. Az orosz és a román reklám sokkal egyedibb, felismerhető jegyekkel rendelkezik. Néha megyek hozzájuk rendezni, és irigykedve olvasom a forgatókönyveket, mert bátrabbak, merészebbek. Nálunk meg be vannak húzva a fékek. Ez a bátorság annak a számlájára is írható, hogy sokkal nagyobb piacról van szó, mint nálunk. Ahol kis piacon kis nyereségért dolgoznak, biztosra akarnak menni. A nagyobb piac nagyobb bevételt jelent és nagyobb szabadságot is enged.

Visszatérve a kilencvenes évekhez, ön harmincévesen szakmát váltott, a fogorvosi köpenyt dobta le a reklámokért, és nagyon hamar kreatívigazgató lett. Ma is elképzelhetőnek tart hasonló váltást, vagy ez a kor sajátja volt?
Az az időszak nagyon jó táptalaja volt a változásoknak, és a rendszerváltás teremtette meg azt a helyzetet, hogy mertem lépni. Ma inkább csak kényszerből lehet váltani. Akkoriban csak úgy tudtam magánfogorvosként dolgozni, hogy napi nyolc órában tanársegéd voltam a fogpótlástani klinikán. Közben a pácienseim között sok reklámos volt, például Havasi Raymond, Geszti Péter vagy Angyalosi László. Azzal kínoztam őket, hogy adjanak munkát, hadd próbáljam ki magam, mert a filmezés gyerekkorom óta álmom volt. Látszott rajtam, hogy nagyon akarom, és adtak feladatokat, amiket sikeresen megoldottam. Mindezt persze a tanársegédkedés és a magánorvoslás mellett űztem. Aztán a rendszerváltás után már nem volt kötelező a bejelentett, napi nyolc óra munka, és otthagytam a klinikát, nem sokkal utána pedig jött a BBDO. Elképesztő szerencse, jó időben voltam jó helyen. Nem hiszem, hogy egy ilyen kivételes szituáció még egyszer eljöhet.

Hogy lehetett, hogy kreatívigazgatónak választották, hiszen kevés volt a reklámos múltja?
Ez 1991-ben történt, amikor a Compact gyárat megvette a Douwe Egberts, amely Magyarországon is a nemzetközi partnerével, a BBDO-val akart dolgozni, vagyis az ügynökséget be kellett hozni az országba. Négy státuszra hirdettek pályázatot, és elmentem én is egy interjúra. Egy termék komplett reklámstratégiáját kellett megcsinálni, ez alapján pedig megkaptam a kreatívigazgatói állást. Közben még magánrendeltem, amit nem mertem elmondani, és aztán baj is származott belőle.
Azért kellett mennie a BBDO-tól, mert hetente kétszer magánrendelése volt?
Természetesen nem csak emiatt, de ez is benne volt a pakliban. Nagy merészség volt a részemről, hogy jelentkeztem kreatívigazgatónak, de mivel az interjún csak a kreativitást nézték, beváltam. Közben pedig hiányában voltam mindenféle szaktudásnak, ami menet közben derült ki, és még el-elrohantam rendelgetni is. Így megváltak tőlem, vagy mondhatjuk úgy is, hogy kirúgtak.

Ekkor jött az Akció és a Skyfilm.
Igen, az Akció ekkoriban két nagy ügyfelet nyert, a Postabankot és a Westelt. Geszti Péterék tudták, hogy eljöttem a BBDO-ból, és áthívtak. Kreatívigazgatónak szegődtem megint, de megosztva vittük a posztot, Péter felelt a sajtóért és a rádióért, én meg a tévéért. Közben jeleztem, hogy szeretnék egy filmgyártó céget csinálni, és létrehoztam a Skyfilmet. Az Akció kizárólag velünk dolgozott, és mi sem dolgoztunk más ügynökségnek. Elképesztő három-négy év következett, volt olyan év, hogy 44 reklámfilmet csináltunk! Nagy szabadság volt, lubickoltunk a filmezésben, és sok új technikát is kipróbáltunk. Igaz, sok hiba is becsúszott, mert mindenféle felügyelet nélkül dolgoztunk. Akkoriban az ügyfél vagy az ügynökség ki se jött a forgatásra, megkaptuk a szinopszist, majd vittük a kész terméket. Ennek az egésznek Péter volt a mozgatórugója, aztán megcsinálta a Rapülőket, az Akció elvesztette a Westelt és vége lett a Postabanknak, vagyis egy újabb fordulópont következett. Felálltam a kreatívigazgatói székből és megállapodtunk, hogy bármerre dolgozhatok rendezőként. Akkor még nagyon ment a piac, csomó új megrendelő volt. Szerettem azt az időszakot a pörgés és a tanulás miatt. Hozzáteszem, hogy a reklámszakmáról az ügyfelektől tanultam a legtöbbet.

