Lego - pr-ügynökséget bízott meg
2008-03-18
Pr-ügynökségnek adott megbízást a Lego Hungária. A játékgyártó vállalat nem írt ki tendert az éves kommunikációs feladatokra, hanem felkérte a Lewis Pr-t, amellyel idén projetkalapon már dolgozott együtt.
A Lego Hungária a közös projektmunkák alapján a Lewis Pr-t kérte fel a pr-teendők ellátására.
Az ügynökség készítette el a vállalat 2007-es éves jelentésének sajtóközleményét, közreműködött a Duna Plazában márciusban megrendezett Lego kiállítás, valamint a Lego Mindstorms NXT robotépítési verseny kommunikációjában is. A Lego ezt követően év végéig bízta meg a Lewis Pr-t tájékoztatási feladatokkal.
A Lego és a Lewis Pr együttműködésének első közös munkája az 50 éves Lego kocka születésnapjának beharangozója lesz.
A játékgyártó vállalat tavaly év végéig a Wellel és a Well Pr-rel dolgozott együtt, jelenlegi kreatívügynökségi partnere pedig a Promo Kreatív.

(forrás:
Kreatív Online)