Pallagi Ferenc, a vegyesboltos
Kemény háború van a hátunk mögött
Az őt jól ismerők szerint a bulvár nem Pallagi Ferenc világa, ő azonban köszöni szépen, jól érzi magát ott, ahol van. A Bors főszerkesztője most épp arra vár, hogy a konkurens felvásárolja lapját, és így visszatérjen ahhoz a kiadóhoz, ahol sok éven át dolgozott. A Kreatív címlapinterjúja.
2001 februárjában a Ringier egyszer már felvásárolta a konkurens bulvárnapilapot. Most 2009-et írunk és a kiadó ismét ugyanerre készül. Akkor ön a Blikk főszerkesztője volt, most viszont a másik oldalon ül. Mire számít a Ringier részéről?
Varietas delectat! [A változatosság gyönyörködtet – A Szerk.] Komolyra fordítva a szót, a Ringier józan piaci megfontolások alapján döntött a vásárlás mellett. Nyilvánvalóan látszik, hogy a bulvárpiac kitágult: ugyanazt a közönséget érjük el a kereskedelmi televíziókkal, a netes bulvártartalommal, a nyomtatott lapokkal és a magazinok egy jelentős részével. Ez nehezíti a piaci viszonyokat, hiszen egyre inkább behelyettesíthetővé válnak a termékek.
Egy nagyon kemény háború van a hátunk mögött. Amikor 34 ezer példányt adtunk el a Borsból, még nem kellett olyan komolyan venni, gondolom a Ringier-nél nem voltak álmatlan éjszakái a vezetőségnek. Aztán szépen haladtunk előre, és látszott, hogy ez egy életképes vállalkozás, helyet tudtunk csinálni magunknak a piacon. Tudomásom szerint a Ringier több vezetője kijelentette, hogy a felvásárlás után is külön képzelik el a két lap életét. A Ringier egy kreatív cég, remélhetőleg nem ugyanazokat a hibákat fogja elkövetni, mint amikor korábban a felvásárlás után megszüntette a konkurens lapot [A Mai Napot - A Szerk.].
A Ringier olvasókat, piacot akar vásárolni, vagy arról is szó van, hogy Pallagi Ferencet akarja visszaszerezni?
Tudomásom szerint az eladás tárgya a Bors című napilap.
Milyen jövőt képzel el magának, ha az adásvétel létrejön?
Nekem az a fontos, hogy milyen az a munka, amit felajánlanak majd az új helyzetben. A dolognak nyilván van egy olyan része is, hogy a tulajdonos milyen célokat tűz ki maga elé. Ha ezeket a célokat nem tartanám kivitelezhetőnek, akkor nagyon nehéz lenne együtt dolgozni. De ilyen beszélgetés még nem zajlott le közöttünk.
Ez még korai is lenne, hiszen folyik a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata, és attól függ, hogy egyáltalán létrejöhet-e az üzlet.
Persze, itt egyelőre szándékokról van szó, nem egy befejezett adásvételről. Egyébként ha ez egy befejezett adásvétel lenne, akkor sem hiszem, hogy nekem kellene erről spekulálni. Lehet, hogy a Ringier az akvizíciót egybeköti teljes szervezetének átalakításával.
Ön jelenleg nemcsak főszerkesztője a Borsnak, hanem a kiadó Híd Rádió Zrt. vezérigazgatója is, tehát felmerül a kérdés, hogy egy nagyobb szervezetben hol tudják megtalálni a megfelelő helyet az ön számára. Egy főszerkesztői pozíció nem feltétlenül lenne vonzó már önnek, nem?
Ezek a címek, cafrangok jönnek-mennek. Azt gondolom, hogy a mi szakmánkban az elérhető legmagasabb rendfokozat, ha valakiről elhiszik, hogy újságíró. Az én pályám egyébként úgy alakult, hogy a rendszerváltás környékétől már nemcsak újságíróként, hanem ilyen-olyan beosztásokban cégvezetőként is dolgoztam. Itt pedig Muszáj Herkulesként, mivel ez egy egylapos kiadó, fölösleges lett volna megkettőzni a funkciókat. Szóval szereztem olyan kiadói tapasztalatokat is, amelyeket a következő tulajdonos is kamatoztathat majd.
A Figyelő című hetilapnak azt nyilatkozta, hogy nem ön tárgyal az eladással kapcsolatban a Ringier-vel, holott ön a vezérigazgató. Akkor ki tárgyal?
A tulajdonos képviselője.
Aki kicsoda?
Mondom: a tulajdonos képviselője.
A titkolózás azért újságíró-etikai szempontból sem érdektelen, a Bors kiadójának tulajdonosa ugyanis egy a Kajmán-szigeteken bejegyzett offshore cég. Mennyire kérhet számon közszereplőktől, cégektől átláthatóságot egy olyan lapnak a szerkesztője, amelynek tulajdonosáról szintén nem lehet tudni, hogy kicsoda?
