"Már most figyelmeztetem a válság által feltételezhetően nem érintetlenül hagyott Kreatív pénzügyi menedzsmentjét, hogy alkoholtoleranciám az intenzíven megélt munkanélküliség következtében rendkívül megemelkedett” – írta Uj Péter (UP) az interjú időpontját-helyszínét egyeztető levelünkre, de elsőre úgy tűnik, azért nem bízza a véletlenre, egy üveg Young’s Double Chocolate Stout fekete sörrel a kezében állít be este háromnegyed kilenc felé a Dob utcai Bar Ladinóba. Weyer Balázs és Nádori Péter már korábban megérkeztek, utóbbi hatalmas pulóverben és sálban ül az asztalnál, annyira megfázott előző este, úgyhogy csak közepesen értékeli a koktélakciót, amikor mojitót rendel, és egyből kettőt kap, jó sok jéggel. Uj Péter közben a Duna kivételesen alacsony vízállásáról és a fartükrös kenuról beszél, amivel másnap Szily László indexes újságíróval horgászni mennek, akinek egyébként ügyeletből kell ezért ellógnia. „Elkezdtem az Index bomlasztását” – nevet.

Fotó: Lukács Dávid • Művészeti vezető: Mészáros Péter • Stylist, berendezés: Hídvégi Éva

Ezen a ponton megállapítjuk, hogy a nem túl nagy helyiségben párhuzamosan zajló három osztálytalálkozó miatt egyáltalán nem halljuk egymást, UP megjegyzi, hogy ő azon tudja lemérni a saját öregségét, hogy már nem hallja, ahogy a vérnyomásmérője pittyeg, úgyhogy levonulunk az üres, sötét pincébe, ahol innentől maffiatalálkozó-szerű hangulatban folyik tovább, pontosabban kezdődik el a beszélgetés. Elsőként rögtön egy Kepes András-i kérdést szegezünk nekik: mivel mindhármuk életében lezárult valami, érdemes visszatekinteni az elejére: hogyan lettek újságírók? „Elragadott a rendszerváltás forgataga és a később hiúnak bizonyult remény, hogy hamarosan minden jó lesz ebben az országban – mondja a kissé még mindig enervált Nádori. – De azon kívül, hogy visszaviszem az üres üvegeket, hogy az árából tudjak barna Helikon cigarettát vásárolni, különösebben határozott terveim nem voltak.” Weyer azt mondja, ő lényegében annak köszönheti a dolgot, hogy nem mert szólni: „Gyárlátogatásra érkeztünk az ELTE médiatanszékéről a Magyar Narancsba, beültünk a belpol rovat értekezletére, és ahogy osztották a témákat – a csoportunk szélén ültem, rögtön az újságírók mellett – én is kaptam egyet. Nem mertem semmit mondani, úgyhogy jövő hétre megírtam. Az óbudai BUSZESZ vitájáról szólt a környéken lakókkal, mert a kamionok átjártak a Vörösvári úti lakótelepen. Spirálfüzetbe írtam a cikket. Pár hónap múlva kaptam ajánlatot, havi nyolcezer forintra vonatkozót.” „Nem volt az szar pénz 92-ben” – veti közbe Nádori, aki akkor már a Narancs főszerkesztő-helyettese volt. „Nem, leszámítva, hogy nem kaptam meg” – nevet Weyer, aki még hozzáteszi: három éven keresztül írt Balotti Balázs álnéven, annyira nem gondolta, hogy hosszú távon újságíró lesz. Aztán egy amerikai ösztöndíj miatt megváltozott a véleménye, úgy látta, ennek lehet akár értelme is. „Ott jöttem rá, hogy lehet komoly lapot is jól csinálni, nem csak underground dolgokat.” És UP? „Nekem sem volt ez a tervem, a rendszerváltás forgataga engem is elragadott, csak egy egészen más értelemben. Nem volt kedvem egyetemre járni, a családi békesség kedvéért mentem el gyakornokoskodni a Népszabadságba, mert apám kiszúrta az újságban a hirdetést. Mondtam, elmegyek erre a hülyeségre, addig is békén hagynak. Aztán ottragadtam.”

