Indiai sztárkreatív a Brandfestivalon
2010-08-04
Külföldi szakemberek is részt vettek az idei Brandfestival programjának ötletelésében. Az eseményt októberben rendezik meg a Ludwigban.
Idén tizedik alkalommal rendezik meg a Brandfestivalt, amely ezúttal a „New Economy” alapgondolat jegyében elemzi a szakmai trendeket. A konferencia tartalmi háttérének kialakítása a korábbiaktól eltérően zajlott, ugyanis a koncepció végső kialakítását egy többlépcsős folyamat előzte meg.
A szervezők arra keresték a válaszokat, hogy miről fog szólni a 2011-es év, melyek lesznek a legfőbb kihívások és mivel lehet azokra válaszolni. Először egy szűk körű kiválasztott csoport gyűjtötte össze azokat a releváns területeket, amelyekben fundamentális változások kísérik a marketing- és kommunikációs szakemberek munkáját, majd egy ötven döntéshozóból álló grémium fejtette ki véleményét.
A konferencián részt vesz Agnello Dias, a Taproot India alapítója, akit 2007-ben az év kreatívigazgatójának választottak Indiában, és Jerome Guilbert, a párizsi McCann Erickson ügyfélkapcsolati igazgatója is, valamint Kate Galbraith, a The Economist elemzője.
Az idei Brandfestival időpontja október 21-e, a helyszín pedig a Ludwig Múzeum. A részletes program megtalálható a rendezvény honlapján.