A Bors egy szórakoztató napilap, amelyben ha fel is merül a sajtónak az ellenőrző, watchdog szerepe, ez igencsak másodlagos vagy harmadlagos szempont. Másfelől szerintem a közéletnek nem az offshore cégek szerepe a legközpontibb témája, sokal inkább a törvénytelenségek számonkérése.
Több, egymástól független forrásunk is azt állította, hogy önnek jelentős tulajdonrésze van ebben a bizonyos cégben. Ez igaz?
Ennyit a független forrásokról! (nevet) Nem, ez nem igaz. Nem jelentős, hanem semekkora tulajdonrészem sincs ebben a cégben. Kénytelen lesz ezt bemondásra elhinni, ugyanis nem ellenőrizhető dologról beszélünk. Alkalmazott vagyok a cégnél.
Gondolom, a GVH-nál most sok okos ember éppen ezen dolgozik. Olyan keresztül-kasul való átjárást tapasztalok a médiumok között, amire az elmúlt négy-öt évben nem nagyon láttam példát. Ha csak önmagában a printpiacot nézem, az is egy nagyon bizonytalan történet. Csak a napilapok között három bulvárt találunk: a Blikket, a Borsot és a Napi Ászt. De a saját bőrömön tapasztalom, hogy nekem hirdetésben, példányszámban, tehát olvasók tekintetében a Metropollal is versenyeznem kell, amely elvileg ugye nem is a bulvárlapok piacához tartozik. Egy ideje már gondolkozom azon, hogy mi lehet az oka annak, hogy a megyei laptulajdonosok, amelyek területükön a terjesztést is végzik, a Nők Lapjától a Hvg-ig és a napilapokig mindenkit beengednek a terjesztői hálózatukba, kivéve a bulvárlapokat. Szerintem ez azért van, mert ezeknek a regionális lapoknak nem az országos napilapok, hanem mi vagyunk a konkurenciái. Ha ezt a területet is hozzáveszem a piachoz, amiről beszélünk, akkor már közel egy-másfél millió eladott példányról beszélünk.
Gyakran elmegyek, hogy saját szememmel nézzem meg a terjesztést. Eltöltök fél órát valamelyik újságárusnál, és figyelem az embereket, mit vásárolnak. A Blikk és a Bors keresztolvasottsága nem jelentéktelen, de szinte nem láttam olyan vásárlót, aki csak egy lapot vett volna: Blikk – Nők Lapja, Bors – Kiskegyed, esetleg Meglepetés, vagy ezek tetszőleges kombinációja az anyagi képességektől függően. Ha ilyen mérvű a keresztolvasottság, és ilyen gyenge a brandek ereje, akkor a tartalom válik döntővé, ami miatt egyik vagy másik lapot el tudjuk adni. Ha ehhez még hozzáveszem, hogy az online bulvár nyersanyagát nagy részben a reggel megjelenő printlapok tartalma szolgáltatja, akkor hol vannak itt a piac határai? Pusztán formai alapokon ezt már nem lehet eldönteni; a most folyó vizsgálat egyik hozadéka éppen az lesz a piac számára, függetlenül az ítélet tartalmától, hogy erre a kérdésre választ ad majd, és ez mindenkinek jó lesz.
Arra számít tehát, hogy a hatóság tágan értelmezi majd a piac definícióját, és ezzel nem tesz keresztbe az adásvétel szándékának?
Igen, de ez csak az én előzetes véleményem.
Mindkét újság szórakoztató napilap. Ki kell szolgálni mindenféle világnézetű olvasót, mert túlságosan megosztottnak látom a magyar társadalmat arra, hogy egy valamilyen konkrét értékrendet vállaló bulvárlap, mint amilyen az Egyesült Királyságban vagy Németországban létezhet, életképes maradjon Magyarországon. Nem azért nem forszírozom a politikát a bulvárlapban, mert nem értenék egyet azzal, hogy ott legyen, hanem mert nem látom kelendőnek. A bulvárlapban minden azt a nagyon egyszerű mechanizmust szolgálja, hogy szórakoztatni kell azért, hogy el tudjuk adni a lapot. A veszteséges bulvárlap ismeretelméleti képtelenség.
Ez akkor egyfajta önkorlátozás a példányszám érdekében?