Weyer Balázs (39)

Pályáját a Magyar Narancsnál kezdte, 1997-től, a portál előkészítési munkáinak kezdetétől az Origónál dolgozott. Közben egy darabig az RTL Klub Híradójának felelős szerkesztője is volt és nyolc évig szerkesztette az Országház című műsort. 2000 óta az Origo tatalmi és üzleti vezetője. Szinte a kezdetektől munkatársa a Tilos Rádiónak, alelnöke volt a Közösségi Rádiók Világszövetségének is, jövőre disszertál a University of Sheffield World Music Studies szakán, és az új életét elmondása szerint úgy próbálja berendezni, hogy sokkal több idő jusson benne a zenei tevékenységeknek. Az újságírószakmát átmenetileg az oktatáson és az iparági összefogás erőltetésén keresztül próbálja majd megmenteni.

Felmerült-e korábban komolyabban az abbahagyás? „Te konkrétan abba is hagytad” – mondják Nádorinak, aki egy ideig az újságíróságot odahagyva saját kommunikációs ügynökséget vezetett a médiába később Figyelő-főszerkesztőként visszatért, majd újra eltűnt Krecz Tiborral. „Azt csak félig számítom abbahagyásnak, mert végül is ugyanazokat a képességeket kellett alkalmaznom” – válaszolja. „Persze, csak pont az ellentettjét – mondja Weyer –, nem törlöd a maileket, hanem elküldöd azokat, amiket majd törölnek.” De Nádori megingathatatlan, erős meggyőződése, hogy az az öt év, amikor kommunikációs szakemberként dolgozott, jobb szerkesztővé tette: távolabbról tudta nézni a médiát, megértett olyan szempontokat, amiket addig nem.

Közben megérkeznek az ételek (tűzforró húsleves maceszgombóccal, majd sztrapcska és tócsni Weyeréknek; UP nem eszik, ahogy a szerzők sem) és elhangzik az a Nádori által „tudománytalannak” titulált kérdés, hogy miért nem a Narancsból lett az Internetto a kilencvenes évek közepén. Tudománytalan, mert akkoriban nem merülhetett föl komolyan, hogy az interneten lehet rendes újságot csinálni, se pénz nem volt benne, se presztízse nem volt, semmi: „komoly újságíróról a kilencvenes évek közepén elképzelhetetlen volt, hogy elmenjen online újságot csinálni” – állítják egybehangzóan. „Én egyébként először akkor láttam multimédiát, még nem is internetet, amikor Nyírő András bejött a Narancsba egy XT típusú számítógéppel, és azon megmutatta az ABCD magazin első vagy második számát. Néztük, hogy hát, atomkor, fantasztikus, majd takarodtunk vissza az asztalunkhoz újságot csinálni. Internetet meg először akkor, amikor eljöttünk az újságtól, és két nap múlva elballagtam a Műcsarnok könyvtárába, ott volt egy netre kötött gép, és megnéztem magamnak” – emlékszik Nádori. „Érdekes módon nekem a Narancs benne volt, hogy az internet a látókörömbe került – mondja UP –, Bodoky cikkei révén, persze külföldi újságokban is folyamatosan olvastam róla. Aztán kapcsolatba kerültem én is Nyírő Andrissal, aki az ABCD-t csinálta, de már gründolt egy internetes projektet, valami online expó, világkiállítás szerveződött, így utólag elég kamuízű, de akkor lehetett rá szerezni pénzt, szóval a Nyírő szervezte a magyar pavilont, tulajdonképpen ennek a farvizén indult el az Internetto 1995-ben.”

