Az ember azt hinné, hogy a laktanyaőrök posztján a tábori telefon a gyorsaságot és a biztonságot szolgálja. Arra való, hogy az őrök gyorsan kapcsolatba léphessenek a központtal, vagy a központ figyelmeztethesse őket valami veszélyre.

Nos, az én katonapajtásaim ezt másként gondolták. 1968-ban, a fővároshoz közeli laktanyában főként műszaki egyetemi előfelvételisek szolgáltak. (Ma már kevesen ismerik ezt a fogalmat: az volt a dolog lényege, hogy akiket fölvettek egyetemre, azok a tanulmányok megkezdése előtt rövidebb időre, 11 hónapra vonultak be. Ez nagy kedvezményt jelentett akkoriban.) Ebben a laktanyában azonban az őrök éjszakánként furcsa mozgásokat végeztek az őrhelyen – és egyáltalán nem törekedtek elaludni.

Hát igen… A műszakis srácok ugyanis igen hamar rájöttek a telefonhálózat belső szerkezetére, és nagy titokban átalakították azt vezetékes rádióvá. És természetesen az akkoriban a legfőbb rockzene-forrásnak számító Radio Luxembourgot állították be. Így a mi őreink az éjszakában a „Rádió Luxi” beat- pop- és rockzenéjére ugráltak éjszakákon át, a tábori telefon kagylójával a fülükön.

Az egészben az volt a legszebb, hogy a tisztek minderre soha nem jöttek rá.

Ez az egész idill augusztus 20-ig tartott. Másnap hajnalban riadóztatták az ezredet és átvitték a szomszédba, Csehszlovákiába, géppisztollyal „rendet csinálni”…

Én még előfelvételisként nyomtam le az 1 évet, amiből végül 10 hónap lett. Mi voltunk a táposok, a gyenge, nyúvadt szerencsétlenek, akik a habzó szájú dolgozók kényekedvének kitéve botladoztak végig a szívatások erdején. Tulajdonképpen minden nap volt valami új lelemény ezen a téren.

De a legmetálabb az volt, mikoris télvíz idején kellett kipróbálnunk milyen is lehetett az Orosz sztyeppéken hajrá üvöltésével megfélemlíteni az ellent. Két napot töltöttünk kint a szántásban fel-le szaladgálva, BMP-be ki-be ugrálva. Éjjel persze a rettenet ellenség miatt nem lehetett tüzet gyújtani, így háromféle pokoli alvás innovációval próbáltuk a fagyhalált elkerülni: pokrócba csavarva mozdulatlanul fekve a melegség akarásával, a téli hideget ezerszeresen visszaverő fémből készült tankba húzódva és valami borzállatféle földbe vájt odujába vacarodva L alakban kinyújtózva miközben álmunkból a szánkba pergő homokra nyelve riadtunk fel. Másnap a főroham elmaradt.

Kreativitás az olasz hegyi vadászok elleni küzdelemben
Ha valamit kitörölhetnék az emlékezetemből, az a szombathelyi Garasin laktanyában eltöltött 1 év lenne. Életem legborzalmasabb időszaka, 18 évesen előfelvételisként bekerülni az ország legsötétebb figuráival egy körletbe, és a Magyar Néphadsereg kizárólag súlyos alkoholistákból álló szadista szombathelyi tiszti állományának engedelmeskedni olyan élmény, amit senkinek sem kívánok.
A 4. században, ahol lövésszé képeztek ki, kizárólag kétféle ember volt megtalálható: a század 40%-a előfelvételis (akkoriban az egyetem megkezdése előtt kötelező volt 1 évet a hadseregben tölteni), mindenki más börtönviselt bűnöző.  
Miután a Kreatív c. lap hasábjain vagyunk, végiggondoltam, hogy a kreativitás jelen volt-e bármilyen módon a hadseregben, és találtam is ilyet. Nem sokat, de azt a keveset is meg kell becsülni.

