Nyilván lezsírozták egymás közt, hogy mindenki jobban jár, ha nem adunk esélyt a kis rohadéknak kikerülni a reklámot. Viszont fellépett az az izgalmas helyzet, hogy ha mondjuk kétmillióan nézik a Megasztárt, akkor annak a nézettsége az RTL Klub reklámjait tolja meg, mert oda kapcsol először a tisztelt fogyasztó, már amennyiben nem izgatja fel az Adenoxin™-tartalmú bőrébresztő kenőcs, vagy a debilitás sármezején is hason csúszó Soproni-bohózatok.

De azért egy-két kattintással még mindig találok magamnak olyan csatornát, ahol épp műsor megy: nézhetek addig is Hitlert a Spektrumon vagy siránkozó pártkatonát a Hír Tv-n. Általában jobban járok bármelyikkel, mint a fogorvosnak öltöztetett idiótákkal. Ha meg Hitler sincs, akkor nézek Busht a CNN-en. Úgyhogy odaát már készülget a végső megoldás: tiltsuk meg a nyomorult nézőnek, hogy elkapcsoljon! A Philips már dolgozik a tévén, amit hiába nyomkod a gazdája, akkor is leadja a reklámot.

Elkapcsolni csak műsor alatt lehet, reklámblokkban nem, és ezt nem én találtam ki, ez komoly. Sőt szabadalmaztatni is szeretné a Philips, és bizonyára arra számít, hogy ezért majd fizetni fogunk. Gondolom, kötelező lesz. Levonják a fizetésből, kijön két katona, régi tévét leszereli, újat föl, és kuss. De hallhatók voltak ezek a hangok már a Tivo, meg a többi digitális felvevő elterjedésekor: jajistenem, mi lesz itt, összeomlik a világ, hiszen a néző át fogja tekerni a reklámot. Az a szemét. Ahelyett, hogy igenis beszippantana tizenöt percenként öt perc minősíthetetlen hazudozást, egyenesen a filmhez léptet, és azt nézi.

Voltak persze értelmesebb próbálkozások is; egyes hirdetők egyszerűen belobbizták a BMW-t meg a Nokiát a filmbe magába, mások felvetették
a reklámcsík ötletét, de hát a primitív baromállatnak is meg kell szólalnia, ha helyzet van –, és ha valahogy felnyalta magát a csúcsra –, és a primitív baromállat ilyenkor annyit tud böffenteni ösztönből, fogalom nélkül, hogy tiltsuk be.
De akkor ne álljunk meg itt. Mert nemcsak elkapcsol ám az az utolsó söpredék; más módokon is megrövidíti a tévétársaságot. Kimegy például a konyhába. Kimegy vécére. Újságot, tetriszgépet vesz elő, telefonál, ablakon kibámul. Beszélget. Pad alatt levelezik.

Olyan tévé kell ennek az aljanépnek, ami csak akkor működik, ha kezét-lábát bedugja egy lyukon. Kaloda, az kell neki. És el nem engedni az utolsó reklámblokk végéig. Ha sokat mocorog, áramütést neki. Nem lehet másképp tárgyalni azzal, aki elkapcsol a reklám alatt. Viszont ha idáig már eljutunk, akkor tök fölösleges az egész reklámbiznisz: meg kell nekik mondani, mit vegyenek. Sőt, jegyre adni.

Nem tudom, eszébe jutott-e a pánikban bárkinek valami olyasmi megoldás, hogy mondjuk legyen a reklám legalább olyan jó, mint a műsor – nem tűnik megoldhatatlan feladatnak –, hogy legyen változatos, meg szép, meg humoros, legyen jó zenéje, legyen érdekes. Legyen olyan, hogy ne kelljen ostorral verni a nézőt a képernyőhöz. Vagy hogy kísérletképpen legyen a tévékben speciál extrareklámsáv, ahova szart nem engednek be. Amit érdemes megnézni. Á, ez biztos hülyeség. Javíthatatlan álmodozás. Én kérek elnézést. Csak fegyelmezés, az kell ide. Körmös.