Fotók: Egyed Péter

Mi volt a legszórakoztatóbb pillanat az újságírópályafutásuk alatt? „Egy öreg kolléga mesélte, régen azzal szórakoztak, hogy csúnya szavakat rejtettek el a szövegben – kezdi Nádori –, ezért én zenei újságírói munkásságomat hosszú ideig Halápi Csaba néven fejtettem ki. Persze most így elmesélve talán mégsem ez volt a legviccesebb.” Weyernek Amerikában a gyakornoki programon a legelső feladata az volt, hogy elmenjen egy Larry Hagman-sajtótájékoztatóra. Ketten voltak ott újságírók. „Akkor még ment itt a Dallas, én meg egy centire voltam Jockey Ewingtól. A többi feladat ennél a lapnál már nem volt ilyen szórakoztató, másnap egy felolvasóestre kellett mennem, ahol három órán keresztül olvastak föl indiánul.” „Nekem olyan szomorú karrierem volt, nincsenek vicces élményeim. Na jó, nem, a 21 év nagy részében elég vidáman evickéltem el. Főleg az Indexben jól elszórakoztattuk egymást éveken keresztül, ez mindig is cél volt” – mondja a volt Index-főszerkesztő. „Mi ugyanezt csináltuk a Narancsban, az Origóban pedig éppen az ellenkezőjét kerestük. Te pedig pont fordítva, komoly dolgokat csináltál a Népszabadságban, és az ellenkezőjét kerested az Indexben”– mondja Weyer. „Egyébként azt éreztem, hogy a Narancsban rajta vagyunk azon a csúszdán, hogy a forma, a stílus megvan, de nem nagyon tudunk előrelépni” – teszi hozzá Nádori. Ezért is jöttek el onnan? „Az oka az eljövetelünknek az volt, hogy megpróbáltuk megpuccsolni a főszerkesztőt, de elkövettük azt a hibát, hogy előző nap szóltunk neki, úgyhogy kirúgott” – idézi fel Nádori.

Ha már eljövetel: hiába turnézták végig ezzel már gyakorlatilag a teljes magyar sajtót [A beszélgetés előtt pár nappal épp a Hvg.hu hozott le egy hosszú páros interjút Weyerrel és UP-pal, mi akkor döntöttük el végleg, hogy szokásunktól eltérően nem egy hagyományos interjúban dolgozzuk fel a találkozásunkat. – A Szerk.] muszáj rákanyarodnunk arra is, hogy most miért jöttek el, miért kellett eljönniük? „Én elég pontosan tudom, miért jöttem el, mert az én döntésem volt – kezdi UP. – Láttam, hogy nem fogok tudni olyan újságot csinálni, amilyet szeretnék, és úgy dolgozni, ahogy szeretnék. Ez több mint kétéves folyamat volt.” „Péter története egy hosszan tartó súlyos betegség utáni távozás – mondja Weyer –, a miénk pedig egy szex közben kapott szívinfarktus, minden előjel nélkül, a csúcson. Egészen mostanáig nem tudom, hogy miért történt. Ahhoz még nem telt el elég idő, hogy látszódjon, mit akarnak, hogy máshogy legyen. Azt gondoltuk, jó újságot csinálunk, olyat, amilyet szeretnénk, és a jövőben csak jobb lesz.” Vaszily Miklós ügyvezetővel [Ő 2010 elején igazolt az Origóhoz, nem sokkal azután, hogy távozott az Index éléről. A vele készült interjúnkat lásd a Kreatív 2011. májusi számában! – A Szerk.] volt párbeszéd? „A korábbi ügyvezetőkhöz képest nem igényelte anyira a részvételemet a stratégiában. Visszatekintve ezt talán lehet máshogyan is magyarázni, de akkor jó volt, hogy nem kell még ilyesmikkel is foglalkoznom” – mondja Weyer, akit elmondása szerint már egyre kevésbé érdekel, hogy miért történt a dolog: „Annyira sokáig annyira szép volt, hogy tényleg inkább arra szeretnék emlékezni.” Az egész este folyamán az látszik egyébként, hogy valóban talán őt foglalkoztatja hármuk közül legkevésbé, hogy mi és miért történt, ő beszél a legtöbbet arról, hogy mivel (leginkább zenével) tervez majd foglalkozni.