Például miből okult?
A legelső munkánk még BBDO-s koromban a Douwe Egberts Omniának készült, ehhez kaptunk egy százoldalas leírást a márkáról, amit ki sem nyitottam. Egy rádióreklámot kellett csinálni, és a szöveget az akkor nagyon népszerű Frédi és Béni alapján Romhányi stílusában írtam meg. A prezentáláskor a megbízó feje folyamatosan vörösödő, kiderült, hogy homlokegyenest más csináltunk, mint amit kértek. A márkaleírásban ugyanis szerepelt, hogy semmi humort nem lehet belecsempészni, hanem a meleg, családi fészek hangulatát kell idéznünk. A hollandok fejvesztve rohantak el, hogy ez itt a Balkán! Majdnem kirúgtak. Aztán az átdolgozott munkával már nem volt baj, elfogadták. Szóval ez tanulópénz volt, hogyan kell a branddel bánni. Érdekes volt, amikor egy másfél évvel későbbi partin – amikor a BBDO megvette a Top Reklámot – itt volt az ügynökség New York-i kreatívigazgatója, és amikor bemutatkoztunk, ennyit mondott „á, Herendi, emlékszem, maga írta a Flinstone’s-os Douwe Egberts-reklámot!”.

A kreatívszakmában kétféle vélemény járja, van aki szeret önnel dolgozni, mert úgy gondolja, hogy megbízható, alapos, pozitív szemléletű és tudja mi a dolga, míg mások szerint tisztes iparosmunkát végez, ami egyenlő az átlagossal.
Ez a tisztes iparos nem hízelgő vélemény, de bizonyos szempontból értem. Engem az ügyfelek jobban szeretnek, mint az ügynökségek. A kreatívok extravaganciára törekednek, díjat akarnak kapni, míg az ügyfeleket nem érdeklik az Arany Oroszlánok, hanem eladni szeretnék a terméket. Lehet, hogy ügyfélpárti rendező vagyok, de ez amiatt is van, hogy kreatívigazgatóként megtanultam a nyelvüket, ezt pedig az ügynökség nem szereti. Talán a tisztes iparos véleményt az is erősítheti, hogy a kilencvenes években, amikor ontottuk a reklámokat, volt egy-két olyan forgatókönyv, amire nemet kellett volna mondani. Rossz kreatívanyagból nehéz jót csinálni, de ha jó az alapanyag és az ügyfél bízik az ügynökségben, illetve a rendezőben, készülnek izgalmas dolgok. Mint amilyen például a Djuice kábelfeltépős filmje vagy a T-Online szupermenes szpotjai voltak. Egyébként a nagyjátékfilmek után mindig ki vagyok éhezve a reklámfilmekre, és ilyenkor sokkal jobbakat is csinálok.