Kreativitás az alkohol megszerzésében
Ez az a terület, ahol börtönviselt harcostársaim képességei maximálisan kibontakoztak, és az igazság az, hogy az alábbi két módszer előtt én sem tehetek egyebet, mindhogy megemelem a kalapom. A laktanyában természetesen nem lehetett alkoholt kapni, ezért a fő beszerzési forrás a vasárnapi családi vagy rokoni látogatás volt. A bejáratnál szigorú motozás és ellenőrzés zajlott, így nem lehetett csak úgy besétálni egy üveg pálinkával.
A legnépszerűbb nyári becsempészési módszer: ahogy elindult a dinnyeszezon, minden katona min. 3-4 óriási görögdinnyét kapott, amibe a rokonok injekciós tűvel előre befecskendeztek egy egész üveg rumot, majd gond nélkül átsétáltak vele az ellenőrző ponton.
A legnépszerűbb téli becsempészési módszer: vegyél 3-4 tubus Glóbusz mustárt, majd szép lassan hajtogasd ki az alján levő feltekert zárórészt. Mosd ki a mustárt, majd tölts bele pálinkát. Ha megvan, tekerd vissza a tubus alját. Ha ellenőrzik a kupakot a bejáratnál, az alatta levő zárófólia érintetlen, a lebukás esélye minimális.
Tökéletes megoldás.

"Mit kolbászol itt? Ugorjon ki a zsebéből!"

A szombathelyi Garasin Rudolf laktanyában voltam katona, és mivel mi voltunk ott az első előfelvételis évfolyam, nem volt nagyon könnyű dolgunk. 

Így aztán nagyon sokat nem röhögtünk, bár az végül is vicces volt, amikor az őrmesterem lejött utánam a gyengélkedőre - ahol napjaim jelentős részét töltöttem, mint ápolt -, hogy lelőjőn. Nyilván tök részeg volt, és amikor a 100 kilós mentősofőr azt mondta, hogy "na húzzál a kurva anyádba, mielőtt leverlek", a csávó elkullogott.

Én hatvan kilósan vonultam be, aztán gyorsan fogytam öt kilót, úgyhogy amikor anyám lejött meglátogatni, elment mellettem, mert nem ismert meg.

Viszont soha életemben nem láttam olyan szép napfelkeltéket, mint ott sorozatosan. (Ebben nyilván benne van az is, hogy nem mindig kelek olyan korán, mint ott, hehe.)

Szóval én a gyengélkedőn töltöttem a katonaidőmet, vagyis félévet, mert utána közös megegyezéssel eljöttem.

A gyengélkedőn Gyula volt a konyhás és büfés egyszemélyben. A büfés tevékenység abban merült ki, hogy lehetett venni kávét. A kávéfőzés módja Gyulánál a következő volt.

Lefőzte a kávét. Bevitte az orvosoknak.

A zaccot bennehagyta a gépben, és újra lefőzte. Ezt itták az eü (egészségügyi) katonák.

Végül még egyszer lefőzte, ami a gépben volt (nem tudom, ezt is zaccnak hívják-e), ezt vehettük meg mi, ápoltak.

A gyengélkedő amúgy nagyon jó hely volt, mindenki odavágyott, mert nemigen kellett lövöldözni meg rohangálni, és az ember csupa jó arccal beszélgethetett, akik szintén próbálták túlélni ezt a mérhetetlen baromságot, amit sorkatonaságnak hívtak. Teltek-múltak a napok, és már csak kb. 9000-et kellett aludni a rendszerváltásig.

Természetesen részt vettem olyan foglalkozásokon is, mint célbalövés meg fegyvertisztítás, de azokról nem nagyon tudok mit mondani, mert lőni összesen három golyót lőttem ki, a fegyvert meg nem szedtem szét, mert nem tudtam és/vagy akartam volna összerakni utána.

És még az is vicces volt, hogy a nem előfelvételis (tápos) katonák magáztak minket izomból.

Ja, és volt egy kedves katonatársam, aki elég sokat szívott a neve miatt, mert úgy hívták Százados. (érted, mennyire menő már, hogy Százados honvéd lépjen ki, muhaha.)