Annak felemlegetése, hogy a közcélú reklám támogatottsága hosszú-hosszú évek óta minimálisnak sem mondható, sokak számára talán felesleges. Mint ahogyan az is az, hogy a reklámkreativitás mostanság szűkölködik a kibontakozási lehetőségekben. Azonban pontosan ez a két jól ismert tény adja meg igazi értékét a Zivatar utca 1–3. alatt április 19-ig nyitva tartó eseménynek.

Mert így még többek előtt vált nyilvánvalóvá, hogy mégiscsak létezhet, megélhet a piacon egy olyan cég, amely oly fontosnak tartja az emberarcúság felmutatását, hogy munkájában meghatározó vonulatot képez a közcélú kommunikáció, méghozzá sok esetben önzetlenül, tisztán nonprofit alapon. És számomra az is újabb megerősítést nyert, hogy ezek a közcélú képeslapok (és gazdasági témájú társaik) szinte egyedülálló lehetőségeket kínálnak az alkotói szabadságban amúgy nem fuldokló kreatívoknak.

A kiállítás jelentőségét tehát nagyban növelte a szememben a tény, hogy a szakma kreatív havariájának idején mégiscsak van egy kis zátony, ahova felkapaszkodhatnak az úszni tudó kreatívok.

Így, együtt látva ezeket az apró lapokat, újra bebizonyosodott, hogy nem a méret jelenti a nagyságot. És amit a megnyitó helyszínén is alkalmam volt elmondani: a freecard számomra maga az igazság pillanata, tárgyiasult formában. Egy tömegkommunikációs kampány után ugyanis könnyen lehet magas tetszési indexről, hatásról, sikerről szólni, urambocsá! még abban az esetben is, amikor az igazság annak pont az ellenkezője. (Akinek nem inge…)

A freecardnál viszont mindössze két lehetőség adódik. Vagy gyorsan eltűnik a tárlóról, vagy ott poshad mindaddig, amíg az új eresztés le nem tolja onnan. Ebben az utóbbi szituációban pedig világos, hogy az adott kampány – alapvetően annak kreatív koncepciója – lepkeszellentésnyit sem ért.

Reklámellenes közegben élünk. Szakmánkat nehezen értelmezhető törvényi restrikciók sújtják. Még a végső soron a reklám által eltartott médiaszereplők egy része is rendszeresen és nyilvánosan előadott pejoratív megjegyzésekkel illeti azt a szakmát, azokat a műsorperceket – a reklámot –, amelyek nem kis anyagi hasznot termelnek nekik. Ennek és számos szakmai tényező összjátékának köszönhetően a freecardon kívül nem sok egyéb reklámeszköz létezik manapság, amelyet gyűjtenek az emberek.

A freecard abban tér el a legtöbb médiumtól, hogy nem csak a spontán befogadói figyelem működteti. Mert ez az a reklámhordozó, amelyért a célcsoport kinyújtja a kezét. Leveszi az állványról. Tudatosan. És elteszi. Vagy nem. Na látod, ez a második lehetőség az, amit egyetlen reklámozó sem kockáztathat meg. Hisz a freecard kegyetlenül és azonnal leleplezi a gondolattalan kreatívkoncepciót. És ott árulkodik a szellemi sivárságról az állványon, mint pellengéren, érintetlenül. Ez a médium nem visel el faltól falig tartó mondatzuhatagokat, hatalmas, mindent betöltő emblémákat és termékábrázolásokat. Lapos képek nem illenek a képeslaphoz.

Csak a frissesség, csak az eredetiség, csak a kreativitás. Csak az azonnali kapcsolatteremtő képesség, csak az emberi tényező az üzenetben.

A freecard természeténél fogva rühelli a szürkeséget, az átlagosat. Tökéletesen megértem. Én sem érzek másképpen.