A játékfilmezés alatt kiesik a reklámos világból. Ilyenkor újra kell építkeznie?
Igen, és ráadásul most egyáltalán nem könnyű újra megtalálni az ügyfeleket. Ennek egyik oka, hogy az ügynökségek csak egy-egy produkciós céggel dolgoznak, vagy ragaszkodnak egy-egy külföldi rendezőhöz, a másik pedig, hogy sokan vagyunk és kevesebb a reklám, mint korábban. Ráadásul a mai húszas-harmincas kreatívok azokkal szeretnek együtt dolgozni, akikkel együtt isznak a kocsmában, velük értik meg magukat, és én ezeken a helyeken már kevésbé vagyok megtalálható. Ebben semmi különleges nincs, a szakma igényli a friss arcokat, ez mindig is divatszakma volt. Volt jó néhány év, amikor én voltam a divatos rendező, mostanában viszont akkor lehet szükség rám, amikor fontos a játékfilmes tapasztalat. Különben ma ez a trend, az egyszerű történetmesélés, a játékfilmes stílus. Mostanában sokat járok külföldre rendezni, Romániába, Ukrajnába, Oroszországba. És igaz az a mondás, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában, ugyanis ott sokkal nagyobb tisztelet és szeretet övez, ezáltal sokkal bátrabb, vagányabb, kreatívabb vagyok, mint itthon.

A rendezés mellett ön üzletember is. Mik a tervei a Skyfilmmel a jelenlegi gazdasági helyzetben?
A játékfilmezéskor mindig jóval többen dolgozunk a Skyfilmnél, így a Valami
Amerika 2 után racionalizáltuk a cég létszámát. Emellett vissza kell dolgozni magunkat a reklámba, mert a nagyjátékfilmezéskor leszoknak rólunk, és most jó, ha egy reklámunk van egy hónapban. A Skyfilmmel ennek ellenére szeretnénk elmozdulni a játékfilmek irányába, idén a producerségem mellett készült el a filmszemlén bemutatott Pinprick, amit egy fiatal amerikai-svájci rendező, Daniel Young készített. Ez egy kísérlet arra, hogy hogyan lehet külföldön eladni egy angol nyelvű magyar filmet. Az már biztos, hogy a cannes-i filmfesztivál előzsűrije előtt van a film. Aztán a következő szemlére is lesz egy filmünk, Orosz Dénes készít majd egy Woody Allen-stílusú vígjátékot, és ha összejön rá a pénz, akkor van egy augusztusi munka is, felkértek egy Erdélyben készülő pszichothriller rendezésére.


Ma már bárki készíthet filmet, hiszen a technikai lehetőségek szinte mindenki számára adottak, az új nemzedék gyakorlatilag a számítógéppel és az internettel együtt nőtt fel. Konkurenciának tartja őket? Kell önnek arra készülnie, hogy az internet kora egy újfajta reklámfilmezést hív elő?
Abszolút konkurencia a mai fiatalság, tehát fontos, hogy naprakész legyek. Lehet, hogy a mai húszéveseknek másképp forog az agyuk, de nekem ötszáz reklámon túl van egy biztonságom, ami nem egyenlő a konzervativizmussal. Azt gondolom, hogy az a hihetetlen magas technika, ami ma jellemzi a filmezést, el fog tűnni. Szerintem nem kell majd 35 mm-re forgatni, mert divatot fog generálni az olcsó technika, és divatos lesz a mobiltelefon kamerájával készült szpot is. Ez nem fáj nekem, hanem kíváncsivá tesz. Nemrég zsűriztem egy versenyen, ahol fiatalok kalózkodás elleni reklámfilmjeit néztük meg, és látszott az új irány, sok munka egyszerű DV-kamerával készült, és komputertechnikailag sem volt baj velük. Tehát oldschool lesz az, hogy gurul a kamera, és csili-vilire van világítva. Az, ami ma a játékfilmeknél a Dogma stílus, hamarosan átmegy a reklámba is. De mindez kreativitás nélkül nem fog menni, ez pedig nem technikai kérdés. Régen nem voltak ilyen lehetőségek, és most az olcsó tehnika nyomán sokkal több tehetségnek lesz lehetősége megmutatkozni. A Skyfilmmel azt tervezzük, hogy elmozdulunk a vírusmarketing irányába, amit egy nagyon jó területnek tartok, hiszen sokkal izgalmasabb, kreatívabb, vadabb, mint a reklámfilm.

