hirdetés
hirdetés

Látszott, hogy van perspektíva

2012-02-17

A reklámügynökségek szakembereinek ízléséhez alakította Németh Ildikó főszerkesztőként a Kreatívot, akik nem vették jó néven, ha a kevésbé sikeres munkáikon élcelődtek.

Hogyan kerültél a Kreatívhoz?

Az MTI-nél gazdasági témájú kiadványokat szerkesztettem, mellette a Geomédia újságjaiba, köztük a Kreatívba írtam cikkeket. Kepes András távozása után az akkori kiadó ügyvezetőjének felkérésére kerültem a lap élére 1994 elejétől 1995 közepéig.

Németh Ildikó <i>(Fotó: Egyed Péter)</i>
Németh Ildikó (Fotó: Egyed Péter)
Azóta mivel foglalkoztál?

A Magyar Rádióban dolgoztam hírszerkesztőként, majd nyolc évig egy közéleti hetilap, a Tallózó főszerkesztője voltam. Jelenleg saját médiacégben dolgozom, kiadványokat szerkesztek.

Mi jellemezte akkoriban leginkább a piacot?

Akkoriban kezdett kialakulni a reklámpiac, kevés volt a szakember, de látszott, hogy van perspektíva az iparágban. Mivel a Kreatívnak nem volt versenytársa, ezért hamar népszerű lett, különösen a reklámügynökségek szakemberei lapozgatták szívesen. Mi pedig jórészt hozzájuk igazítottuk a lap tematikáját. Ügyelni kellett arra is, hogy a szakmai szövetségekkel jó kapcsolatban legyünk. A tartalomgyártók közül senki sem volt főállásban. Kis stábbal dolgoztunk, egy állandó szerkesztője volt még csak a lapnak. Nem voltak szakújságírók, akkor frissen végzett közgázosok és az én szakmai ismerőseim közül kikerülő gazdasági újságírók írták a cikkeket. Legjobb tollú újságíróm és egyben nagy kedvencem Tóth Levente volt, aki ma a Népszabadság megbízott főszerkesztője.

Mi a legviccesebb emléked a főszerkesztőséged idejéről?

Citrom rovatunk osztotta meg leginkább az olvasókat. Az aktuális reklámok közül kiemeltünk egy-két kevésbé sikereset, és elemeztük azokat. Egyfajta színfoltnak, játéknak szántuk, de természetesen nagy sértődések lettek belőle, mivel az érintettek túl komolyan vették. Nagy nehezen beláttuk, hogy ennek még nincs itt az ideje, és többhavi kísérletezés után beszüntettük a rovatot. Nem akartuk magunkra haragítani az ügynökségeket.

Mennyit változott a lap azóta?

Kezdetben évente hat lapszám jelent meg, majd pedig tíz. Az induláskor az újság mindössze 22 oldalon jelent meg. Utcai terjesztése nem volt, az éves előfizetés 1800 forintba került. Akkor a Kreatív Világ címet viselte, és nemzetközi marketingkommunikációs szaklapként határozta meg magát. 1994 végén, 1995 elején eltűnt a Világ, és maradt a Kreatív, úgy gondoltuk, hogy ez markánsabb, komolyabb cím. Mindenféle tekintetben fényévnyi a távolság az akkori és a mai Kreatív között, és ez így is van rendjén.

Bátorfy Attila

(forrás: Kreatív)
hirdetés
hirdetés