Az Aldi bevezető kampánya

Termék: Aldi üzletek Ügyfél: Aldi Ügynökség: nincs adat

Mostanában egyre több hirdetmény jelenik meg a szerény kreativitással összerakott reklámok között. A hirdetményt az választja el a reklámtól, hogy a rendelkezésre álló felületen közlemény jellegű üzenetet jelentetnek meg, és egyáltalán nincs kísérlet semmiféle kreatív megfogalmazásra. Védhető marketinges döntés hirdetménnyel előállni, különösen egy olyan országban, ahol amúgy nincs különösebben nagy értéke a kreativitásnak. Lehet próbálkozni, küzdeni a metaforákkal, de végül is, ha van elegendő médiapénz, akkor kár gyötrődni a szavakkal, elég egy szikár mondat arról, hogy itt vagyunk, olcsók vagyunk, jó napot.

Ezt tette most az Aldi. Készíttetett egy plakátot tízezerért, és megfilmesítette a képet százezerért. Csak remélni merem, hogy azért ennél lényegesen többet tett zsebre a billentyűket és az egeret mozgató helyi vállalkozó, és legalább jól megfejte az arrogáns multit!



Azzal, hogy az Aldi a hirdetmény mellett döntött a reklámok helyett, nincs semmi baj, majd eldől, hányan tologatják a bevásárlókocsikat a roskadozó polcok előtt. Az viszont kár, hogy leírták azt a mondatot, hogy „Ide járunk, jól járunk”. A hirdetményműfaj nem igényel nyelvi bravúrt. Értem én, hogy a szerző beleszeretett ebbe a mondatba, de tudni kell lemondani a művészetről, amikor iparosmunkára szól a megbízás. A reklámfilm sem okoz meglepetést, felveszi a hirdetmények stílusát, nincs benne semmi vizuális görcs, elejétől a végéig konzisztensen igénytelen, pontosan illeszkedve az óriásplakátok stílusába.

Egy évvel ezelőtt azon szomorkodtunk ezeken a hasábokon, hogy a magyar zászlót büszkén lengető CBA Margót is beterelte a reklámfilmszereplők népes és szürke seregébe. [Lásd Margókám! című írásunkat a Kreatív 2007. márciusi számában! – A Szerk.] Változatlanul szörnyű igénytelennek tartom a CBA akkori lépését, viszont vastagon kihúznám azt a mondatot, ami a fenyegető konkurencia megjelenését helyezte kilátásba. Nincs veszély, egészen más stratégia dívik a magyar vásárlókat az utóbbi években megcélzó német diszkontok körében. Ők nem reklámoznak. Nem próbálják magukat igényesnek beállítani. Nem foglalkoznak ezzel az egész márkaépítéses maszlaggal. Egyszerűen közleményeket jelentetnek meg arról, hogy éppen mennyibe kerül a marhalábszár. És, úgy tűnik, ez működik is. Nemcsak a marketingre tesznek, nem kérnek a pr-blablából sem. Nemrégiben megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot például az Aldival, és a következő válasz érkezett: „Tisztelt XY Úr! Kérjük, tekintsen el további üzenetek küldésétől. Köszönjük“. A kommunikáció tehát, ahogy mondom, koherens és következetes.

Az egészben az a furcsa, hogy egy új piacra törekvő multicég ilyen magasról szarik mindenre, ami népszerűséget hozhat. Vajon miért az arrogáns kidobóember-mentalitás és a hetvenes évek szocializmusából ismert állami hirdetmények világa áll a legközelebb egy német kereskedőcéghez?

Rettenetesen szerettem volna valami pozitív kritikát írni ebben a hónapban, egészen az utolsó pillanatig vártam, hogy befusson az „akirebüszkevagyokreklám”. Nem jött. Megérkezett viszont ez az Aldi-dolog, amiben azért van némi pozitívum: újfent eszembe jutott ugyanis, hogy nincs okunk elkeseredésre itt, Magyarországon, mert szép és színvonalas reklámok is vannak néha, messze felülmúlva azt, amit az Aldi döntéshozói gondoltak.

Értékelés: 2