 

A fogaktól a filmekig

A fogorvoslás és a színészvilág már a rendező édesapjánál is keveredett, aki eredetileg színésznek tanult, de a háború közbeszólt, így fogorvos lett. A filmezéshez maszkmesterként mégis köze lett: a forgatásokra elvitte a fiát is, akit nyomban megfertőzött ez a világ. Herendi Gábor gimnáziumi és egyetemi évei alatt amatőr rendezéssel és filmezéssel is próbálkozott, de a Színművészeti Főiskola kimaradt, mert a rendező szakra akkoriban csak diplomásként vagy a szakmában eltöltött öt év gyakorlattal lehetett felvételizni. Úgy gondolta, hogy első szakmának jó lesz a fogorvosi, a gyerekkori álom megvalósítása majd csak azután jöhet. Orvosi pályája sikerélménnyel indult, egyetemi tanársegéd lett, mellette pedig magánrendelőt nyitott. A munkája biztonságos életet nyújtott számára, ám hamar rájött arra, hogy nem elég kreatív, amit csinál: ismét rátört a filmezés iránti vágy. Minden bizonnyal jól végezte a dolgát, hiszen a fél reklámszakma az ügyfélkörébe tartozott. Náluk próbálkozott valami filmes munkához jutni, és végül az ő segítségükkel indult el az új pályán. A jól jövedelmező fogorvoslást nem adta fel könnyen, volt olyan, hogy alig tömött be egy fogat a rendelőben, máris átugrott a szomszédos irodába megnézni egy castingot. Azt mondja, hogy orvosként sokat tanult arról, hogyan kell a felfokozott állapotban lévő emberekkel bánni, ezt a képességét a rendezésnél jól tudja kamatoztatni. A tanítás az utóbbi időben újra visszatért az életébe, oktat a Werkakadémián és a Reklámfilmakadémián, szabadidejében pedig igyekszik minél többet együtt lenni gyermekeivel, a kilencéves Rozival és a hét és fél éves Mátéval. Színházrajongó, rendszeresen teniszezik, síel és újabban érdeklődik a kortárs festészet iránt is. Pozitív ember, szeret nagyokat nevetni, de nem tartja jó tulajdonságának a konfliktuskerülést, amin most próbál változtatni.

 

Herendi Gábor

1994: Skyfilm, alapító, vezető 1993-1994: Akció, kreatívigazgató 1991-1993: BBDO, kreatívigazgató 1984: diploma, Semmelweis Orvostudományi Egyetem, fogorvosi kar Játékfilmek: 2008: Valami Amerika 2 – rendező, producer (február közepéig 410 ezer néző) 2007: Lora – rendező, producer (110 ezer néző) 2004: Magyar vándor – rendező, producer (470 ezer néző) 2001: Valami Amerika – rendező, producer (541 ezer néző) Tévésorozatok: 2002-2004: Szeret nem szeret – rendező, producer 2002-2003: Tea – ötlet, fejlesztés, rendező, producer

 

Díjak

• 40. Magyar Filmszemle: Legjobb szórakoztató közönségfilm 2009, Valami Amerika 2 • Happy Art Fesztivál 2007: Legjobb magyar vígjáték, Lora • 38. Magyar Filmszemle: Diákzsűri különdíj 2007, Lora • Arany Penge Díj; RMB Hungary Díja, Djuice Kábel, 2006 • Ezüst Effie reklámhatákonysági díj a Magyar vándor marketingkommunikációs kampányáért, 2005 • Az Országos Rádió és Televízió Testület Különdíja a legnézettebb mozifilm (Magyar vándor) producerének, következő filmjének megvalósításához, 2005 • Az Év Producere díj, 2002 • Magyar Filmkritikusok Különdíja, 2002 • Mozisok Országos Szövetsége Díja a legmagasabb nézettségért; Valami Amerika, 2002; Magyar vándor, 2004 • RMB Magyarország Díj, 2001 • Arany Penge Díj, Postabank reklámfilm, 2000 • Cinema Jupiter Díj, Postabank reklámfilm, 1994; Valami Amerika, 2002; Magyar Vándor, 2004