Ismét ünnepli a Magyar Dal Napját a Klubrádió
Az idei Magyar Dal Napját a Klubrádió előtt felállított helyszínen tartják szeptember 12-én. A rádió Basszus című adásában gyakran hallható előadók is feltűnnek majd.
Szeptember 12-én a Magyar Dal Napja egynapos fesztivál helyszíne Óbudán a Klubrádió előtti színpad lesz, ahol többek között fellép Szalóki Ági és Borlai Gergő, az AD Stúdió, Bródy János, a Pa-Dö-Dö, illetve a magyar zenei élet további ismert előadói.
Idén együtt ünnepli a zenészek és a közönség a Klubrádió ötéves, kizárólag magyar zenei előadókkal foglalkozó műsorát, a Basszust is. A Magyar Dal Napja tavalyi nézőszáma elérte az 1500-2000 főt, amely minden várakozásukat felülmúlta.