Uj Péter (41)

A Népszabadságnál kezdte pályáját, gyakornokból újságíró, majd szerkesztő lett, Szerda című publicisztikai rovatát a mai napig viszi. Az Internetto, majd 1999-ben az Index egyik alapítója volt, 2000 óta vezeti a szerkesztőséget. Megszállott horgász, lelkes borszakíró is. Nagyon meg lennénk lepve, ha nem médiaterületen folytatná pályáját jövőre.

Mit okozott és mit fog mindez okozni az otthagyott szerkesztőségben? Weyer szerint nem telt még el elég idő a válaszhoz, UP viszont úgy véli, minden lenyugodott a távozásával. [Az ügy hátteréről lásd a Kreatív Online Mi folyik az Indexnél? című, szeptember 13-i cikkét! – A Szerk.] „Kicsit úgy érzem magam, mint Dugovics Titusz, aki nem rántotta magával a törököt, hanem egy szép cukaharával beleállt a földbe. Most mindenki megállt egy percre, és csodálkozik, hogy hú, bazmeg, ez leugrott. Vagy: de szép ugrás volt! Vagy: ez hülye! Szóval most még ez a csodálkozós pillanat van, a csata megállt. A távozásom nem oldott meg egyetlen konfliktust sem, ezek majd újra előjönnek szépen. De egyáltalán nem célom, hogy mártír legyek. Ez most az ideiglenes hatás, nyilván majd folyik minden tovább a régi mederben.” Nem csoda, hogy a szerkesztőségek nem roppantak meg, mind a két helyen nagyon jó emberek dolgoznak, teszi hozzá Weyer, bár túl sok illúziója egyikünknek sincs a jövőt illetően.

Mi hiányzik legjobban és mi a legkevésbé? „Nagyon stresszes egy ilyen újságot csinálni. Naponta kell hoznod ötszáz mikrodöntést, ami egyrészt nagyon jó, másrészt meg tök fárasztó – mondja Nádori. – Én örültem, hogy olyan emberekkel dolgozhatok, akiket nagyon sokra tartok, és egy olyan újságot csinálunk, ami – odáig nem merészkednék, hogy világosságot hoz –, de legalább nem növeli a sötétséget.” Miért nem szorongatták meg igazán az elmúlt tíz évben az Origót és az Indexet? Weyer szerint „az okok között biztosan szerepel, hogy a nagy médiacégek sokáig megpróbálták bebeszélni maguknak és a környezetüknek is, hogy az internet nem fontos. Amikor pedig elkezdtek foglalkozni vele, gőgösen tették, mintha a korábbi sikereik automatikusan sikerhez kellett volna, hogy vezessenek itt is. Üzletiesebben szólva: nem tudták beilleszteni az online-t a vállalati kultúrájukba, és rendre a régi modellek mellett döntöttek, amikor a régi és az új gyakran konfliktusba került.”

Hosszú évek óta ott éltek, mit hoztak el az irodából? „Én két bőröndöt, ami most is a kocsi csomagtartójában van” – mondja Nádori. „Nekem egy szobányi cuccom volt – folytatja UP –, és ott van még a nagy része, a saját hangfalaim, erősítőm is. Meg akarták csinálni emlékszobának” – teszi hozzá, egyetértünk, hogy ez azért kissé bizarr. De a veszély már nem fenyeget, a szerkesztőség kezdi belakni, a techrovatosok már beköltöztettek pár plazmatévét. „Egyébként se tudnék elszámolni semmivel, teljesen össze vannak keveredve a céges meg a saját dolgaim. Bent van például a printerem, de hogy a háromból melyik az, fogalmam sincs.” „Én elhoztam egy anyagot, gyakorlatilag egy 170 oldalas könyvet, amit még az akkori Matávnak írtunk, hogy mit hogyan kéne csinálni. Az egészet persze azért írtuk, hogy valahol legyen benne egy újság” – mondja Weyer.