Nem, szó sincs önkorlátozásról, mert a bulvárlap nem felvilágosítani, tájékoztatni, hanem – még egyszer mondom – szórakoztatni akar. Azt árulja, amire igény van; amire nincs igény, azt nem szabad kínálnia. Ez ugyanaz a döntés, mint hogy ha egy celeb egy adott pillanatban rendkívüli érdeklődést vált ki, akkor az a dolgunk, hogy minél többet szerepeljen, ha lejár a szavatossága, akkor pedig leveszem a napirendről, és nem azért, mert nekem ízlésbeli problémáim támadtak volna vele, hanem azért, mert már nem kelendő. A politikát én a bulvárlap szempontjából ugyanígy tekintem.
Nincs akkor abban ellentmondás, hogy a Bors részt vesz a Freedom House és Trasparency International által meghirdetett akcióban, amelyben több lap együtt dolgozik a kampányfinanszírozás visszásságaival kapcsolatos témákon?
Semmiféle ellentmondás nincs ebben. Egy bulvárújság olyan, mint egy vegyesbolt. Olyan árucikkeket is tartunk benne, amely olvasóink csak csekély részének érdeklődésére tart számot. Tudjuk, hogy a mi olvasóink között is van olyan, aki érdeklődik a politika iránt. Mi a freedom house-os történetben nem egyik vagy másik párt disznóságait akarjuk nyomon követni, hanem a magyar pártrendszer ilyen-olyan disznóságait. [Az együttműködésben a Kreatív is részt vesz. – A Szerk.]
Korábban említette, hogy a bulvárnak a szekértáborok fölé kell emelkednie azért, hogy tömegesen eladható maradjon. Azzal, hogy szórakoztatásként definiálja a saját szerepét, nem éppen annak a fajta tudatlanságnak, gondolatszegénységnek az újratermelését segíti elő, ami ezt a patthelyzetet fenntartja?
Az embereknek minden korban hiányos volt a tudásuk, és ez így is marad. A bulvár felelőssége addig terjed, amíg a törvényeket betartja, és ameddig az emberi szabadságjogokat tiszteletben tartja. A bulvárnak nem az a feladata, hogy választásra kész szabad polgárokat neveljen.
Több, általunk megkérdezett, önt jól ismerő ember mondta, hogy generációjának egyik legtehetségesebb közéleti újságírója, akinek nem sajátja az a világ, amelyikben most mozog. Nem érzi néha kellemetlenül magát a szerepében?
Én nagyon jól érzem magam abban, amit csinálok. Tökéletes belső harmóniával végzem a munkámat, nincsenek szerepkonfliktusaim.
Én egy ideig tudatosan a kulturális újságírás területére dolgoztam be magam, eltökélt szándékom volt, hogy a legjobb dizájnnal és építészettel foglalkozó újságíró legyek. Aztán a rendszerváltás engem is elsodort, bele a politikába, amit akkor nehéz volt megúszni. Ráadásul viszonylag gyorsan, öt-hat évnyi újságírói gyakorlattal szerkesztő lettem. Egészen addig, ameddig másodszor nem kerültem a Népszavához, immár a rendszerváltás után, a kilencvenes évek elején ez egy egyenes útnak tűnt. Ott és akkor brutális nyíltsággal találtam magam szembe azzal a kétirányú folyamattal, ahogy egyrészt a politika megpróbálja bekebelezni a politikai sajtót, másrészt a politikai sajtó képviselői, mint az őrültek tódulnak be a politika szárnyai alá, és keresnek maguknak védelmet és személyes egzisztenciát. Ebben nem akartam részt venni, és már akkor is nyilvánvaló volt, hogy ez a folyamat a jövőben erősödni fog, már csak azért is, mert valamennyi, akkor fontos kiadó kivétel nélkül érdekelt volt valamilyen privatizációs ügyben, amely sikerének érdekében természetesen a tulajdonosok is kapcsolatokat kerestek a politikával. Nem egy példát láttunk, ahogy komplett szerkesztőségeket adtak el gondolkodás nélkül ilyen vagy olyan politikai erőknek. Volt egy pont, amikor azt gondoltam, hogy ez így fog folytatódni, és én ebben nem akarok részt venni. Akkor azt mondtam, hogy inkább elmegyek a szórakoztatás irányába, mert az politikailag semleges pálya.
A Nap-Keltében való szerepvállalása ennek fényében hogyan értékelhető? Nem gondolja, hogy a műsor sokat tett a politika és a politikai érdekeket kiszolgáló sajtó összeborulásáért?
