Lehet két MTV
Mint arról beszámoltunk, a köztévé tavaly októberben az általa évtizedek óta használt MTV-rövidítés miatt fordult a bírósághoz. Ez azért merült fel, mert akkor indult el Magyarországon a Music Television magyar adása, amit ugyancsak MTV-ként rövidítenek.
Az ellentmondásra a köztévé először a kereskedelmi adó indulása előtt, személyes egyeztetéseken hívta fel a Music Television vezetőinek figyelmét. A Magyar Televízió azonban úgy érezte, hogy a probléma ezen az úton nem volt rendezhető, ezért jogi lépésre szánta el magát.
A Fővárosi Bíróság április 4-én első fokon elutasította a Magyar Televízió keresetét, ezért a közszolgálati médiavállalat fellebbezett. A másodfokú, jogerős határozatot december 9-én hirdették ki, amely szintén nem kedvezett a Magyar Televíziónak.
A határozat szerint a Magyar Televízió és a zenecsatorna egyaránt használhatja az MTV márkanevet, mert a párhuzamos védjegyhasználat már a nemzetközi szórakoztató adó európai programjának 1987-es indulását követően fennáll. A bíróságnak az az álláspontja, hogy a fogyasztók nem tévesztik össze a két televíziós csatornát, annak ellenére nem, hogy ugyanazon a piacon, ugyanazzal a márkanévvel azonosítják a nemzeti tévétársaságot és az amerikai szórakoztató adót.