Az egyébként jó hangulatú beszélgetés érezhetően komorodik, amikor arra kanyarodunk, hogy milyen lehetőségeket látnak a továbblépésre. „Azért nagyon-nagyon sok igény főszerkesztőre most nincsen – foglalja össze Nádori. – Az ember elgondolkodik – nekem van egy kisgyerekem – hogy például használtbabaruha-csereüzletből meg lehet-e élni. Valószínűleg nem lehet. Két dolgot gondolok: valamifajta szerkesztett tartalmat érdemes csinálni, mert társadalmilag hasznos, a második meg, hogy a magyar média rettentő rossz állapotban van. Meg kell nézni, milyen koncepciók, üzleti modellek, technológia van, ez sok lehetőséget rejt egy új induló számára. Ha megállsz egy újságosnál, akkor azt látod, hogy szemben más országokkal, itt csak női glamour lapok, luxuslapok és – ami még talán a legbiztatóbb – történelmi lapok vannak, azon túl meg csak az ezotéria meg a Kárpátia.”

Az olyan dolgoknak van-e értelmük, mint a Mikileaks meg az Átlátszó? „Szerintem minden próbálkozásnak van értelme, ami az átláthatóságot erősíti, de vannak kétségeim azzal kapcsolatban, hogy ezek az erőfeszítések ezekben a formákban hasznosulnak-e a legjobban – mondja Weyer. – A magam részéről mindig szkeptikus vagyok, ha azt látom, hogy egy projekt többet van elfoglalva saját magával, mint azzal az üggyel, amelyért létrejött.”

Ugyan mindannyiuknak van kötelező pihenőidejük, de érkezett-e értelmezhető megkeresés hozzájuk az elmúlt két hónapban? – erőltetjük tovább a munkavonalat. UP azt mondja, „minden számbavehető irányból”. Nádori még titokzatosabb, „felbélyegzett válaszborítékért mindenkinek külön-külön elmondom, kik kerestek meg”, Weyer viszont elég egyértelmű: „Olyan, ami komolyan megkísértett, nem volt.” Ha új dolgot szeretnének indítani, és befektetőt keresnek, a nevük komoly márka ezen a piacon, vetjük föl. „Ez csak arra jó, hogy elég sok embernek megvan a száma, és azok közül elég sok fel is veszi a telefont, ha hívjuk – mondja Nádori. – Körülbelül ennyit számít a név. De a lényeg nem ez, hanem hogy eszedbe jut-e valami jó ötlet.” Mire lehet akkor építkezni? „Saját magamra – mondja UP. – Ha a saját nevemre tudok pénzt szerezni, akkor tudok.” „Az a kérdés, hogy el akarja-e az ember még egyszer játszani az alapítót, mint már annyiszor” – mondja Weyer, és nem vagyunk benne biztosak, hogy ő el akarja. UP szerint viszont „ez kihívás, még egyszer megmutatni. Mindennap be kell bizonyítani, hogy ehhez te értesz” – és rajta érezzük, hogy médiában gondolkodik. „Anno ugye azt gondoltuk, hogy körülöttük minden rossz, és most sem feltétlenül jobbak a dolgok. Tehát az ambíciót meg lehet találni. És az sincsen sehol megírva, hogy örökké főszerkesztőnek kell lenni” – teszi hozzá Weyer, aki szerint a korszellem kedvez az új, kis dolgoknak.