De igen. Ennek ellenére az én személyes motivációm az volt, hogy mivel lapkészítőként, szerkesztőként már egy ideje eltávolodtam a konkrét újságírói feladatoktól, itt ismét a szemébe nézhettem annak, akivel interjút készítettem. Szerkesztőként csak kéziratokat láttam, élő műsort vezetni és felkészülni egy tucat interjúra viszont komoly kihívást jelentett. Azzal a kezdetektől tisztában voltam, hogy a jelenlétemmel rögtön be fognak valahová sorolni, ugyanazt fogom kapni, ami a Nap-Keltét éri. Azt a megalkuvástól sem mentes indokot tudtam felhozni, hogy én csak magamért tudok felelősséget vállalni, és remélhetőleg a személyes teljesítményemet fogják majd rajtam számon kérni. n
[A Ringier felvásárlási szándékának hátteréről és az ügy eddigi fejleményeiről lásd cikkünket a 32. oldalon! – A Szerk.]
| Az újságtól a borig |
| Pallagi Ferenc (55) – születési nevén Szabó Ferenc – egyetemi évei után népművelőként kezdett el dolgozni. A tatabányai ifjúsági ház rendezvényszervezőjeként elégedetlen volt a helyi lap újságíróinak munkájával, így maga kezdte el írni az általa szervezett programokról készült beszámolókat, emellett pedig népművelés témában publikált a Népművelés és a Kritika című folyóiratokban. Amikor Budapestre került, először a Budapesti Művelődési Központban dolgozott, majd a Mestermunka című porcelánipari üzemi laphoz igazolt, ahonnan nem sokkal később áthelyezték az Esti Hírlaphoz, a szocialista rendszer majdnem-bulvárlapjához. Itt a náci koncentrációs táborok felszabadításának 40. évfordulóján készített, a főszerkesztő háta mögött a lapba csempészett írása miatt száműzték a belpolitika rovathoz, és három hónapig eltiltották a publicisztikák írásától. Innen a szomszédos Népszava szerkesztőségének kultúra rovatához vezetett az útja. 1988-ban, Horváth István hívására – aki korábban rovatvezetője volt az Esti Hírlapban – felmondott a Népszavánál, hogy állítólag egy üveg vörösbor társaságában, néhány óra alatt összerakják a Mai Napot, amelyet Demján Sándor, a Magyar Hitelbank akkori elnöke ötletére és támogatásával indítottak el. Elmondása szerint akkora szabadsággal és naivitással élte meg ezt az időszakot, hogy még azt a luxust is megengedték maguknak, hogy egyszerre vesszenek össze a kormánnyal és a tulajdonosaikkal, amelyek között akkor már a Hitelbank mellett a Rupert Murdoch-féle News Corporation is ott volt. Egy év munkanélküliség után 1992-ben a Fenyő János által irányított Vico-birodalomban találta magát, ahol először a Népszavánál, majd a Vasárnapi Híreknél dolgozott különböző vezető beosztásokban. Kollégái korrekt főnöknek tartják, aki nem az a fajta, aki felfelé nyal, lefele tapos, és aki még Fenyővel is hajlandó volt bizonyos szintű konfliktusokat vállalni. A Vasárnapi Hírek főszerkesztői székéből aztán éppen Fenyő egyik emberével való konfliktusa miatt távozott, ezután napra pontosan hét évet töltött el a Blikk főszerkesztőjeként. Innen egyéves prágai kitérő után az egykori mai napos kollégák által gründolt, akkor már Színes Bulvár Lapként futó újsághoz igazolt főszerkesztőnek. A lap újrapozicionálásának, névváltoztatásának valamint a kezdeti 30 ezer körüli példányszám megháromszorozásának egyik fontos szereplője. Még néhány évig a szakmában szeretne tevékenykedni, ahonnan mostanában elkészülő mádi házába akar visszavonulni, és a tokaji borvidék civil életében kíván munkálkodni. A borászat egész életét végigkísérte, termelőként is tevékenykedett, de azt mondja, telefonon nem lehet borászkodni. Egyszer kirabolták a házát és értékes borgyűjteményét feldúlták. Akkor úgy döntött, az egészen túlad. Fia, Gergely, aki néhány évig az újságírói pályán is követte, Londonban tanul egy borászati akadémián. |
| Pallagi Ferenc |
| 2005- Színes Bulvár Lap, majd Bors/Híd Rádió Zrt., főszerkesztő/vezérigazgató 2004-2005 Passauer Verlag, Prága, tanácsadó 1997-2004 Blikk, főszerkesztő 1996-1997 Vasárnapi Hírek, főszerkesztő 1992-1996 Népszava, felelős szerkesztő 1991 október-április Mai Reggel, főszerkesztő 1989-1991 Mai Nap, főszerkesztő helyettes – vezérigazgató helyettes 1986-1988 Népszava, újságíró 1984-1986 Esti Hírlap,újságíró 1983-1984 Mestermunka, újságíró 1981-1983 Budapesti Művelődési Központ, szakfelügyelő 1977-1981 Tatabányai Művelődési Ház, igazgatóhelyettes 1972-1977 Debreceni Egyetem, történelem - népművelés szak 1968-1972 Sátoraljaújhelyi kertészeti technikum |
