Szinte már láttuk lelki szemeink előtt a bokszkesztyűben egymással szemben álló országos versenytársakat (ami vicces!), viszont számítottunk olyan hideg reakciókra is, mint „Nem nyilatkozom a konkurenciáról!”, „A szerződésem értelmében nem ejthetem ki a rivális cég nevét!”, „Nem járulok hozzá, hogy egy oldalon szerepeljek a konkurens cég vezetőjével!” satöbbi.

Csalódnunk kellett. Kellemesen. Az általunk megkeresett cégek ugyanis önként és dalolva vetették alá magukat az összehasonlításnak, frappánsan és bátran válaszoltak a az olyan kínos kérdésekre, mint „Mi a jó a konkurensében?”, „Dolgozna-e náluk?”, „Beszélő viszonyban van-e a konkurens cégvezetővel?”. A megszólaltatott tizenkét cég képviselője ebben a szakmában szokatlan rugalmassággal beszélt a riválisához fűződő viszonyáról. Kiderült, hogy sokan a piaci ellenfelek között valójában barátok, de még az is, hogy tisztelik, hovatovább szeretik egymást.

Szégyenkezve valljuk be, meglepett minket a humor is: őszintén szólva arra számítottunk, hogy a válaszadók az utolsó pillanatban egy huszáros vágással szépen visszavonják az összes nyilatkozatot.

Hamut szórunk a fejünkre, mert azt jósoltuk, hogy a legtöbben pr-megjelenési lehetőséget látnak majd a felkérésben és cégükről szóló dicshimnuszokkal ékesítik majd válaszaikat. Tévedtünk – pedig ebben a műfajban éppenséggel lett volna lehetőség az önfényezésre. Úgy tűnik, hogy mintha a rutinos nyilatkozókat szinte meglepték volna a kérdéseink, miszerint végre valahára nyomtatásban válaszolhatnak arra, miben is jobbak a versenytársaiknál. Minden kommunikátornak ez álmai kérdése – de a mi válaszolóink mintha zavarba jöttek volna, és gondosan megírt pr-szövegek helyett szégyenlősen, néhol álszerényen válaszolgattak. A legkevésbé sem bánjuk, hogy így alakult.

Távol álljon tőlünk a szentimentalizmus, de ahhoz képest, hogy nagy csatákra, visszavont nyilatkozatokra és helyreigazításokra (ez még jöhet) voltunk felkészülve, a konkurenciáról szóló fókusztémánk arról tesz tanúbizonyságot, hogy intelligens, a versenyt a legjobb értelmében felfogó emberek dolgoznak a szakmában. Akikkel beszéltünk legalábbis, azok ilyenek voltak. Csak remélni merjük, hogy ebben a szaksajtó és általában a nyilvánosság iránti bizalom növekedése is játszik némi szerepet.

Meggyőződésünk, hogy a nyitottság növekedésének önmagán messze túlmutató pozitív üzenete van. A verseny a piac működésének elengedhetetlen feltétele. A versenyhez viszont kommunikáció szükségeltetik. Kooperáció, az ellenfél tisztelete és meghallgatása. Annak a képessége, hogy az azonos szakmában dolgozók le tudjanak ülni egymás mellé, és akár egymásról is tudjanak értelmes és értelmezhető nyilatkozatokat tenni. Mindez igenis lehetséges úgy is, hogy közben senkinek az üzleti érdeke nem sérül. Mutatja azoknak az országoknak a példája, amelyek a piacgazdaság nevű játékot már sokkal régebben művelik – és talán most már Magyarország is lassan közéjük tartozik. A céges öndicséreten túllépő szakmai párbeszéd nem csak a mi dolgunkat könnyíti meg. Az építő, értelmes diskurzus nagyban hozzájárul az átláthatósághoz és ezen keresztül a piac szabadságfokának növekedéséhez.

Mindez mindannyiunk közös érdeke. Nekünk jó, ha ezt sokan látják így.