Nádori Péter (44)

Szintén a Narancsnál lett újságíró, ahol egészen a főszerkesztő-helyettességig jutott. Weyerhez hasonlóan 1997-től részt vett az Origo elindításában, ő volt a portál első főszerkesztője. Később dolgozott a Hvg.hu-nál, és Krecz & Nádori néven volt saját kommunikációs tanácsadócége is. 2008-ban tért vissza az Origóhoz, az oldal főszerkesztőjeként. Jelenleg a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének elnöke, esetében mi ötven-ötven százalékot adunk annak, hogy médiacéghez megy dolgozni vagy visszatér a kommunikációs tanácsadáshoz.

Nádori szkeptikusabb: „Annak nem kedvez, amit annak idején csináltak a startupok, hogy felvették a pénzt, aztán ha nem sikerült, csak megmondták a befektetőnek, hogy szorri.” Azzal UP is egyetért, hogy egy Indexszel vagy Origóval versenyezni tudó lapot piszok nehéz összehozni: „Külföldi tőke nulla, hazai tőke még egy kisebb szerkesztőségre sincsen. Illetve talán olyanoknál van, akikkel kár lenne ilyesmit csinálni.” Szerinte egyébként világszinten is az látszik, hogy ekkora szerkesztőségeket nem tud eltartani a piac. Az Indexet, Origót se?, kérdezünk vissza. Határozott igen a válasz. „Ha ezt az utat járják, akkor előbb-utóbb a nyomtatott sajtó sorsa vár rájuk.” Nádori szerint egyszerűen azért, mert nagyon drága ez a műfaj: három műszakban kell dolgoztatni, a szereplők egymást hajszolják, annyi tartalom van, „a jó ember meg még mindig többe kerül, mint a béna”.

A politikai, gazdasági nyomásgyakorlásnak szerepe van abban, hogy a helyzet nem jobb, mint amikor kezdték a szakmát? „Mindig önfelmentésnek tartottam politikai vagy gazdasági nyomásra hivatkozni szerkesztők részéről. Persze hogy van nyomás, de aki erre panaszkodik, az magáról állítja, hogy nem volt elég erős vagy elhivatott, hogy ellenálljon neki. A nyomásnak mindig ellen lehet állni, de kétségkívül bizonyos előnyökről való lemondással, ritkábban áldozatokkal és mindig kényelmetlen helyzetekkel jár. Ha komolyan vesszük a munkánkat, akkor belátható, hogy ez olyan, mint bányásznak a sötétre panaszkodni” – mondja Weyer.

Nem tartják-e elképzelhetőnek a fizetős modellt, lehetséges, hogy itthon valaha tömegek fognak fizetni médiatartalmakért? „Azért a generálműfajú hírszolgáltatásért, amely zömmel a magyar online sajtót jellemzi ma, nem fognak fizetni, mert a helyettesíthetősége nagyon magas – véli Weyer. – De el tudok képzelni olyan tartalmakat, amelyekért fognak, ehhez azonban teljesen más szemlélettel kell előállítani őket. Minél inkább niche valami, annál inkább lehet érte pénzt kérni.”

Éjjel egy óra van, másnap reggel címlapfotózás egy szintén hideg óbudai hegyoldalban. Szedelőzködés, zárókérdés: mi lesz 2012-ben a magyar médiapiacon? „Córesz” – vágja rá Nádori.

A fogyasztás

• 1 húsleves maceszgombóccal • 1 sztrapacska • 1 tócsni • 1 csésze Earl Grey tea • 1 presszókávé • 1 Marlboro Silver • 1 pohár Pilsner • 1 korsó Pilsner • 1 rozé nagyfröccs • 2 szénsavmentes Naturaqua • 3 nagy Ballentine’s • 3 nagy Jameson • 4 rozé sportfröccs • 4 Mojito • 5 nagy Finlandia • 6 Korsó Dreher  UP előtte a Csak a Jó Sörben fogyasztott még egy Pardubicky Portert és egy Bernard szűretlen világost is (mindkettő kis cseh főzde söre). A beszélgetés helyszíne a Bar Ladino pincéje volt.